Egy csodálatos elme – KÓDJÁTSZMA (2014) kritika

Házimozi ajánló | 2019-05-19 | Szombati Zoli

Az önéletrajzi alapú filmek potenciálisan magukban rejtik a csúsztatás, vagy rosszabb esetben a tények elferdítésének lehetőségét, sőt az Oscar-díj mindenek feletti óhajtása is sokat torzíthat az összképen, hiszen olyan kompromisszumokat hozhatnak emiatt, amely élvezhetetlenné, vagy akár elfogadhatatlanná is teheti az adott művet. (Ámbár lehet pusztán dramaturgiai oka is, melynek során bizonyos karaktereket kiemelnek, vagy másokat jelentéktelenebbeknek tüntetnek fel, mint amilyenek a valós szerepük alapján volnának). Abban biztosak lehetünk, hogy olyan szintű tárgyilagos remekmű, mint például a Richard Attenborough rendezésében készült Gandhi csak igen ritkán születik. Szinte mindennapos tapasztalás, hogy a "megtörtént eseményeken alapul" kifejezéssel fémjelzett szlogennel jópárszor visszaélnek, és nem pedig élnek vele: nyilván az előbbi mértéke és oka, ami egyáltalán nem mindegy. Én nagyon kedvelem a biopic alapú alkotásokat, mégpedig leginkább azért, mert kiemelkedő színészi játékra teremtenek alkalmat, mely jó esetben messze több lehet, mint az adott személyiség jellemzőinek úgymond szolgai interpretálása. Az igazi nagy dobás akkor valósul meg, hogyha képes az adott színész valami emlékezetes pluszt hozzátenni, és az értő rendezés pedig megteremti a hitelesség alapvető miliőjét a történetmesélés révén. Az a törekvés pedig, hogy egy híres személyt korrekt módon rehabilitáljanak a mozi segítségével, csak ritka esetekben adatik meg, ezúttal viszont éppen ez volt a helyzet. Mindez jelentős szereppel bír a film megítélése kapcsán, mely részemről eléggé egyöntetűen pozitívnak mondható.

Alan Turing megszemélyesítője a filmben az a Benedict Cumberbatch, aki a generációjának egyik legjobb angol színésze. Ez az alakítása volt azt hiszem a legkiemelkedőbb azok közül, melyeket eddig tőle láthattam. Szerencsére Morten Tyldum norvég rendező - aki az első angol nyelvű moziját forgatta - kellően szabad teret hagyott a jellemformálásra, a forgatókönyv pedig magában hordozta a karakterfejlődés szükséges részletességét, hiszen Turing személyiségét meglehetősen összetetten ábrázolja. Több mint érdekes életút volt az övé, persze a hasonló kaliberű különc zsenikarakterek sosem szoktak szürkék lenni: öntörvényűség, beilleszkedési nehézségek, elszigeteltség, sőt a kirekesztettség, és a meg nem értettség érzése többnyire szerves része a mindennapjaiknak, ami nála sem alakult másképp, gyerekkorától kezdve. Ráadásul a nemi identitása kapcsán kialakult üldöztetés a sorsát is megpecsételte, pedig kevés olyan nagy formátumú figura volt a XX. században, mint ő. Cumberbatch (aki tudvalevőleg egészen alaposan felkészül a szerepeire emocionálisan is) egyenesen Anglia szégyenének nevezte azt a nemtelen eljárást, ahogyan a politika, és az akkori dogmatikus "normarendszer" egy ilyen kaliberű zsenit képes volt fiatalon megtörni, és teljesen tönkretenni. Az ezredforduló után felerősödő társadalmi nyomás hatására, a '10-es évek elején történt meg Turing megkésett rehabilitálása hivatalosan. Tyldum filmje pedig a folytonosságot biztosította ezügyben, hogy az élettörténete minél szélesebb tömegekhez juthasson el, ezáltal befejezvén az elismerés szükséges folyamatát. Alan Turing szerepe nem kisebb volt, mint a II. világháború két évvel történő elhúzódásának megakadályozása, és ezáltal valószínűleg milliók életének megmentése. Az Enigma-kódok feltöréséből adódó tudományos eredmények, és ezeknek a számítástechnika fellendülésére kifejtett hatásai is alapvetően jelentősek.

A film még további négy főbb karaktert vonultat fel, az ő szerepüket illetően itt-ott a rendező már változtat a hangsúlyokon, sőt néhol jelentősebbet csúsztat is. Gyakorlatilag minden karakterszerepben szintén elsővonalas színész található, és végre elmondhattam, hogy ezúttal igazán tetszett Keira Knightley játéka, aki a kódfejtő csapat női tagja, és Turing személyéhez a legeslegközelebb álló ember (Joan Clarke szerepe erősen felnagyított a valósághoz képest). A Bletchley Park parancsnokát (Denniston) Charles Dance alakítja szikáran és mesterien, igaz a karaktere annyiban sajnos hamis volt, hogy a valóságban nem akart gátat vetni Turing munkájának, és nem akarta folyton kirugdalni őt a pozíciójából, a sztorihoz "kellett" egy antagonisztikus szerep. Az MI6 főnökét (Stewart Menzies) Mark Strong hozza szokásának megfelelően csont nélkül, a kódfejtő csapat másik oszlopa pedig Matthew Goode (Hugh Alexander) volt, kinek karaktere sok tekintetben ellenpontozta Turing személyiségjegyeit. A szereposztásból is nyilvánvaló tehát, hogy egészében egy nagyszerű, és mindemellett teljes mértékben európai filmről beszélhetünk, s mint néhány példával még később illusztrálom, a forgatás helyszíneire is igaz ugyanez.

A rendező szekvenciálisan adagolja a különböző életeseményeket, tehát a történések világháborús fősodrát képező lineáris elbeszélésmódot rövid, ám fontos visszaemlékező flashback jelenetek szakítják meg (például iskolai évek), sőt kitér a háború utáni eseményekre is röviden. Ez a szakasz tartogatja a film szerintem legjobb jelenetét, és legmélyebb drámaiságát is, ami nem más, mint Turing kényszerkezeléséből fakadó megaláztatása és meghurcoltatása. A film azonban alapvetően arra a megfeszített kódfeltörő munkára fókuszál több-kevesebb alapossággal, melyet a titkos Bletchley Park (ma múzeum) területén folytattak Turing vezetésével, és amelynek során sikerült megfejteni a nácik Enigma nevű kriptográfiai kódolójának működését. Itt jegyezném meg, mennyire jó volt végig az összhang Cumberbatch és Knightley közt, ők a valóságban is régóta közeli barátságban vannak, és ez a fajta intimitás nagyon jót tett számos jelenetüknek. A Kódjátszma csodálatosan mutatja be milyen hatalmas szerepe volt ebben a műveletben a matematikus zseni kitartásának és páratlan képességeinek, de persze az öröksége ennél jóval sokrétűbb. Tyldum rendezői bravúroktól mentesen, egy meglehetősen biztonsági ösvény mentén vezényelte le a filmet (például a világháború egyéb eseményei igen érintőlegesen jelennek meg), ez mégis elég volt nyolc(!) Oscar-nominációhoz, és az adaptált forgatókönyvírói jelölés díjra váltásához.

A mű ugyan nem lett zseniális, de mindenképpen egy tisztességesen erős önéletrajzi film, amely évek múltán is emlékezetes, és a műfaj legjobbjainak sorában emlegethető az elmúlt időszakból. Szerencsére nem esett bele a rendező a túlzottan heroizáló, és ezáltal potenciálisan giccses megközelítés csapdájába, azaz megvan a kellő távolságtartás, és a karakterábrázolás intimitása is ott, ahol az szükséges. A végső soron tehát korrektül elkészített filmet leginkább Benedict Cumberbatch nagyívű alakítása okán érdemes megnézni, mindemellett végig igényes szórakozást nyújt, sőt a rendkívül komoly tét következtében az izgalomfaktor - az idővel történő versenyfutás révén - is mindvégig adott a néző számára. A záró képsorok hangsúlyos és elgondolkodtató mivoltát illetően pedig kétség sem merülhet föl. A forgatás teljes egészében Angliában zajlott, mégpedig kisebb részben Londonban (például King's Cross Train Station, Lethaby Building, Royal Courts of Justice), zömében pedig London közeli kisvárosokban, úgy mint Chesham (Joan lakása), Dorset (Sherborne School, ahová Turing a valóságban is járt). A legfontosabb pedig Nettlebed község volt, melynek területén a Bletchley Park helyszínét rendezték be. A nagy parkkal is rendelkező kúria neve Joyce Grove, melynek külön érdekessége, hogy a James Bond történetek atyjaként számon tartott Ian Fleming nagyapjáé volt egykor.

A film Mafab oldala

Minden kép forrása: themoviedb