Nagyobb a füstje, mint a lángja – FAHRENHEIT 451 (2018) kritika

Házimozi ajánló | 2018-05-21 | Faragó Tamás

Ray Bradbury a legjobb író, aki valaha élt, és nem véletlen, hogy nem sci-fi írót írtam. Bradbury jóval több volt, mint sima dráma vagy sience-fiction író, ő maga volt az ember krónikása. Az ő történetei mindig a valóságra reflektáltak, az emberi tényezőre. Nem volt olyan tudományos, mint Clarke vagy nem próbált globális társadalmi kérdésekkel foglalkozni mint Asimov, őt az emberek érdekelték. Nála az volt a fontos, hogy mi miként reagálunk a felfoghatatlanra, legyenek azok idegenek, misztikus szörnyek vagy disztópikus jövőképek. Amikor először olvastam a Fahrenheit 451-et 16 éves voltam és sokkoló hatással volt rám. Felismertem mindent ami könyvben benne van és megláttam az előjeleket magamban és a környezetemben, ez pokolian ijesztő volt. Nem sokkal később megnéztem a 66-os filmet, amit Francois Truffaut rendezett. Korrekt darabnak tartom mai napig, de már akkor úgy éreztem, hogy rosszul öregedett. Mindig is kíváncsi lettem volna egy újabb feldolgozásra és idén az HBO össze is hozta.

A jövő Amerikájában a könyvekben rejlő tudás jelenti a legnagyobb veszélyt a társadalomra. Létrehozzák a Tűzőrséget, melynek feladata a rendszer ellenségeinek levadászása és az összes könyv elpusztítása. Guy Montage egy igazán ígéretes tűzőr, igazi sztárja az internetet leváltó komolyan szabályozott 9-nek. Egyik nap viszont megszegi a legfőbb szabályt és ellop egy könyvet. Ezután elkezd találkozgatni a lázadó Clarisse-szel, aki szép lassan felnyitja a szemét és mesél azokról a dolgokról, amikről nem szabadna tudnia. Montage szembefordul imádott parancsnokával és így maga is üldözötté válik.

Habár TV-re készült, az HBO nem fukarkodott, igazán látványos és szép a film. Rendezés szempontjából megint nem lehet különösebben belekötni, de sajnos igazán kiemelni sem. Profin végigvitt direktori munka, ami sajnos átfordul giccsbe és itt kezdődnek a film hibái. Nagyon sokat akar mondani, de mégis kevesebb lesz a tartalom. Míg az eredeti mű nagyon sokat foglalkozott azzal, hogy az emberek mennyire közönyösek lettek, elidegenedtek egymástól, már csak a saját boldogságuk lényeges számukra, így segítettek, hogy létrejöjjön egy elnyomó társadalom, mely rájött, ha az emberek buták, de boldogok még könnyebben irányíthatóak. Ez egy univerzális bármikor bárhová behelyezhető üzenet, de sajnos Bahrani nem így gondolta.

A filmet a USA-ba helyezte és végig a jelen problémáira reflektál. Mindent a szélsőségeknek köszönhetünk, erőszakos konzervatívoknak és túlzásba eső liberálisoknak. Ez a kemény kritika nem hangzana rosszul, ha mindezt nem bután és szájbarágósan csinálnák meg. Mindent kimondanak a filmben és még így is jóval kevesebbet ad, mint a könyv vagy a Truffaut film. Idealizált és Amerika központú lett az egész, akcióval és szabadság harcosokkal, felesleges elnyújtott giccsesebbnél- giccsesebb jelentekkel.

Hiába a nagyszerű Michael B. Jordan, Guy Montage meghasonulása és megtörése súlytalan. Nem láttunk egy szép folyamatot, ami elvezet ahhoz, hogy kinyíljon a szeme. Míg a felesleges jelenetek el vannak nyújtva, addig főszereplő kálváriája túl van pörgetve és fel lett hígítva egy teljesen felesleges Hollywood-i szerelmi szállal. Michael Shannon szintén nagyon jó és az ő karaktere áll a legközelebb az eredetihez, sőt kap pár érdekes plusz jelenetet, amit szerencsére egész jól kezelnek az alkotók. Ő adja a legtöbb pozitívumát a filmnek. A két Michael közös pillanatai mindenképp a film legerősebb pontjai, de csak a két színész miatt, mert sajnos a párbeszédeik ugyanolyan dagályosak és semmitmondóak, mint az összes többi. Sofia Boutella pedig szép és tehetséges, ez itt is látszik, de sajnos őt sem hagyták kellőkép érvényesülni. A nagyszerű irányított kérdések, amelyek az eredeti karaktert olyan érdekessé tették, itt egyszerű prédikációvá degradálódnak.

Amit viszont nagyon jó megoldásnak tűnk, hogy a televíziót lecserélték az internetre. Vannak szavazások és likeok, csak sajnos ez nem marad több jó ötletnél. Az eredetiben Montage feleségének szemén keresztül megláthattuk, hogyan is gondolkodik az egyszerű birka nép, itt viszont nincs ilyen karakter és pár habzó szájú redneck kevés ahhoz, hogy komolyan átérezzük mennyire nagy baj van a fejekben. A szomorkás befejezést, pedig sikerült egy borzasztóan túlzó nyálas és minden szempontból ultra amerikai lezárásra cserélni, amiből kiderül, hogy megmenthetjük az emberiséget még a butaságtól is.

Ami igazán nagy pozitívum, az a zene. Csodaszép dallamok kísérik végig a filmet, de még itt is megbicsaklik az egész, mert hiába a gyönyörű muzsika, ha nem illik a filmhez. Nagyon szívesen hallgatom itthon, még meditációs zenének is kiváló, de nagyon kilógott a filmből.

A Fahrenheit 451 nem egy rossz film. Látszik, hogy minden részletén profik dolgozottak, csak olyan mintha nem tudták volna, hogy a különböző jó darabokat, hogyan tegyék össze, így megszületett ez a túrós tészta pörkölt, csoki tortával. Egy igazán fontos film lehetet volna, de így csak egy gyenge közepes lett.