Mert mindenkinek kell egy másodpilóta – EGEK URA (2009) kritika
Jason Reitman a 2000-es évek egyik nagyszerű direktora volt, aki nem kevesebb, mint 4 Oscar- jelölést is sikerült begyűjtsön pályafutása alatt, nem is érdemtelenül, hisz rendre jobbnál jobb filmekkel látta el a nagyérdeműt. Karriere csúcsát 2009-ben sikerült elérnie, mikor is elkészítette Egek ura című remekművét, melyet a kritika és a közönség is méltatott egyaránt, de hogy jogosan-e, annak fogok most utána járni értékelésemben.

Történetünk főszereplője a negyvenes éveiben járó Ryan Bingham, aki munkaerő-leépítési szakértőként dolgozik. Munkájából adódóan szinte egész életét repülőtereken, gépeken vagy szállodákban tölti, így nem fér bele neki a családalapítás és az emberekkel való kapcsolatteremtéssel is hadilábon áll. Kényelmes kis élete azonban veszélybe kerül, miután az ő cégét is eléri a leépítés szele, ráadásul egy Alex nevű nő is felkavarja az állóvizet a későbbiekben.
Az Egek ura című film legnagyobb erénye számomra, hogy a tradicionális családmodell népszerűsítését tűzte ki benne célul a rendező, ami tény már önmagában egy becsülendő erény, ám ezt mégsem szájbarágósan vagy szemrehányóan teszi, hisz nem felejti el kihangsúlyozni Reitman, hogy a családalapítás mennyi lemondással és áldozattal jár egy ember életében mind szakmai, mind pedig magánéleti szempontból.

Ezúttal is egy felnövés történetet kapunk - ahogy azt már a direktortól megszokhattuk - csak míg a Junoban egy tinédzserlány az anyaság által való nővé érésének lehettünk szemtanúi, addig itt egy kötelékek nélküli férfi személyes drámáját követhetjük végig, aki túl későn ébred rá arra, hogy az állandóság nélküli élete mennyire nem volt teljes. Reitman pedig kiválóan ért az emberi sorsok megfelelő tálalásához, éppen ezért működik filmje - a könnyed hangvétel ellenére is - drámaként.
A film táptalaját a 2000-es évek második felében bekövetkezett gazdasági válság adja, így aki ezzel tisztában van, az tudja, hogy a cinikus humor nagyon is indokolt, hiszen bár egy percig se akarja a rendező azt benyomást kelteni, hogy Bingham karaktere egy pozitív hős, viszont azt se akarja elérni, hogy ne lehessen azonosulható a néző számára. Mondanom se kell, hogy telitalálat volt a film főszerepére Clooney, aki remekül hozta a sármos agglegényt és kíméletlen végrehajtót egy személyben, a személyiségfejlődést pedig látványosan szemléltette a tőle megszokott eleganciával.

Jó szokásához híven itt is igazi sztárparádéval dolgozhatott a rendező, így az egészen kicsi mellékszerepek esetében is első osztályú sztárok játékát csodálhatjuk, a színészek között pedig kiválóan működik a kémia, hála a remekbeszabott párbeszédeknek és annak, hogy a rendező egy öt percet szereplő karakter számára is képes azonosulható hátteret teremteni. Továbbá éretten boncolgatja a direktor a szerelem bonyolult mechanikáját is, és bátran érvel amellett, hogy a karrierorientáltságnak milyen következményei vannak az ember családi életére nézve.
Azt meg már csak mellékesen, hogy technikailag is számos erénnyel büszkélkedhet a film, az operatőri munka ugyanis kiváló, a hangulatos és stílusos montázsokról nem is beszélve, melyek alatt remek kis slágerek szólnak a készítőknek hála.

Sajnos azonban egy-két negatívumra is kénytelen vagyok kitérni, ugyanis a film nagyon leül az utolsó harmadára, még annak ellenére is, hogy két igen bátor és komoly fordulatot is meglép Reitman, de addigra már annyira lelassul a sztori, hogy elveszik a történet majd egész játékidőn átívelő dinamikája. Továbbá a végjáték kissé giccsesre sikeredett, ami szintén nem vált az alkotás javára az összképet nézve.
Összességében azt mondhatom, az Egek ura egy érett romantikus komédia, mely tabukat döntögető, bátor, stílusos és a könnyed hangvétel ellenére is remekül adagolja a karakterek személyes drámáit, mindezt egy remek történetben csomagolva. Bátran ajánlom hát bárki számára!
A filmről további érdekességeket ezen a Mafab linken találtok!
Főszereplő(k): George Clooney, Vera Farmiga, Anna Kendrick, Jason Bateman, J.K. Simmons, Zach Galifianakis, Danny McBride, Melanie Lynskey, Sam Eliott Műfaj(ok): romantikus, komédia, dráma Címkék: romantikus, dráma, komédia, jason reitman, george clooney, vera farmiga, anna kendrcik, j.k. simmons, jason bateman, zach galifianakis, danny mcbride, kritika
Értékelés: