A legújabb Netflix gyöngyszem - SABRINA, A TINIBOSZORKÁNY KALANDJAI (2018) kritika
Jómagam is szkeptikusan álltam neki a Netflix legújabb sorozatának, viszont úgy gondoltam, hogy a régi szép idők emlékére való tekintettel nekivágok a tiniboszi kalandjainak. És milyen jól tettem!

.jpg)
A félvér boszorkány - értsd: anyuka halandó, apuka boszorkány - kalandjait már a kilencvenes évektől kezdve ismerheti a világ. Mesefilmek, egy 1996-2003-ig futó sorozat, sőt 1996-ban még egy másfél órás film is készült belőle. Nem túlzok, ha azt mondom mára már klasszikusnak számít.
Idén a Netflix Halloween alkalmából október 26-án mutatta be az első évadot, a 10 rész pedig már el is érhető. A szereplőgárda a Netflix szokásai szerint kevésbé ismert színészekből áll össze, de a legtöbb ilyen fiatal színészhez hasonlóan a sorozat elindulásával már rájuk is felfigyelt a közönség -már ha csak az Instagram követők ugrásszerű megnövekedését nézzünk-.
A sorozat a dráma, horror, fantasy és a thriller elemeit köti össze, szinte már tökéletesen. Olyan izgalmasan mutatja be a boszorkányság csínját-bínját, hogy mi nézők is kedvet kapunk arra, hogy boszik legyünk. Emellett bőven kapunk adagot a tesvéri szeretet, a tiniszerelmek és a borzongás világából is.

A feldolgozások eddig mindig a fiatal nézőket tűzték ki célul, a Netflix azonban fogta és egy valóságos horrort eszkábált Sabrina kalandjaiból. Senkit se rémítsen el az, hogy tulajdonképpen egy 16 éves lányról szól. Ez volt ugyanis, ami a leginkább meglepett a sorozattal kapcsolatban. Egyáltalán nem a tinineknek készült, mivel olyan mély üzenetek rejlenek a felszín alatt, amit már csak benőtt fejjel találhatunk meg.
A misztikusság és a reszketés végigkíséri az összes részt, a horrortól viszont csupán annyiban távolodik el, hogy mindent ízlésesen mutat be.
.jpg)
A Netflixhez hűen az sorozat minden ízében ízléses és profi. A jelmezek, a maszkok, a minimális animáció mind-mind hozzáadnak ahhoz, hogy egy 10/10-es sorozat lehessen.
Személyes kedvencem Salem a cica, aki a mese filmben óriási szövegeket nyomott ugyan, itt a hitelesség megtartása miatt viszont nem beszél, mégis dorombolásával minden egyes szàndékát megtudhatjuk.

Az első évad Sabrina harcát mutatja be. A félvér boszi ugyanis nem szándékozik aláírni a szörnyek könyvét, és ezzel a Sátán kezébe adni az életét. Nem szeretné megszakítani kapcsolatát -elvileg halandó- barátaival és szerelmével, mégis apja és családja tiszteletét megtartva a boszorkányvilág szerves része is maradni szeretne. 10 rész alatt izgalmas történések, misztikus alakok, furcsa és félelmetes események szemtanúi lehetünk.
Figyelem, a sorozat függőséget okozhat! Bevallom, nem nehéz elcsábulni, és végignézni a 10 részt egyhuzamban. De mindenképpen megéri.
Az első évad elérhető már a Netflixen, ajánlott még az adventi időszak alatt belemelegedni a Sátán, a sötétség és a boszorkányok világába.
Képek forrása: IMDb
Főszereplő(k): Richard Coyle, Lucy Davis, Adrian Hough, Kurt Max Runte, Ty Wood Műfaj(ok): dráma, thriller, fantasy Címkék: dráma, thriller, fantasy, 2018, netflix
Értékelés: