A hamis béklyó átka – A VADÁSZAT (2012) kritika

Házimozi ajánló | 2018-04-07 | Ben Palmer

A mai filmalanyunk esetében egy jóval nehezebb témáról lesz szó, mint előző kritikáim esetében, szóval előre felhívom a figyelmet, hogy bizonyos információk felkavaróak lehetnek egyesek számára, így csak saját felelősségre olvasd tovább írásomat!

Pedofília. Sokaknak borsódzik a háta már a szó hallatán is, és inkább befogják füleiket, ha beszéd tárgyává válik ez a fogalom, mintsem, hogy tovább boncolgassák a témát, ám én úgy gondolom, nem árt, ha helyre tesszük ennek a kifejezésnek mi is a valódi jelentése. A pedofília esetében egy mentális betegségről beszélünk, egy olyan szexuális devianciáról, ami által az alany a serdülőkor előtti gyermekek iránt érez szexuális vonzalmat. Azonban sokan összemossák a pedofília és a szexuális molesztálás fogalmak jelentését, pedig távolról se beszélünk ugyanarról esetükben. A pedofília ugyanis, ahogy már mondtam mentális betegség, de akkor is fenn áll ez a probléma az illetőnél, ha az nem valósítja meg tettekben szexuális devianciájának indíttatását. Elképzelhetjük ennek fényében, hogy milyen élete lehet egy olyan embernek, akinek akarata ellenére is ilyen beteg gondolatokkal kell viaskodnia nap, mint nap elméjében, főleg úgy, hogy ez a betegség ráadásul gyógyíthatatlan. Azonban a pedofília még önmagában nem bűncselekmény.

Ezt a felvezetést leginkább azért tartottam fontosnak, mert mostani filmünk is eköré a fogalom köré épít, és éreztetni szerettem volna ezáltal a történet mélységét. Azt, hogy egy pedofil esetében nem egy büntetett előéletű őrültről beszélünk, aki világ életében arra vágyott, hogy néhány pár éves gyermekekhez vonzódjon, hanem egy beteg személyről, aki tisztességes mivolta ellenére is bármikor érzékelheti ezen rendellenesség tüneteit önmagában. Na de mi van akkor, ha hamis béklyót kell hordoznunk egy ártatlan gyermeki hazugság miatt, és az életünk egy szempillantás alatt hullik darabokra, miközben szépen csendben szembesülünk azzal, hogy legfőbb bizalmasaink is elpártoltak mellőlünk? Erre a kérdésre próbál választ adni Thomas Vinterberg A vadászat című drámája, mely nyugodtan állíthatom, hogy egy baromi fontos mű a témában, és egyben egy olyan lélegzetelállító élmény, melynek hatása alól nem szabadul egyhamar az ember.

Történetünk főhőse egy Lucas nevű 42 éves férfi, aki egyedül éli életét. Feleségétől elvált, fiát pedig csak ritkán láthatja, ám mégsem mondható boldogtalan személynek, ugyanis népszerű és jóravaló figuráról beszélünk esetében, akinek sok barátja van, munkáját pedig, hogy óvóbácsi imádja. Egy szimpatikus, kedvelhető embert ismerünk meg általa, a játékidő első húsz perce is az ő karakterének felvezetésével foglalkozik, ám hamar elkezd kicsúszni a talaj a lábai alól Lucasnak, mikor is egy sértődött gyermek ártalmatlannak induló füllentése miatt bizony komoly mederbe kerül élete. Az eset után ugyanis többekben felmerül a gyanú, hogy a férfi pedofil hajlamokkal küzd, ezáltal pedig egyre több ember szemében válik célponttá.

Az európai filmeket mindig is szerettem nyers és naturalista ábrázolási módjuk miatt, ám ezek a tényezők A vadászat esetén még erősebben érvényesülnek. Áthatóan érződik a műben, a skandináv országokban erősen jelenlévő neoliberális férfigyűlölet és kirekesztés, mely által a férfi véleményére senki se kíváncsi, így képesek akár egy ártatlan embert is a végletekig meghurcolni. Nyilván nem tudjuk magunkat teljesen Lucas helyébe képzelni, hogy mi zajlódhat le benne, ahogy egyre jobban elharapódzik körülötte a botrány, ám mind a forgatókönyvnek, mind pedig a színész kiváló játékának köszönhetően húsbavágóan életszerűen átadja nekünk a film ennek a helyzetnek a valódi súlyosságát.

Torokszorító dráma és egy igazán felkavaró film, pont azért, mert roppant életszerű, és érzékelteti azt, hogy mennyire is könnyű egy tisztességes ember becsületét bemocskolni szóbeszédek által. Megmutatják nekünk a készítők kendőzetlenül, hogy milyen kegyetlen is tud lenni ez a világ és, hogy milyen törékenyek is tudnak lenni az emberi kapcsolatok. A legigazabb pedig az egészben, hogy a néző se fog tudni egyöntetűen állást foglalni egyik oldalon se. Egy szülő nyilván nem fogja megkérdőjelezni néhány pár éves gyermekének, ha az azzal áll elő, hogy őt bizony szexuálisan zaklatták, ám mivel tudjuk az elejétől fogva, hogy Lucas ártatlan így vele együtt minket is egyre inkább őrületbe kerget majd az igazságtalanság és a megaláztatás, amivel napról napra szembe kell néznie.

A végkimenetel felé közeledve pedig ismét nekünk szegezik a kérdést az alkotók, van-e megoldás ebben az esetben? Tisztára lehet-e mosni a bemocskolt becsületet ezek után, lehet-e bizonyítani az ártatlanságot egy ilyen szituációban? Nos, nem lövöm le a poént, de a film elég valósághű jövő képet vetít elénk, mellyel nem rágja szánkba egyértelműen, hogy mi is vár Lucasra a továbbiakban, de sajnos kénytelen leszünk a szomorú valósággal szembe nézni, hogy bizony nagyon is reális az, amit felvázol számunkra az alkotás.

Természetesen technikailag itt is ki kell emelnem, hogy szemet gyönyörködtető az operatőri munka a tű éles képekkel és a harsány világ ábrázolással, valamint a zenei aláfestés is kellően nyomasztó, de semmiképpen nem hivalkodó.

A színészi teljesítményekről pedig túlzás nélkül szuperlatívuszokban lehet beszélni. Mads Mikkelsen például élete szerepében brillírozik a meghurcolt és szépen lassan teljesen széteső Lucas szerepében, számomra itt tudta megmutatni először igazán azt, hogy mennyire is kiváló hivatásában, ami viszont meglepetést okozott számomra, hogy mellette leginkább a két gyerekszínész tündökölt igazán. Az egyik ilyen a Klarat játszó Annika Wedderkopp, aki ijesztően jól hozta az egyszerre bájos, de nyilvánvalóan mentális problémákkal küzdő kislányt. Nem lehetett könnyű szerep egy pár éves gyermek számára ez a karakter, de felnőtteket megszégyenítő profizmussal végezte el feladatát az ifjú színésznő. A másik dicsérő szavakat megérdemlő ifjú pedig a Lucas fiát játszó Lasse Fogelstrom, aki erőteljes, érzelmes játékával ragadta magával a nézőt, és remekelt jelenteiben.

Összességében azt mondhatom, A vadászat egy kihagyhatatlan alkotás, amit mindenkinek látnia kell, mert amellett, hogy őszinte és húsbavágó tanulsággal gazdagodhatunk általa, egy egészen magával ragadó filmes élmény is. Kevés olyan mozi volt életemben, aminek megtekintése után ilyen szintű ürességet éreztem a lelkemben, mint itt, de úgy gondolom, az a film, ami ilyen hatást tud gyakorolni az emberre fontosabb bármelyik társánál.