Két tűz között – MANDARINOK (2013) kritika

Házimozi ajánló | 2018-04-03 | Ben Palmer

Az európai filmgyártás mindig sokkal közelebb állt a szívemhez, mint az amerikai garmada. Ennek legfőbb oka az, hogy mindig azt érzem, az öreg kontinens sokkal inkább termel nekünk, embereknek filmeket, mintsem készít hőseposzokat, vagy pátoszos propaganda alkotásokat. Ebben nyilván közrejátszik az is, hogy alapvetően kisebb költségvetésről beszélünk esetükben, de a földhözragadtság és a jó értelemben vett egyszerűség számomra mindig többre értékelendő erény volt, mint a grandiózus körítés. Ezeken a műveken ugyanis látszik és ténylegesen érezhető, hogy át is akarnak nekünk adni valami mondanivalót a maguk eszközeivel, és mi is sokkal jobban a magunkénak tudjuk érezni ezen konklúziókat, hisz mégis csak az európai alkotások jellegzetességeit hordozzák képkockáikban ezek a filmek. Éppen ezért, ha az európai történelem egy sokak által kevésbé ismert szeletét láthatjuk viszont a mozi vásznakon meg kell becsülnünk azt a művet, hisz baromi sokat kaphatunk tőle végeredményben. Az észt filmtörténelem és annak munkássága sokáig ismeretlen volt a nagyérdemű számára, ám a mindössze 1,3 millió lakosú köztársaságnak bizony első osztályú filmfesztiválja van, ennek tükrében pedig filmipara is termékeny. Ez leginkább annak köszönhető, hogy Észtország gondosan ügyel arra, hogy a kultúrája és művészeti élete egészségesen fejlődhessen. A kemény munkának és odafigyelésnek pedig meg lett a gyümölcse az évek során, hisz már Golden Globe- és Oscar- jelöléssel is büszkélkedhet e kicsiny ország. Én most az Oscar- jelölt alkotást hoztam el nektek, mert úgy gondolom, ha a mű alap szituációját kivetítjük Európa mostani helyzetére bizony igencsak aktuálissá válik a történet a jelenkori problémákra nézve. Beszéljünk, hát ezért az észt filmipar legfényesebb gyöngyszeméről, a Mandarinok című filmről.

A sztori helyszínéül Abházia szolgál, ami egyébként egy mai napig tisztázatlan státuszú terület a Kaukázusban, bár sokan Grúzia részeként tekintenek rá, mégis néhány ország már elismerte függetlenségét, időben pedig valamikor a kilencvenes évek elején járunk. Ezen a helyen él egy öreg észtács, Ivo, akinek az élete bizony fenekestül felfordul mikor is úgy hozza a sors, hogy befogad házába egy sérült csecsen zsoldost, valamint egy halálos sebet kapó grúz katonát. A cselekményt leginkább az bonyolítja, hogy a sebesültek egymás halálos ellenségei, így nem kis kockázatot vállal velük Ivo akkor, mikor házában igyekszik felgyógyítani a két lábadozót. Ebben az időszakban volt ugyanis, mikor Grúzia kikiáltotta függetlenségét, de ennek hatására Dél-Oszétia, Abházia, valamint Adzsária is proklamálta a saját autonómiáját, ezeket a területeket viszont Grúzia vissza akarta szerezni, így tulajdonképpen ennek hatására feszült egymásnak a két fél.

Ritka a háborús filmek esetében, mikor civilek szemszögéből tapasztalhatjuk meg azt végig, hogy milyen is lehet az élet egy ilyen övezetben, ám az alkotás nem feltétlenül erre éleződik ki. Elengedhetetlen tényezője a cselekménynek, és jelen van a játék idő teljes egésze alatt, ám a Mandarinok mégis a háború értelmetlenségének kérdésére keresi inkább választ. Hogy mit számit az, hogy ki hová való, ha egyszer mind emberek vagyunk és bizony minden emberi élet ugyanennyit ér. Ezt a szemléletet próbálja átadni az öregács is a két katonának, mi pedig együtt izgulhatunk azért a főszereplővel, hogy az ellenséges felek jellemfejlődése vajon hová is fut ki végül.

Megvalósításában realista filmről beszélünk, ám szemléletében egy naiv műről, melyet én szándékosnak véltem, hisz a Mandarinok, mer egy jobb korról álmodni. Egy olyanról, ahol bizony minden ember egyenlő, és egy olyanról, amiben végre ráébred világ, hogy nincs szükség arra, hogy vérrel írjuk azt a bizonyos történelmet.

Zord világábrázolása ellenére nem egy mélyen depresszív moziról beszélünk, sőt kifejezetten jó hangulat uralkodik a játékidő egyes időszakaiban is, még akkor is, ha végig jelen van a háttérben megbúvó feszültség. A házban játszódó események során érveket kapunk, erkölcsi kérdések elé állítanak bennünket a készítők, valamint azt is sugallják, hogy tulajdonképpen olyan területekért folynak a véres harcok, amiknek a történelmi háttere mind a két fél számára igencsak homályos. A film ezen a pontján pedig nekünk szegezi a húsbavágó kérdést, kiért is zajlanak a háborúk valójában?

A Mandarinok véleményem szerint egy igazán példás háborús alkotás, mely a nép egyszerű nyelvén próbálja átadni tanulságát és mondanivalóját, mégis kérdései bátrak és igazán fajsúlyosak. Ésszerű céljaitól mégsem szakad el ennek ellenére se a cselekmény, méltóképpen bánik a történelem ezen szeletével, és érezteti is ennek a korszaknak a súlyosságát, csupán egy jobb korról álmodik. Idealista? Rá lehet ragasztani, de azt gondolom, hogy mindenképpen a jóindulatú fajtából, és milyen szép is lenne az, ha nem csak álomképeket kergetne a film, hanem esetében a valóságról beszélnénk.

Kis költségvetése ellenére, a mű technikai részről is büszkélkedhet néhány erénnyel, ilyen például a remekszabott operatőri munka, és a csodaszép fényképezés, de a zenei aláfestésre se lehet panasz. Nem hivalkodó, jól visszaadja az északi kultúra magját és a történéseknek is szerves részét képezi, csak dicsérni lehet a végeredményt, ahogyan a színész választásokat is. A pont múlt évben elhunyt Lembit Ulfsak ugyanis nagyszerű választás volt a film főszerepére. Igazi modoros, tekintélyt parancsoló öregúr, akinek éppen annyira természetesen hangzanak a szájából bölcseletei és világlátása, mint amennyire azonosulható pont megjelenésében. Az ő karakterére inkább süthető jogosan az idealista jelző, főleg miután egyre jobban betekintést enged a múltjába, azonban, mint színész egy végtelenül kellemes játékot produkált. A legnagyobb jelem fejlődésen mégis Ahmed személye ment keresztül, aki miután egyre inkább betekintést nyer Ivo világszemléletébe elkezdi megérteni azt is, hogy nem minden csupán fekete fehér, ezzel leginkább a film végső fordulópontja során szembesül, ahol egy nem várt lezárással rukkoltak elő a készítők.

Összességében azt mondhatom, aki unja már az amerikai pátoszban és idealizmusban vastagon megforgatott háborús ódákat és hőseposzokat az mindenképpen tegyen egy próbát a Mandarinokkal, mert nem csak a történelem egy kevésbé ismert szeletével bővülhet a tudása, de bizony arra a kérdésre is választ kaphat, hogy kevesebbet ér-e egy emberi élet a másiknál valójában.