Őszinte és magyar - KOJOT (2017) kritika

Házimozi ajánló | 2018-02-11 | Niwrok

A Budapesten bankárként dolgozó, harminc év körüli Bicsérdy Misi békés, de kissé kiüresedett kispolgári életet él a kisbabát váró barátnőjével, Eszterrel, amiben aztán rövid idő alatt két sajnálatos, sorsfordító esemény is történik. Nem sokkal azután ugyanis, hogy Eszter elvetél, Misi a régen és ritkán látott nagyapját is elveszíti. Az öreg -remélve, hogy azzal majd sikerül embert faragnia a puhánynak tartott unokájából-, a végrendeletében Misire hagyja a telkét, rajta egy megviselt kis házacskával a faluja, Tűzkő határában. Misi és Eszter elsőre úgy gondolják, ez a kis darab föld, noha sosem foglalkoztak a művelésével, a boldogságuk és a jövőjük egy stabil pontja lehet, még ha csak egy kis nyaralót húznak fel rá, akkor is. Csakhogy ez terv ütközik a helyi földbirtokosok, Szojkáék elképzelésével, akik eddig is válogatott, a bürokratikus ügyeskedéstől a nyílt fizikai erőszakig terjedő módszerekkel vették el a környékbeliektől a kis parcellákat, amik "elcsúfították" a szántóikat, egybefüggő gabonatábláikat. Ráadásul egy nemzetközi befektetés lehetősége csak még jobban felértékeli a területet, és ennek már csak egyetlen darab föld az akadálya, a "Bicsérdy-birtok". Misi így rövid úton találja magát szembe Szojkáékkal, és mindazokkal, akik így-úgy a zsebükben vannak, ide értve a helyi rendőröket is, akik leginkább a Szojka család rendjét őrzik. De ahelyett, hogy az első beijesztések után elpucolna, ahogy azt mindenki várja tőle, Misi, mintha csak a névadó nagyapja szelleme szállta volna meg, megmakacsolja magát, és verejtéket, vért nem kímélve kezd ragaszkodni a telekhez, akkor is, ha ezzel minden mást el is veszít.  

Amennyire a Veszettek úgy másfél éve a csorba iparvárosok magyar közállapotaira építve mutatott be egy "East Side Story" jellegű történetet, az elsőfilmes Kostyál Márk Kojotja hasonló módon mesél el egy kicsit "nyugatias", de azért felismerhetően Magyarországon játszódó esettanulmányt a vidéki kisemberről, aki rosszkor van rossz helyen, és lép rá ezzel a helyi földesúr tyúkszemére. Bár Kojotot sokan a "magyar western" első fecskéjeként emlegetik, úgy téve, mintha a Délibáb el sem készült volna, érthető a párhuzam, hiszen műfajában hány és hány filmnek volt az a kiinduló konfliktusa, hogy fegyveresek állták körbe a helyi farmert, fenyegetve azt egy pár rögnyi szikkadt földért vagy pár szarvasmarháért... nem is azért, mert nekik vagy a megbízójuknak annyira szükségük van arra, amin a bogáncs is bajosan terem meg, hanem mert megtehetik, és mert nehogy már valaki felálljon nekik, és azt merje mondani, "Nem.". A Kojot ugyan nem rendelkezik olyan széles merítéssel és összetett hatalmi kapcsolatokkal, mint a már említett Veszettek (a polgármester, annak egy ügyintézője, a helyi yardok és a verőlegényként zsoldban álló polgárőrök jelennek inkább csak meg), kevesen is éppen elegen vannak ahhoz, hogy ott gáncsolják Misit, ahol tudják. Még ha csak érintőlegesen is, de jól összefoglalják azt, milyen összefonódások, hatalmi gócok vannak a pár száz vagy ezer lakosú falvakban, ahol a régi/új birtokosok a földosztások "hibájának" eltörlését tartják a legfontosabbnak, és ennek nyomán hogyan épül ki nem egy helyen a neofeudalizmus.

A hasonlat azonban nem áll meg a történetben, és a "gáncsolás" sem csak amolyan szókép. Misi-Dávid és Szojka-Góliát egymásnak feszülése ugyanis tényleg olyan, amit még talán sosem láttam magyar filmben. Ha valamit is olvasni vagy hallani fogtok ezen az íráson kívül a Kojotról, akkor az biztos, hogy első helyen fog foglalkozni a westernek pisztolypárbajait helyettesítő verekedésekkel. Már rögtön az elején, amikor még semmit sem tudunk a szereplőkről, prológusként van egy olyan negyed órás tömegbunyó tucatnyi, véres-szakadt férfi között, hogy szó szerint a fal adja a másikat, és amiből csak lassan bontakozik ki a háttér, hogy itt bizony a hegyomlásnyi, bivalyerős Lacit próbálják kilakoltatni Szojkáék emberei, ami nagyon nem megy betört orrok, repedt bordák és kivert fogak nélkül. És ezekből még bőven tartogat a stáb Misi megérkezése utánra is, a fickót szelíden a kukoricásba borító csicskalángostól kezdve a rosszul végződő családi ebéden és egy lakodalom szétverésén át a finálé újabb csoportos verekedéséig. Ezek a brutalitásuk és a dinamikájuk miatt annyira újszerűnek hatnak a kb. az ÖtvösCsöpi-féle bohóc-bunyónál megrekedt magyar akciófilmek között, hogy már ezért is emlékezetes darabja lenne ez a "filmográfiámnak".

Mégis, a puszta külsőségein, és az akár a Lúdas Matyival is rokonítható cselekményén túl nekem a Kojot leginkább a Kalandorokkal áll párhuzamban. A Kojot ugyanis legalább ilyen arányban családi és emberi dráma is, aminek kulcsa a Bicsérdy és a Szojka családban is az a három generációnyi férfi, akik a filmben megjelennek. Az írók sokat és mélyen foglalkoznak apák és fiúk egymás közötti viszonyaival, a régi sérelmekkel és az új kihívásokkal, egészen olyan általános kérdésekig, hogy mi tesz férfivá egy férfit, hogy milyen felállni egy pofon után és visszaadni, vagy hogy az egyik generáció mit hagy örökségük az utána következőknek, vagyonban éppúgy, mint nevelésben, mentalitásban. Misi legalább annyira nyögi az apja, Áron "hagyatékát", mint amennyire abban nyomot hagyott a bőrszíj, ami amúgy is egy többrétegű jelképévé vált a Bicsérdyek közti kapcsolatnak, és ugyanez igaz a két és fél Szojka Pálra is. Az is érdekes volt, hogy mindebben a külső és belső csatatéren hova húzódnak, mit tesznek a nők, az olyan "kívülállók", mint Eszter, aki igazán nem tud mit kezdeni azzal, hogy Misi rendszeresen kékre-zöldre-vörösre verve ér haza. Misiék és Paliék mellett két szereplőt szeretnék még kiemelni, ők voltak talán a legkülönlegesebbek ebben az egész "hálózatban". Az egyik Lajos volt, és az, amilyen szerepet betöltött Misi életében, a másik meg a középső Pál, nagyon szokatlan volt ugyanis az, ahogy ő hozzáállt ehhez az egész hercehurcához, és amiért a végén már leginkább csak sajnálni tudtam. Mindehhez a drámához pedig sikerült olyan kiváló, filmben eddig nem vagy alig látható színészeket találni, mint Mészáros András (Misi), Bocsárszky Attila (Lajos), Orbán Levente (Attila) és Mátray László (Pali), de gyakorlatilag mindenkit felsorolhatnék.

Ezen kívül még nagyon sok mindenről tudnék írni, hiszen még nem szóltam a Kojot kevés, de nagyon frappáns poénjáról (tényleg csak címszavakban kiemelve a Misi által felbérelt első építőbrigádot, vagy a film végén megérkező svéd befektetőket), ahogy a pazar operatőri munkáról és a látványról sem (kínos belegondolni, hogy pár hónapja a hasonló környezetben játszódó Kút vért pisált, és úgy sem tudott fele ilyen hiteles lenni), ahogy a film hibáit is hanyagoltam (a történet ívében akadt egy-egy botlás, néha egy-két percre ellaposodott, de ami mindenek felett zavart, az a hangkeverés, hogy a tolakodó zene meg a zörejek mellett sokszor alig érteni a párbeszédeket... egy magyar filmnél...). Viszont a rengeteg befektetett energián és munkán, a magukkal ragadó drámai jeleneteken és a kutyaviadalok keménységét idéző verekedéseken túl is olyan jól össze van rakva minden szempontból, történetre, hangulatra, látványra, rendezői mondanivalóra, amennyire nem csak magyar, de bármilyen film is ritkán. Ezért egy éves TOP10-es filmet köszönhetek Kostyál Márknak és a Kojot stábjának.