A fejlődés útján - Farkas (2013) kritika

Házimozi ajánló | 2017-03-10 | Szabó Ferenc

Az önálló Farkas (jó, Rozsomák) filmek második darabja a címszereplő nevét viseli. A film elején egy visszatekintést láthatunk a második világháború végéről, ahogyan hősünk a fogolytáborban megmenti egy japán altiszt életét az amerikai atomcsapástól. Ő ugyan 1023 fokú égési sérüléseket szenved, de öngyógyító képességének hála, a szemünk láttára gyógyul – de hogy még a haja, a mellszőrzete és a pofaszakálla is azonnal visszanő, az elég meglepő… Jó, nem kell minden kis részleten fennakadni… A flashback egy álom volt – a jelenben Logan Jean Grey halála után elvonulva él a világtól és a vadonban elmél… iszik, ilyen módon próbálva feldolgozni a traumáit. Egy kocsmában szóváltásba keveredik néhány medvevadásszal, s tudjuk, ha Logan szót vált, ott hamar baj lesz… Mielőtt azonban eszkalálódhatnának az események, színre lép egy japán csaj, Yukio, aki rábírja, hogy menjen vele Japánba, mivel a megmentett katona, Yashida – aki időközben dúsgazdag üzletember lett – haldoklik, és szeretne még utoljára beszélni hősünkkel. Mint kiderül, el szeretné kunyerálni az örök életet – nem is értem, Logan miért nem adja… Ja, de mégis… Mindenesetre hamar Yashida temetésén találjuk magunkat, ami a Jakuza felbukkanásával hamarosan az üzletember unokájának elrablásába és véres hajszába torkollik…

Az előző részhez képest a Farkas sokkal jobban sikerült, ez is kevésbé mutáns, inkább akciófilm – de hát Logantól el is várjuk, hogy akciózzon.  Van benne ugyan mutáns, Vipera – de ott motoszkál a kérdés, amire nem nagyon kaptam válasz, hogy ő ki a fene, és mi a fenét keres Japánban?

A szerelmi szál, úgy érzem, annyira illik a filmbe, mint Terminator az Operabálba. Hogy erre mi szükség volt, fel nem foghatom. Bondnak megvolt a világ összes jó nője, oké, de ezt itt most hogy… és minek? Megalapozatlan és hiteltelen, egy „apa-lánya” kapcsolat sokkal többet dobott volna a filmen – már ha kibontották volna, de legalább a szerelmi szálat sem, ami jobban lóg a levegőben, mint Anakin és Padmé galaktikusan ostoba egymásba szeretése, pedig az igazán nagy szó… Itt Mariko boci szemei és egy róninos mondat alapozza meg a szexet, anyám… Ha ennyire könnyű csajozni, miért szenvedtünk annyit a középsuliban? Igaz, nekünk nem voltak adamantium karmaink, de talán – eszerint – segíthetett volna néhány mondat Kolumbia gázlelőhelyeinek kiaknázásáról…

A már említett khm… érdekességegből is van pár: a haj visszanövése, vagy hogy a rosszarcúak sötétben is napszemüvegben járnak, de sebaj, ez tényleg kissé klisés, de nem zavaró. Az sem, hogy vagy mindenki angolul beszél Japánban is, vagy Logan perfekt japán, vagy mindenki fullban tolja az eszperantót… Hogy hogyan lehetne kiszívni Loganból az életerőt, és átültetni másba, azt ne kérdezzétek, bár lehet, hogy van valami összefüggés Homokórával (Superhero Movie)? (Nem, nincsen.) Lényeg, hogy azért e kisebb döccenőkön átvisz a film lendülete, a sztori sem faék egyszerűségű, bár barokkos cizelláltságúnak azért így sem nevezném.

Nem okvetlenül negatívum, de kérdés, hogy jobb lett volna-e egy igazán badass főgonosz Rozsomákunkkal szemben – végül is van egy, aki a háttérből mozgatja a szálakat, s némi meglepetést keltve bukkan fel a nagy leszámolásban. Hát, nyilván nem csak egyfajta főellenség van a (Marvel) Univerzumban, ki tudja, melyik a veszélyesebb, végül is nem lehetünk elégedetlenek.

Talán egy kicsit sok a filmben az „esendő” Logan, jobb lenne tőle több zúzást látni. Némileg elnyújtottnak éreztem ezt a „leépülök/nem gyógyulok” vonalat, ebből nekem kevesebb is bőven elég lett volna. Túl sokszor ájul el / álmodik egy tökös zúzós főhőshöz képest. Terminátorosabb Logant szívesebben néztem volna, ha már élő szövet a fémvázon, ugye…

De hogy ne csak a kérdéseket és a negatívumokat soroljam, elmondhatom, hogy kellemes kikapcsolódást jelentett a film számomra. Hugh Jackman igazán nagyszerűen játszik ebben a filmben is. Az előző részben sem volt rossz, de ahhoz képest is a fényképezés talán még egy kicsit szebb is. Némi finom humor itt-ott felcsillan a filmben, a párbeszédekben és pl. a tisztálkodási jelenetben. A történet jó darabig eléggé darabosnak tűnik, de a végére összeáll – ez méltánylandó. A CGI és a green-box sokkal jobb, mint az első részben. Az akciójelenetek elég jól koreografáltak és magukkal ragadóak voltak, pláne a vonatos rész, bár a „Mariko leüti a maffiózót”, azért elég erős volt – ekkora lendülettel egy legyet se lehetne agyoncsapni. De jó, ennyit nézzünk el.

Összességében ajánlani tudom mindenkinek, aki még nem látta, de szereti a képregényfilmeket. Akik nem szeretik vagy ismerik, de egy esős vasárnap délutánt kellene kitölteni, tegyenek egy próbát. Nem a legjobb képregényfilm, de a maga mezőnyében elég erős, és akciófilmnek sem utolsó.