Az ököl kihuny – VASÖKÖL 2. évad (2018) kritika

Házimozi ajánló | 2018-10-16 | Ben Palmer

Vasököl. A Netflix és Marvel egyesülés életében, talán ez volt az egyetlen sorozat, amire fekete bárányként lehetett tekinteni, hisz nyitó évada jócskán elmaradt minőségben már akkor is testvérszériáitól és az igazság az, hogy a közönségét se igazán tudta megtalálni Danny Rand sztorija, így a nézettségi mutatók se adtak okot a folytatásra. Azonban miután lement – az egyébként szintén közepes színvonalú – Oltalmazók, valamint jött egy vendégszerep a Finn Jones által alakított karakter életében a golyóálló szuperhős, Luke Cage sorozatának második etapjában egyértelművé vált, hogy bizony Kun-Lun fiában van fantázia. A Netflix pedig nem is tétovázott, Scott Buck showrunner távozott, helyére M. Raven Metzner került, akinek becsületére legyen mondva sikerült egy határozottan jobb évadot tető alá hozni, mint elődjének, de annak ellenére se készült egy érdekesebb vagy feszesebb sztori, hogy a 13 részes megszokott formát csupán 10 részre csökkentették. Lássuk hát mi is vezetett oda, hogy a sok próbálkozásnak végül nyögés lett a vége, azaz miért nem folytatódhat a hivatalosan is elkaszált Vasököl. Spoilermentes kritika következik!

A második évaddal kapcsolatban leginkább az foglalkoztatott, hogy mégis milyen irányba fogják elvinni a sztorit a készítők, és hogy izgalmasabbá tudják-e tenni, mint az előző részek esetében. Az első etapnál véleményem szerint minden adott volt, hogy egy versenyképes sorozatot kapjunk a Netflix-Marvel produktumokon belül, hiszen mégiscsak egy harcművész a főszereplő, ráadásul itt kaptunk jobban betekintést a Kéz szálba is, ám a készítők nem igazán tudták mit is akarnak kihozni az egészből, így egy jó sztorit sikerült közepesen érdekessé lesilányítani, ami atmoszférájában is (egy-két jobb pillanatot leszámítva) rettenetesen gyenge lett. Nos, második neki futásra (meg persze Metzner kinevezésének köszönhetően) sikerült ezen javítani és klasszisokkal jobb atmoszférát kaptunk, ám egy sokkal kevésbé érdekes történetet – már ami a főszálat illeti – ami leginkább azzal magyarázható, hogy szinte minden mellékkarakternek (újnak és réginek egyaránt) érdekesebb a kálváriája, mint a főszereplő néha már igen kínos kínlódásának miközben próbálja megtalálni célját az életben.

A második felvonásban Danny a Matt Murdock utáni űrt igyekszik betölteni New Yorkban és próbál annak örökébe lépni, miközben magánéletének harmóniáját is igyekszik fenntartani, ami nem egyszerű dolog, ha te vagy a Vasököl. A családi vállalkozást továbbra sem ő, hanem Ward Meachum (Tom Pelphrey) vezeti, akivel mára már teljesen sikerült kibékülni, míg Colleen (Jessica Henwick) közösségi munkára cserélte a tanítást, miután szögre akasztotta a kardot a Kézzel való leszámolás után. A béke azonban nem tart sokáig, nem elég, hogy a Chinatown negyedben küszöbön áll egy triádháború, még Danny Achiles-sarka, Davos (Sacha Dhawan) is visszatér, aki ráadásul nem is egyedül érkezett, hiszen az apja halálától és testvére hazugságaitól enyhén megtébolyuló Joyt (Jessica Stroup) is magával hozta.

Az új évad mindenképpen pozitívumai közé tartozik, hogy az alkotók felismerték, hogy a sorozat bármelyik karaktere érdekesebb a főszereplőnél, így mondhatni jócskán csökkentettek Danny játékidejéből, helyette teret hagytak a többieknek, emiatt pedig a részek se váltak olyan egysíkúvá és monotonná, mint az elődök esetében. Ez úgy gondolom, hogy az egyik legjobb döntés volt Metzner és csapata részéről, ugyanis a Finn Jones által életre keltett Danny szinte semmilyen jellemváltozást nem produkál még ennek az évadnak a végére se, ami nem tudom, hogy szándékos volt-e, vagy egyszerűen ennyi van a karakterben, de az biztos, hogy komoly minőségbeli zuhanás volt megfigyelhető, mikor a Vasököl került reflektorfénybe. Annyi izgalmas elmesélnivalója lenne bármelyik másik szereplőnek, és a hátterük is sokkal jobban kidolgozott, de egyszerűen nem lehet egyik esetben sem teljes mértékben elvonatkoztatni Danny Rand személyétől, hisz mégiscsak ő a címszereplő. Emiatt és ennek köszönhetően, a sztori bár jobb, és atmoszféra határozottan erősebb, de még a 10 rész ellenére se sikerült egy feszes és végig lendületes történetet elmesélni.

Davos előtérbe helyezése szintén jó döntés volt, hisz ezáltal nyert a sorozat egy karakteres ellenlábast, ráadásul Sacha Dhawan lubickol a szerepben, ám az erkölcsi mércéje igen csak megkérdőjelezhető. Ettől függetlenül jelesre vizsgázott, és igazi katalizátora volt az évadnak. Nem úgy, mint a Jessica Stroup által alakított Joy Meachum…Egyrészt baromira nem működött a kémia közte és Davos között, másrészt az indítékai is végig nevetségesek, és nem mutatnak túl egy megsértett kislányén. Azt még valahogy lenyeli az ember, hogy a bátyját meggyűlölte és nem beszél vele, hisz meg van rá az oka, de a Danny elleni bosszúhadjáratának eredete teljesen nevetséges és mesterkélt, na meg a színésznőnek se áll túl jól. Egyszerűen negatív karakterként nem funkcionál jól Joy, valamint többek között miatta is hajlamos volt a sztori néha elég kínos irányt venni, erre a legjobb példa az első részek környékén lezajló borzasztóan művi vacsora jelenet, mely egyrészt az évad egyik legnagyobb hülyesége volt, másrészt borzasztó izzadságszagúan lett tálalva.

Az tényező is elég erősen rányomta a bélyegét az összképre, hogy nyilvánvalóan kis költségvetésből kellett megoldaniuk a készítőknek a második etapot, emiatt pedig néha nagyon alsókategóriás sorozat benyomását keltette a Vasököl, amin az se segített, ahova végül kifutott a sztori, akkor éreztem talán életemben először Marvel produktummal szemben, hogy ezt már a gyermeki báj se tudja szerethetővé tenni számomra. Igaz, legalább a harcok koreográfiáján sikerült javítani és sok esetben igazán élvezetes jeleneteket tető alá hozni ennek köszönhetően.

Szóval ennek fényében teljesen érthető a döntés, ami miatt végül kasza sorsára jutott a Vasököl, ami egyszerűen nem volt képes eléggé megújulni, pedig jócskán lett volna itt lehetőség arra, hogy emeljenek a színvonalon. Tom Pelphrey például kiváló színészi játékot mutat be, a karaktere mégis teljesen kihasználatlan marad, keveset láthatjuk akcióban, vagy, hogy egyáltalán érdemben hozzátenne a történtekhez, pedig szívesebben elnézte volna az ember őt, mint hisztérika testvérét. Colleen és az évad során elég fontos szerepet betöltő Misty (Simone Missick) párosa szintén egy jó húzás volt, akiket élmény volt nézni együtt, bár a finálé számomra inkább azt igazolta, hogy a két szereplő már nem egy súlycsoport, emiatt pedig elveszne közöttük egy saját sorozatban az a dinamika és kémia, ami miatt itt remekül működtek együtt.

Végül, akiről még mindenképpen érdemes beszélni, az az Alice Eve által életre keltett Mary Walker, akit a színésznő mindenki meglepetésére bravúrosan alakított a többszörös személyiségzavarban szenvedő új gonosztevő személyében, ráadásul nem csupán jól játszott, de karaktere is rettenetesen izgalmas volt, így talán érte vérezhet leginkább a szívünk.

Összességében azt mondhatom, hogy a Vasököl sorozatban mindenképpen volt annyi, hogy kapjon egy második esélyt a bizonyításra, de sajnos nem volt akkora minőségbeli ugrásra, vagy megújulásra képes, mint testvérszériái. A finálé pedig amellett, hogy elég hervasztó volt, igen komoly anyagi befektetéseket igényelt volna a következő évad számára, amibe érthetően nem mentek bele a készítők a silány nézettségi számok fényében. Persze, akinek tetszett az első évad az mindenképpen darálja le a második felvonást, mert nem fog csalódni, de sajnos senki másnak nem tudom ajánlani jó szívvel ezt a vérszegény szériát, mert a Marvel sorozatokon belül messze a leggyengébb eresztés lett, még számos pozitívuma ellenére is.

A sorozat Mafab linkjét itt találjátok!