Kell-e mindennek második esély? - FÁK JÚ, TANÁR ÚR 2. (2015) kritika

Házimozi ajánló | 2018-08-20 | Gregor Vencel

Pár nap, és hozzánk is elérkezik az összességében eredményesnek mondható Fák jú, Tanár úr!-széria - remélhetőleg - befejező darabja. Ennek kapcsán írtunk nektek az első részről, most pedig a második kerül górcső alá. 2013-ban felüdülést jelentett a vígjátékok közt a Fák jú, Tanár úr!, ezt a sikert pedig a producerek meg is lovagolták. Tudjuk, nem lehet valami sikeres folytatás nélkül, így két évvel az első rész után jött a Fák jú tanár úr! 2.

A történet szerint Zeki egyre kevésbé lelkesedik már új hivatásáért. Kikészíti a korai kelés, a véget nem érő papírmunka és a sok hülye kolléga. Így mikor egy zsáknyi gyémánt hullik az ölébe, neki is kezd új élete tervezgetéséhez. Ehhez persze kolléganője/barátnője nem adná áldását, így a drágaköveket egy plüssbe rejti, melyet véletlenül eladományoznak, ezért Thaiföldre vezet útja egy tanulmányi kirándulás álcájában, ahol azonban össze kell mérniük erejüket a rivális iskoláéval.

Ahogy az már a történetből is olvasható elhagyjuk az első rész legszórakoztatóbb helyszínét, az iskolát, ezzel pedig kapásból ki is herélik a filmet. Az új helyszín nyilván másfajta poénokat rejt magában, ezzel viszont félredobják az egész koncepciót és egy sima road movie-coming of age filmes vígjátékot akarnak készíteni, ami viszont nagyon nem sikerül. Amellett, hogy a sztori néhol indokolatlanul túl van bonyolítva, az igazi és legnagyobb probléma az, hogy a film nem vicces. Nincsenek benn se jó, se pedig rossz viccek. A készítők mintha csak a helyzetkomikumokra mentek volna rá, ám azok vagy túl gyengék vagy túl erőltetettek.

Mindezt csak fokozza, hogy az előző részben olyan jól megírt karakterek figurák mintha mind átkapcsoltak volna három fokozattal bunkóbba, így nagyon seggfej beütése lesz mindannyiuknak. Egyedül talán Zeki a kivétel, aki még mindig szerethető, bár a „fák” szó indokolatlanul gyakori és erőltetett használatától néha már tőle is kinyílt a bicska a zsebemben. Az új szereplők eléggé érdektelenre sikeredtek, mondjuk ez nem is meglepő, ha a néző már az első fél óra után az alvás határán van.

A dinamikus vágások és képi világ, ami az elődöt is jellemezte, itt egyszerűen katasztrofálisan nem működött. Laikus szemmel nézve nem sokat változtattak ezen a téren, ugyanakkor itt valamiért ez is nagyon kisiklik, így konkrétan a film első harmada nemcsak élvezhetetlen, hanem nézhetetlen is. És akkor ezek után le is lehetne írni a Fák jú tanár úr! 2-t, mint egy borzalmas és lélektelen folytatás, csakhogy ez nem teljesen igaz, ugyanis az előző rész szerethetősége itt is megvan. Hiába béna, unalmas és sokszor kínos ennek a filmnek is csakúgy, mint az előzőnek lelke van, és ez igazán emlékezetessé teszi sokszor a Fák jú tanár úr! 2-t.

Mivel mindkét részt ugyanaz a Bora Dagtekin rendezte, valószínűleg ez az ő munkáját dicséri. És valószínűleg így ő maga és ez az atmoszféra a legnagyobb pozitívuma ennek a szériának, ugyanis hatalmas szíve van, ami miatt lehet adni egy esélyt Zeki második kalandjának is, bár lehet mindenki jobban jár, ha újra nézi inkább az elsőt.

És hogy ezek után mit várok a nálunk a héten debütáló harmadik résztől? Első sorban ugyanazt a törődést, ami az előző két epizódot is jellemezte. Ha ez érződik rajta, akkor olyan katasztrofális már nem lehet. Ha mindemellett legalább minden bénább poénra, jutna egy jó és a „fák” szót mellőznék, én boldogan jönnék ki a moziból, mert noha nem az évszázad vígjáték-trilógiája lesz, de egy olyan széria, amelyre szívesen lehet visszaemlékezni, és amelyet időnként le lehet emelni a polcról, ha épp rossz hangulatban van az ember. Az, hogy ez így lesz-e, vagy ez is csak egy lesz a gyenge vígjáték folytatások közül, ami inkább elvesz semmint ad, az szerdára ki is derül.

A filmről további információkat a Mafab oldalán találsz.