Első tégla a falban – VASEMBER (2008) kritika

Házimozi ajánló | 2018-04-08 | Faragó Tamás

A Marvel filmes univerzumának legfontosabb szereplője a szuperpáncélt viselő milliomos. Azt még az utálóinak is el kell ismerni, hogy nélküle soha nem született volna meg az első igazán komplex moziverzum. A karaktert a 1963-ban Stan Lee találta ki, de a történetét Larry Lieber írta meg. Eredetileg egy antikommunista szuperhősnek szánták. Egy kapitalista, aki épít egy szuperfegyvert miután Vietnámban megsérül, ennél amerikaibb nem is lehetne. Tony Starkot, a multimilliomos Howard Hughes ihlette, akiről Martin Scorsese csinált filmet Aviátor címmel, melyben Leonardo DiCaprio játszotta el az őrült kalandort.

A képregény története szerint Vasember, ha nem szuperhősködik akkor Tony Stark testőreként dolgozik, ami remek fedő sztorit biztosított az alteregónak, hogy miért is lóg állandóan a Stark Industries falain belül. Később mikor a milliomos alkohol problémái súlyosbodtak, mások vették fel a páncélt, hogy a Bádogkatona jelkép megmaradjon a civilek szemében. Többek közt, Stark valódi testőre Happy Hogan (akit a filmben a rendező Jon Favreau alakít) és legjobb barátja James Rhodes aggatták magukra a legendás „jelmezt”. Habár a Marvel univerzumában jelentős szerepe volt, a képregény rajongók között nem igazán tartozott a népszerű karakterek közé. Ez 2008-ban fordult csak meg, mikor is a mozikba került az első film, Robert Downey Jr. főszereplésével.

Itt már egy sokkal érdekesebb karaktert kapunk. Azt a milliomos playboyt, akit Mark Millar képregényíró teremtett meg a Marvel Ultimate univerzumában játszódó Bosszúállók sztorijához. Az Ultimate sorozat eredetileg egy Pókember mininek indult, melynek koncepciója az volt, hogy a hálószövő történetét áthelyezze a kétezres évekbe. Ez késöbb annyira népszerű lett, hogy tovább folytatták és az összes sorozatuknak megcsinálták a modern feldolgozását. Ebben a világban láthattuk először a fekete Nick Furyt is, akit Bryan Hitch rajzoló Millar kérésnek eleget téve Samuel L. Jacksonról mintázott (hozzátenném, hogy 2002-t írunk, vagyis a filmek még csak tervbe sincsenek véve).

Térjünk is vissza a legendás Vasember film történetéhez. A film nem vacakol, egyből az események közepébe dob be minket. Tony Stark Afganisztánban épp a legújabb fegyverét szeretné bemutatni hadseregnek, mikor az őt szállító konvojt megtámadják és fogságba esik. A támadás során testébe egy vasrepesz kerül, amely a szíve felé kezd húzódni. Míg eszméletlen, fogolytársa, Dr. Jinsen egy primitív elektromágnest épít a mellkasába egyfajta pacemakerként, amely helyén tartja a repeszdarabot, így megóvja Stark életét. Az elektromágnes azonban egy táskányi méretű akkumulátorból táplálkozik, amelyet mindig hordoznia kell. Fogva tartóik, a Tíz gyűrű egy rakéta megépítését követelik, ők viszont egy páncélt építenek, melyet az akkumulátor működtet. A szökés során Jinsen feláldozza magát. Ez és a fogság megváltoztatja a milliomost és elhatározza, beszünteti a fegyvergyártást, továbbfejleszti a páncélt és ezentúl, az ártatlanokért fog harcolni.

Habár a film idén lesz tíz éves még mindig piszok jól működik és ez főként a jól érzékkel kiválasztott főszereplőnek köszönhető. Downey Jr. akkoriban még a börtön után próbálta újjáépíteni a 90-es években még felfelé ívelő karrierjét. Ebben régi barátai mint Mel Gibson vagy Shane Black próbáltak segíteni, de Jon Favreau az akinek igazán sikerül. A színészből lett rendező, eredetileg nem őt akarta, de az Downey Jr. aki nagy rajongója volt a képregénynek meggyőzte, hogy a múltja miatt nála alkalmasabbat nem talál. Az Oscar-díjas színésznek tökéletesen igaza volt, teljesen magáévá tette a figurát, vagyis inkább meglátta benne önmagát. Favreau kifejezetten támogatja az improvizációt így Tony Stark lényegében Robert Downey Jr.-rá változott.

Sikerült egy igazán vicces és szerethető főszereplő jellemfejlődése köré felépíteni a mozit. Szerencsére nem egy Transformers féle agyzsibbasztó akció turmixot kapunk. A rendező biztos kézzel, szép fokozatosan vezeti végig a filmben a hőst. Kapunk időt megismerni és együtt érezni vele. Amellett, hogy az egyik legjobb eredettörténet, egy igazán szórakoztató kalandfilm.

Persze tökéletes sajnos nem lett. Favreau lehet, profi rendező, de sajnos eléggé unalmas is. A megvalósításban semmi kiemelkedő vagy érdekes nincs. Mintha annyira bízott volna a főszereplőjében, hogy elfelejtette volna dirigálni. A főgonoszt Obadiah Stanet alakító Jeff Bridges nagyon jó és erős jelenléte van, sajnos a karakter az aki végtelenül unalmas. Habár megpróbálnak a figurájába fordulatot vinni az első perctől kezdve érezhető, hogy ő lesz a hunyó. Terrence Howard mint James „Rhodey” Rhodes pedig egyszerűen szörnyű választás volt. Howard nem tud nem Howard lenni, nem véletlen, hogy később le is cserélték a sokkal tehetségesebb Don Cheadlere.

Végül pedig a zene, ami ezután jellemző lesz az össze Marvel filmre, pontosabban az, hogy mennyire semmilyen. Semmitmondó erőltetetten vagánykodó taktusok kísérik végig a mozit. Persze, itt most fel lehetne hozni az emblematikus AC/DC muzsikát, de hozzátenném, hogy ők nem a írtak a filmhez zenét.

Persze a pár negatívum nem von le az alkotás értékéből, többször újranézhető darabbá vált. Összegezve, ez egy nagyon jó és szórakoztató film és nem csoda, hogy hivatkozási alap lett a Marvel, sőt a szuperhősfilm műfaján belül.