Magyar tévéfilmes bravúr - TREZOR (2018) kritika

Házimozi ajánló | 2018-11-08 | Niwrok

Az 1956-os (ellen)forradalom leverésének első napjaiban, amikor az utcákon még fel-feldörrennek a fegyverek, az állampárt és a Szovjet hadsereg emberei a kárfelmérést végzik az (ellen)forradalmárok által elfoglalt, feldúlt épületekben. Ennek keretében fedezik fel, hogy Belügyminisztérium pincében levő széfje, ahol a személyi aktákat, titkos állambiztonsági iratokat tárolják, zárva van, és nem találják hozzá a kulcsot, a bejutásra tett minden kísérlet pedig kudarcot vall... és a helyzet túl bizonytalan ahhoz, hogy megfelelő szerszámok után kutassanak a budapesti utcákon. Az egyik ott szolgálatot teljesítő katonai elhárítónak, Hontinak mindenesetre eszébe jut, hogy tíz éve, amikor a széf és az épület még egy bankhoz tartozott, valaki már feltörte a zár kombinációját; azt a Beck Jánost akkor elkapták, és azóta is a szegedi Csillagban tölti a büntetését. Honti így elutazik Szegedre Beckért, mert reméli, az ő "szakértelmével" juthatnak be legkorábban a széfbe, ösztönzőnek pedig azt ajánlja fel, hogy siker esetén némi enyhítést megpróbál kialkudni Beck börtönben hátralevő éveiből. Csakhogy Hontinak az egész akcióval nem csupán annyi a célja, hogy gyűjtse a jópontokat a karrierjében az elvtársak előtt, hanem személyes okai is vannak arra, hogy Becknek legyen lehetősége először bejutni a széfbe.

Akinek még mindig az a véleménye, hogy a magyar filmek rosszak, magabiztosan csak annyit mondanék, hogy nézzem meg egy olyat, amit Köbli Norbert neve fémjelez. Mondjuk ehhez elsődlegesen kevés lesz moziba járni, a tévéműsort is bújni kell, mert a filmjei jellemzően oda készülnek, tévés keretek és költségvetések közé, a Dunára, de nem egyszer történt már meg, hogy később nagytermekben is bemutatásra kerültek. Nálam ennek az amúgy még alig negyvenes fickónak a kvázi sikerszériája a 2011-ben elkészült A vizsga óta tart, ami a munkásságára is akkora hatással volt, hogy a 1956-os eseményeket érintő kutatómunkája több filmre is adott neki ötletet, amikre egy-két év különbséggel sikerült is támogatást kapnia (A berni követ, Szabadság különjárat)... közben meg mintegy levezetésnek olyan filmek kerültek ki a tollából, mint a Félvilág és a Szürke senkik. Ezek a történelmi alapokon nyugvó, de ízig-vérig játékfilmek, drámák, thrillerek és akár akciófilmek pedig parádésan látják el azt a szerepet, hogy a XX. századi magyar történelem kevésbé vagy máshogy szem előtt levő korszakaiból felvillantsanak egy-egy izgalmas, kicsit bulváros, szentimentális vagy feszültséggel teli, de nagyon is emberi részletet.

Ez pedig a Trezorral sincs máshogy... sőt talán itt van úgy igazán. Már eleve onnan kezdve, hogy ha valaki nekem azt mondja ezelőtt, hogy én egyszer az 1956. novemberi Budapesttel a háttérben fogok egy kamaradrámának is beillő heist-mozit(!) nézni, hát tutira kiröhögöm. Ehhez képest estem egyik meglepetésből a másikba. Már Beck János is egy zseniális figura, aki úgy csöppen bele ebbe a politikailag ugyebár elég ingoványos ügybe, ahol neki elvileg csak annyi a dolga, hogy a széfet kinyissa, hogy az előtte levő tíz évet a börtön falai között töltötte, így sem a kommunisták hatalomátvételéről, sem a padlássöprésekről nem hallott, az '56. októberi eseményekről is csak pár mondatot egy rádióból, amiből elhihetitek, nem a Szabad Európa szólt. Ez követően pedig olyan rétegekben épül egymásra a történelmi helyzet, Beck múltja, a jelenlevők közötti emberi kapcsolatok és a helyszín, olyan fordulatokat engedett kibontakozni, hogy bármilyen további infó csak félkövér "spoiler"-felirat alatt mehetne, mert ez úgy működik igazán, ha a néző a filmmel együtt fedezi fel a titkokat. Annyit azért hozzá kell tennem a lelkesedésemhez, hogy egyszer-kétszer voltak ebben kissé abszurd csavarok, felfedezések is, leginkább ami a helyszín funkcionalitását illeti, de az ilyen "hibák", a dramaturgia által megkövetelt trükkök eltörpülnek az olyan döbbenetek mellett, mint például amikor Beck beleolvas a saját aktájába.

Ehhez az élményhez szerintem talán annyit kell csak elfogadni, hogy ez egy tévéfilm. Mivel a film 95%-a egy épületben, 80%-a pedig a pincében játszódik, így nincs is szükség tömegjelenetekre meg kellékek sokaságára, az a kevés pedig, ami ebben a térben van, a szükséges hangulatot képes megteremteni. Mondjuk talán Münnich irodája egy kicsit túl rendezett és/vagy puritán a korszakhoz magához, főleg hogy az utcán látszanak a minisztériumból kihajigált bútorok romjai, de jelzésértékkel ott van minden, aminek kell. Ugyanakkor ezekből is kitelnek olyan jelenetek, mint amikor a szovjet főtisztek a minisztérium aulájában egy térkép fölé görnyedve beszélnek a csapatmozgásokról és az "ellenállás" országos helyzetéről. Színészekkel ugyanez a helyzet, mert a kb. féltucatnyi fontosabb karakter mellett a többi csak statiszta ÁVÓ-s meg szovjet kiskatona, viszont így legalább nem kell túl sok szereplőt megtanulni, és ez is bizonyíték arra, hogy kevés, de jól kidolgozott szállal is lehet érdekfeszítő filmet forgatni.

Én eddig is szerettem Köbli Norbert filmjeit, a Trezor meg ezek között az egyik legjobb, még úgy is, hogy ennek a cselekményvezetése talán a leginkább Hollywood-i. Lehet, hogy csak egyszer működik, mint egy jó bűvésztrükk, de akkor is...

A képek forrása: port.hu és a Filmhu

További részletek a film Mafab oldalán!