Elszalasztott lehetőség – HENRY KÖNYVE (2017) kritika

Házimozi ajánló | 2018-06-14 | Faragó Tamás

Mielőtt újraépítette volna az Őslényparkot, Colin Trevorrow ígéretes indie filmrendezőnek indult. A Jurassic World befejezése után, leforgatta régóta dédelgetett projektjét, ami egy különleges kisfiúról szól. A film viszont olyan szintű negatív fogadtatásban részesült, hogy Trevorrowtól elvették a Star Wars IX. rendezését és az ahhoz írt forgatókönyvet pedig kukázták. Nehéz elhinni, hogy egy ennyire erős színészgárdával bíró, könnyed indie film, ekkora mellényúlás lenne.

Henry Carpenter kiemelkedik kortársai közül, legfőképp intelligenciájával. Anyja egyedül neveli őt és öccsét, habár az, hogy ki nevel kit, nem egészen tiszta. Susan Carpenter egy felnőni képtelen szeleburdi nő, akinek hatalmas szerencséje van szuperokos fiával, aki leveszi a válláról a legtöbb terhet. Henry fizeti a számlákat, megcsinálja az adóbevallást, sőt sikeresen üzletel a tőzsdén, közben pedig figyel öccsére is. Viszont a szomszédban lakó kislány se közömbös számára, aki viszont súlyos titkokat őriz. 

A történetet tovább mesélni, igazán gonosz spoilerezés lenne, mivel tényleg egy fordulatos darabról beszélünk. Ez más filmnél általában pozitív, ennél viszont meglepő módon ez jelenti a legnagyobb hibát. Persze a Henry könyve közel sem egy szörnyű alkotás és ez ami igazán dühítő. Nagyon sok potenciál és lehetőség volt benne arra, hogy egy kellemes kis moziélménnyé váljon.

De ne rohanjunk előre, mert amennyi negatívum van, annyi pozitívum is. Ezeknek a nagy része pedig a színészekhez köthető.  Naomi Watts egy igazi csillag, akit sajnos elfelejtett Hollywood és ezt igazán bánhatják. Habár a felnőni képtelen Susan eléggé távol áll tőle és látszik, hogy idegenül érzi magát a szerepben, mikor igazán drámait kell alakítani és valódi érzelmeket kell megmutatni kivirágzik. Csodás tehetség és lényegében ő az igazi főszereplője a filmnek. A címszereplőt játszó Jaeden Lieberher szintén nagyszerű, ő már az Éjféli látomásban is kiemelkedő volt és azóta az Az-zal csak növelte az elismerői számát. Az általa játszott Henry tényleg különleges figura, aki viszont folyamatosan borzasztó sablonos és facebook bölcsességeket meghazudtoló igazságokat mond, viszont ezek Lieberher előadásában közel sem tűnnek annyira erőltetettnek mint leírva, és ez egyedül az ő érdeme.

A főszereplő öccsét játszó Jacob Tremblay-t a Szoba óta mindenki ismeri és ismét csodálatos, amit csinál. Az általa játszott Peter, a film leszerethetőbb karaktere. Aranyos, habár nem olyan koraértett, mint Henry, mégis okos és a legtöbb gyerekszereplővel ellentétben hiteles is. Lieberherrel közös jelenetei a legjobb és legerősebb pillanatokat hozzák. Érdemes még megemlíteni Sarah Silvermant, aki keveset szerepel és a karaktere is elég sablonos, mégis van egy pillanata a filmben amikor az általa játszott Sheila megmutatja a valódi érzelmeit és ebből a pár másodpercből is látszik, hogy Silverman mennyire feleslegesen van elhanyagolva.

Rendezés tekintetében sincs igazán baj a filmmel. Nem kiemelkedő, de nem rossz, Trevorow átlagos munkát végzett. Az egyetlen dolog, amit igazán fel lehet róni neki, hogy miért akarta ő annyira ezt a borzasztó forgatókönyvet vászonra vinni?! 
A gondok ugyanis itt kezdődnek. Gregg Hurwitz szkriptje irtózatosan gagyi, ami tele van álbölcsességekkel, hiteltelen karakterekkel, nem beszélve arról, hogy mennyire buta és szájbarágós az egész. Viszont ez még mindig nem az igazi gondja filmnek, ugyanis a párbeszédek hiányosságait, sikerül kompenzálnia néhány igazán erős jelenettel, főleg a film felénél bekövetkező első csavarnál. Ez a fordulat még működik is, sőt a itt ér az alkotás a csúcsra. A párbeszédek sokkal érettebb lesznek, a színészek pedig magukra találnak. Katartikus és szívszorító pillanatokat élhetünk át egészen addig, míg be nem indul a film második fele.

Mindent, amit a film feléig sikerült felépíteni, magasról letojnak és meghemperegnek benne. Az előtte lejátszódó kőkemény dráma, elveszti a súlyát a sok egymást követő röhejes momentum miatt. A zsánerváltást lehet jól csinálni, láttunk már rá példát, de csak akkor működik, ha jól fel van építve. Itt nem erről van szó, minden zavaros katyvasszá válik és az üzenet, amire felhúzták a filmet, önellentmondásba esik. Az alkotók merészsége dicséretes, hiszen elég kemény és morálisan megkérdőjelezhető témákat próbáltak feszegetni, csak sajnos a logikát is kidobták az ablakon és utána dobták tanulságot is. Ha nem próbáltak volna meg újítók lenni, kaptunk volna egy nem túl eredeti, de szerethető filmet. Így viszont sikerült elérni azt, hogy a néző mocskosnak érezze magát a film után és ne tudja pontosan miért.

A Henry könyve nem egy klasszikus rossz film, de ettől csak még fájóbb, micsoda egy elszalasztott lehetőség. A feléig elhiteti az emberrel, hogy itt értéket fog kapni, hogy aztán arcon dobja egy tenyérnyi száraz guanóval.