A szerelem felsőfoka – BROOKLYN (2015) kritika

Házimozi ajánló | 2018-03-14 | Ben Palmer

A szerelem vagy szerelembe esés rövid életünk talán legkomplexebb és legsokrétűbb folyamata, hisz a szerelem fogalma az egyetlen olyan, melyet szinte biztos, hogy nem tudna ugyanúgy jellemezni két ember a sablonos és felszínes jelzőket leszámítva. A szerelem sokaknak egyenlő a giccsel, mások pedig a nyers szexualitást párosítják vele, az igazság azonban az, hogy, mindkét állítás téves.

A szerelem tulajdonképpen egy kiértékelő érzelem, mely egészen mélyről gyökeredzik, egy társas cselekvés, ami által az ember kötődik a partneréhez, ez egyfajta képesség számunkra a boldogsághoz. A szerelem által tapasztalatokat szerzünk, átélünk olyan érzéseket vagy esetlegesen csalódásokat, amelyet a szerelem megléte nélkül nem tudnánk megélni, ezáltal pedig a lelkünk is egyfajta fejlődésen esik át. Hogy válhatott egy olyan fogalom ilyen sablonossá és értéktelenné, ami gyakorlatilag az egyik legfontosabb lételeme lelkünk kiteljesedésének? Nos, a válasz igen egyszerű, hiszen mára már teljesen súlytalanná vált az emberek számára a szerelem fogalma. Ebben pedig nagy kanállal szerepet vállaltak a tucatnyi giccses, a szerelem érzetét felszínesen bemutató romantikus filmek, melyek távolról sem a szerelmet, mint érzést akarták közvetíteni a néző felé, hanem örökösen azt vágták az ember arcába, hogy a szép emberek bizony nem maradnak egyedül a világban. Hol, ha nem a romantikus alkotások esetében, legyen az dráma, vagy komédia, lenne a legfontosabb, hogy mellőzzük a küllemet és a felszínt, hogy megtegyük azt a gesztust a néző számára, hogy azonosulni tudjon a látott szereplőkkel, hogy elhiggye azt az ember, hogy tényleg azért lehet szeretni valakit amilyen, és nem azért, ahogy kinéz. A legtöbb romantikus mozi, akárhogy is nézzük, mindig azt az érzetet kelti, hogy igazából a legsúlyosabb problémák se problémák, hisz a szerelem mindent legyőz, minden akadályt átvészel, mellette minden egyes gond az ember életében elhalványul, holott tudjuk, hogy az élet nem ezt a képet igazolja.

Csodálkozunk, hogy sok lány csalódik a szerelemben? Még szép, hisz mit látnak? Hogy valakibe beleszeretsz és az életed máris gondtalan élvezet, hogy minden tökéletes lesz, amíg világ a világ, aztán kilyukasztják azt a buborékot… A legtöbb romantikus film mindig csak a jelenre koncentrál, hogy van egy nő, (hisz az esetek többségében ennek a műfajnak mégiscsak nő a főszereplője) aki csak úgy találhatja meg értelmet az életében, ha valaki végre szerelmet érez iránta, és, ha ezt megkapja az adott alkotásban, akkor onnantól neki már beteljesült minden vágya. Valamit, ami olyan komplex, mint a szerelem, nem lehet ilyen egyszerűen és lebutítva közvetíteni millió fiatal felé, főleg a mai internet orientált világban. Úgy gondolom, ha van műfaj, ami igencsak megkövetelné az intelligenciát és a giccsmentességet, hogy minél reálisabb képet állítson az ember elé, az a romantikus alkotások tömkelege. Lehet, hogy ezek a művek nem lesznek kasszarobbantó alkotások, de még mindig több értéket fognak adni, mint társaik, és én is igazán tudom értékelni, mikor Hollywood képes kiszedni a fejét a seggéből és meglepni egy bátor és kifinomult romantikus balladával, mely a szerelmet, mint érzést akarja bemutatni, mintsem a szerelmet, mint eszközt. Na, pont ilyen film a Brooklyn is.

Történetünk főszereplője Eilis, a vidéki ír lány, aki a jobb élet reményében maga mögött hagyva otthonát Brooklynba költözik, és megpróbál beilleszkedni egy olyan társadalomba, aminek még ő maga se tudja, hogy része akar-e lenni. Honvágyát csak még jobban mélyíti a sztori azzal, hogy Eilis nem csupán az otthonát hagyta hátra, de nővérét és édesanyját is, és látszik, hogy nem találja a helyét a világban, míg aztán egy nap megismerkedik egy udvarias, olasz fiatalemberrel, Tony Fiorelloval.

Az alkotás egyik nagy erénye, hogy végtelen elegancia és intelligencia jellemzi a játékidő egészét, hisz itt nem történik meg varázsütésre, egyik pillanatról a másikra a két fél megismerkedése, nem is ez van fókuszban, sokkal inkább egy felnövés történet részesei leszünk, mégis ennek a felnövésnek egyik fontos állomása lesz a szerelem. Nem az lesz a lényeg a végkimenetel szempontjából, hogy kik találnak egymásra, hanem, hogy miért, és mi az, ami összetartja őket. A film nem akarja elhitetni velünk, hogy valakibe varázsütésre bele lehet szeretni, mert imponál esetleg számunkra az illető, hanem bizony a szerelem felismerésének érzetéig és beteljesedéséig igen hosszú utat kell bejárnia mindkét félnek, mind érzelmileg, mind pedig érésileg ahhoz, hogy a romantika elhozza a várt boldogságot. Továbbá arra sem felejt el kitérni a mű, hogy nem fognak attól eltűnni a problémáink, hogy érzelmileg sikerül egyenesbe hoznunk magunkat, sőt sokszor sokkal kegyetlenebb és nehezebb döntések elé állit minket emiatt az élet.

A Brooklyn pedig remekül játszik a nézőivel, igen komoly erkölcsi kérdések elé állítva őket, komoly leckét adva arról, hogy mennyire veszélyes is az, hogy ha elhamarkodunk egy döntést, vagy mennyire erős az a kötelék, amelyet például érzelmi zsarolással meg lehet gyöngíteni. Hogy a szerelem bizony néha igencsak komoly áldozatokkal jár, és hogy az élet sajnos nem mindig igazságos. Nyilván egy szinten túl már becsületbeli kérdés is a szerelem és a lojalitás, ám mégis az érzelem az, mely irányt adhat nekünk a káoszban.

Épp ezért tartom károsnak azokat a romantikus filmeket, melyek azt sugározzák, hogy mind addig a nő nem egész személyiség, ameddig meg nem találja a szerelmet, holott a szerelem döntésének kérdésében nem képes helyesen dönteni valaki, míg nincs egy kiforrott, érett személyisége, aki bizony tudja, mit akar a világtól, és mely döntése mellett bármilyen hátráltatás és elbizonytalanító tényező ellenére is képes kiállni. Ahhoz, hogy megfelelően tudjunk dönteni érzelmi kérdésekben, fel kell nőni, a Brooklyn pedig ennek a példázatát igyekszik átadni nekünk. Egy giccsmentes, szívmelengető mégis sokszor torokszorító romantikus dráma ez, mely nézése során rengeteg kérdés fog felmerülni bennünk, amit azelőtt nem biztos, hogy felmertünk volna tenni maguknak.

Ilyen mély érzelmek átadására viszont nem alkalmas bármilyen színésznő, ám az írek egyik igencsak fényes és szemtelenül fiatal csillaga, Saoirse Ronan hibátlanul ellátja filmbeli feladatát. Elképesztő széles az az érzelmi skála, amit bemutat nekünk, kifinomult és modoros marad végig a játéka, és egy pillanatra se érzi felszínesnek az ember őt, el tudja velünk hitetni azt, hogy itt valóban egy fiatal lány érzések közötti őrlődésének lehetünk a szemtanúi. A többi karakter mellette igazából mind csak asszisztál, igaz az ő jellemük csak annyira van kidolgozva, amennyire a cselekmény mélysége érdekében szükséges, ez persze nem vonja le Ronan kisasszony szenzációs alakításának érdemeit.

Összességében, a Brooklyn az a fajta romantikus film, ami igyekszik mélyebben boncolgatni a szerelmet, több akar lenni, mint egy könnyfakasztó giccs ömleng, és megmeri mutatni azt, hogy milyen is az igazi romantika, annak minden előnyével és hátrányával. Érzésekről akar szólni érzőknek, és ha kellő nyitottsággal és érettséggel áll az ember a témához, igencsak kellemes és eufórikus pillanatokban fogja részesíteni a Brooklyn című romantikus dráma.