Aki egész nap bírná az ütéseket - AMERIKA KAPITÁNY (2011, 2014, 2016) 3 az 1-ben kritika

Házimozi ajánló | 2018-04-27 |

Ó Kapitány! Kapitányom! - írja Walt Whitman, és azt hiszem, joggal mondhatjuk, hogy Chris Evans a Marvel rajongók kapitánya lett, mióta 2011-ben először bújt az első bosszúálló jelmezébe. Amerika Kapitány karaktere egyébként akkor született, mikor az első film játszódik, a második világháború idején (1939-1940), és első képregénybeli 1940-es kiadásakor már önálló füzetet kapott, nem osztozva másokkal egy antológiában. Joe Simon és Jack Kirby alkották meg Amerika hősét, akinek első ellenségét Hitlerről és a németekről mintázták a karakter készítői. A Kapitány elmaradhatatlan kellékként megkapta az amerikai zászló színeivel sávozott pajzsot, sisakjára pedig szárnyacskákat biggyesztettek, Merkúr római isten attribútumát, aki az utazók, kereskedők, atléták, tolvajok védelmezője volt. A filmekben ez a szárnypár eltűnt, valószínűleg azért, mert nem akarták komolytalanná tenni ezzel a filmet, valamint konkrétabb funkció nélkül nem keltett hiányérzetet.

A trilógia 2011-es nyitódarabja Amerika Kapitány megszületését, és Steve Rogers újjászületését mutatja be. Már a karakter neve is „katonás”: a roger, azaz 'vettem', 'értettem' szóból származik. Majdhogynem mesei figura ez a Steve Rogers, akinek a történetei is hasonló. A szó szors értelmében ő a legkisebb „fiú”, aki elindul szerencsét próbálni, vagyis belépni a seregbe, aztán alkalmatlansága miatt lesz szerencséje, és részt vehet a „szuperkatonává” képző programban. Jellemfejlődés olyan szempontból megy végbe nála, hogy felerősödnek a fizikai tulajdonságok mellett a belső értékei. Maga a figura emberileg tökéletes, hiszen kötelességtudó, becsületes stb., tulajdonképpen a megtestesült Jóság. A legtöbb népmese központi eleme a Jó harca a Rossz ellen, és Rogers kapitány mellől sem marad el a főgonosz, Vörös Koponya (Hugo Weaving) személyében. Nem csak rossz, de Peggy Carternek (Hayley Atwell) köszönhetően romantikus szál is átszövi a történetet, ami, hála az égnek, nem megy át eszetlen nyáladzásba.  

Ha Amerika Kapitány kapitulált volna a normál emberként a Johann Schmidt nevet viselő Koponyával szemben, a második, 2014-es, részben nem ismerkedett volna meg hű társával, Sam Wilsonnal, alias Sólyom (Anthony Mackie), nem számolhatta volna fel Shieldestől a Hydrát,  és nem küzdhetett volna meg a háborúban eltűnt gyermekkori barátjával, Bucky-val (Sebastian Stan), akiből az oroszok megcsinálták a rettegett gyilkost, a Tél katonáját. A múlt tehát nem eresztette el Rogers kapitányt, és miután Bucky, a Skynethez hasonlóan öntudatra ébredt, azaz „megjvault”, a Polgárháborúban (2016) Chris Evans Bucky oldalán küzd, konfrontálódva ezzel a Stark (Robert Downey Jr.) és társai Bt.-vel (Fekete Özvegy, Vashazafi, Pókember, Fekete Párduc, Vízió). Az összetűzés egyik oka a Sokovia egyezmény szignózásának megtagadása a Kapitány és társai részéről (Solyómszem, Hangya, Tél Katonája, Sólyom, Skarlát boszorkány). Tony Stark számára azonban személyes bosszúhadjárattá fajul a dolog, miután megtudja, Zemo ezredes hathatós segítségével, hogy szüleit a Kapitány gyermekkori barátja, Bucky, vagyis az akkoriban a Tél katonájként működő Bucky ölte meg. És így esett meg a Bosszúállók csapatának szakadása.

Ahogy haladunk az időben, úgy veszi körül egyre több szuperhős Steve Rogerset, és így lesz vonzóbb Amerika Kapitány története a nézőnek. De, mivel Chris Evans tökéletes választásnak bizonyult a szerepre, elviszi az első részt, ami minőségileg semmivel nem gyengébb a folytatásoknál. Az első bosszúállóban „csak” egy Peggy Carter és Bucky Barnes van mellette az egykori Smith ügynök ellen (ráadásul Tommy Lee Jones is beköszönget, és Samuel L. Jackson meg befigyel, mert Nick Fury nem maradhat ki.). 

A  2014-es folytatásban már Scarlett Johansson „jócsajságát” nézhettük, Emily VanCamp, aki mint Sharon Carter, Peggy unokája (eredetileg húga) is színre lépett, Anthony Mackie pedig Sólyomként repkedett. Samuel L. Jackson itt már nagyobb szerepet kapott, az első részbeli pár perce amolyan felvezetője volt Furynek.
A Polgárháborúban aztán szinte mindenki megtalálhatta a kedvencét, mert akkora „univerzális balhét” csaptak, hogy kétpártrendszerré alakult a Bosszúállók csapata. Thor és Hulk drukkerei a Ragnarökben nézhették, hogyan püfölik egymást kedvenceik, ők nem vettek részt a polgárháborúban, ezért a „szinte mindenki”.

Az, hogy nem kevés pénzt szántak  a Kapitány filmjeire, minden képkockán látszik, az effektek, CGI, és minden egyéb vizuális hatás azt igazolja, hogy nem feleslegesen szórták a dollárokat a látványra. A castingosok is megérték a pénzüket, de ez nagyobb szabású dolog, mivel a harmadik részben már ismert hősök is bekapcsolódnak, akik közül nem mindenki ekkor teszi először tiszteletét. Például Vasember, Hangya, Vízió, de itt debütál Fekete Párduc és a Tom Holland-féle Pókember. Persze nem lenne elég a szerephez passzoló színészt találni, ha az képtelen lenne életre kelteni a képregény lapjairól rábízott szuperhőst.

Mivel a Kapitány „emberi, túlságosan is emberi”, ahogy Nietzsche írja (nem Amerika Kapitány kapcsán), a filmek helyszínei is ehhez igazodnak, vagyis szerény Földönünkön zajlanak a cselekmények, high tech cuccokkal felturbózva. Egyébként valóban nem hülyeség Steve Rogersre azt mondani, hogy emberi, sőt, talán a legemberibb karakter a szuperhősök között. Itt nyilván nem a civilségről, vérzékenységről stb. van szó, hanem a jellemről. 
A reálisnak mondható helyszínekhez kapcsolódik a térhasználat, amit jól oldanak meg. Erre a legjobb példa a liftes bunyó, tökéletesen koreografálva, és ha már bunyó, zseniális kivitelezésű lett a Vasember vs. Steve Rogers és Bucky Barnes küzdelem. (Ennek a végén meg, szerintem, egyenesen epic, ahogy a Kapitány megválik a pajzstól).
A Polgárháború végét záró levelet sokan feleslegesnek tartják, de működik egyfajta „megbocsátó szép üzenetként”, békejobbot és segítséget ajánlva Starknak, mert a Kapitány már csak ilyen.

Azt nem kell mondani, hogy a képregények rajongóinak ajánlott a trilógia megtekintése. (Én például az első rész után le is tettem a voksomat a Kapitány mellett, ezért nem volt kérdés a Polgárháborús „hovatartozásom”). A harmadik rész kivételével még csak az sem mondható, hogy „ nagyon szuperhősös”, vagy érzéketlen alkotás lenne, hiszen először a második világháborúban harcol a Kapitány a jó ügyért, felsejlik egy romantikus szál, hangsúlyt kap a gyerekkori barátság is, ami a folytatásokban több, mint hangsúlyos. Egyik rész sem mondható rossz értelemben sablonosnak, a technikai, viuzális, audiovizuális dolgok meg nem mutatnak olyat, ami silánnyá, gagyivá süllyesztené bármelyik részt is. 

Nincs szükség sok győzködésre, hogy a filmek megnézése után belássuk: Steve Rogers a szív embere (ahogy Tony Stark az észé, a polgárháború konfliktusában ez ki is jön), ennek tükrében cselekszik, hoz döntéseket, és ezért is van valami abban, hogy Amerika Kapitány a legemberibb szuperhős.