Egy elég okos akciófilm – TOLVAJOK VÁROSA (2010) házimozi ajánló

Házimozi ajánló | 2019-06-01 | Szabó Dárió

Ben Affleck második rendezése Chuck Hogan Prince of Thieves című könyvéből készült, és abban tér el leginkább az alapjául szolgáló történettől, hogy mérsékeli a lélektani mechanizmusokat. A könyvre jellemző túlírást/túlreflektálást akcióra cseréli, így a voltaképpeni drámához egy élvezhető, lendületes cselekmény vezet, ami a filmvásznon is megállja a helyét: tökéletes adaptálás. Szerencsére a pozitívumok nem merülnek ki ennyiben. Affleck pazarul feltérképezte a suttyóközeget, azzal együtt Hollywood rosszfiú-ábrázolási hagyományait is, az eredmény pedig egy elegáns klisé, egy mértéktartóan okos akciófilm, a Tolvajok városa.  

Rögtön a közepében találjuk magunkat a téma összes toposzával: adrenalinlöket; egy épp bankrablást elkövető brancs; bónuszként egy zavarba ejtően bájos hölgy – Claire – elrablása (alakjában Rebecca Hall). Adam Frawleynek (John Hamm) – az FBI nyomozójának – nem sokkal később alkalma adódik kihallgatni a lányt, a nyomozás részletei viszont hézagosak maradnak. Nemsokkal később Doug is meglátogatja Claire-t, hogy kipuhatolja személye mekkora kockázatot jelent bűnkommunájukra nézve, de nem meglepő módon mindez hamar mellékes lesz, és a rosszfiú igazán emberi oldala is megmutatkozik: Doug-ban érzelmi kötődés alakul ki a lány iránt… A sztorifelmondást e ponton el is vágnám, mert a közhelyáradatot néhány jól időzített fordulat rántja ki a szürkeségből, kár lenne agyonlőni mindent.

A film egy némileg téves sztereotípiát erősít, amely szerint Boston a bankrablások fővárosa, de inkább maradjunk meg annál, hogy a bűnök kirakathelyszíneként funkcionál, elsősorban atmoszférikus elem, csak másodsorban nyújt kiterjeszthetőbb szociográfiai értelmezésre lehetőséget (erről később). Doug MacRay (Ben Affleck) ezzel szemben kevésbé tipikus bűnöző: a főszereplő alakjában egy olyan rendbontót ismerünk meg, akiben nem a barbár férfiösztönöket fedezhetjük fel. Doug következetes, éles eszű és éles szemű, koherensen gondolkodó fazon, ennek ellenére mégsem gépies pszichopata, gyakorlatilag alig tér el egy átlag polgártól, épp csak hivatásában különbözik.

A Tolvajok városa sikerrel csatlakozik ahhoz a hagyományhoz, amely a bűnözőket nem érzelmileg sivár és embertelen antinormákkal tárgyalja, de nem is úgy állítja be őket, mint a vagányság tetőfokát. Affleck ábrázolása a gengszterlétet nem ruházza fel sem hívogató, sem taszító attribútumokkal, inkább azt célozza, hogy a néző elé tárja a gengsztert mint embert, ha már abból az alapvetésből indulhatunk ki, hogy a bűnözőket sem sematizálhatjuk. Hiszen a kormány/rendszer maga termeli ki azokat az embereket, akik belekényszerülnek a bűnözésbe. A bűnözők normarendszerén keresztül ismerszik meg minden, ám ez a normarendszer nem sokban tér el a hétköznapitól, a karakterek lelki mélysége arról ad jelzést, hogy a bűnöző is ember, maximum osztályrészül az jutott neki, hogy egy romló társadalom elsődleges (kirakat) jelképe legyen. A szereplők egyébként könnyen azonosulhatók, és ezúttal azt is leszögezhetjük, hogy Affleck Géza megbízható színészi játékkal rukkolt elő (úgy tűnik, az áll neki a legjobban, ha ő dirigál saját magának).

Az akciójelenetek távolra ugranak a film (eddig tárgyalt) gondolati realizmusától (illetve inkább annak előfeltevésként jelenlévő alapjaitól), de épp ez a kettőség emeli minőségi szintre a Tolvajok városát. Nem egy olyan akcióballadát kapunk, amiben a szereplők és cselekmény csak kötelező „díszítőelemek”, kistúlzással mondhatjuk azt is, hogy a műfaj kifordul Affleck kezei alatt: a végső cél egy dráma felvezetése, amihez nem az önelemző lelki mozzanatok juttatnak el bennünket, hanem az igényesen szerkesztett akciójelenetek beszippantó atmoszférája (no meg a városé, ami dicséretes).     

Emiatt nem roppan össze a közhelyek alatt, mert kerüli a szélsőségeket: nem címkézhetjük fel egyértelműen ostoba akciófilmként, amiben a karakterek csak puszta kellékek lennének, ugyanakkor nincs is fölösleges egyhelyben ácsorgás – semmiből nem ígér túl sokat, így végül többre is bukkanhatunk, mint azt a tartalom alapján előzetesen gondoltuk volna. Röviden: jó eséllyel bárki megtalálhatja benne a számításait, aki épp könnyed szórakozásra vágyik. Affleck megmutatja, hogy az alkotói kreativitást nem a „mutassunk valami igazán újat” aposztróf felől érdemes néznünk. Sikerült ugyanis egy olyan mozit lerakni az asztalra, ami témáját tekintve lerágott csont, de a zsánerén belül tisztes helytállást mutat önálló darabként, sőt még gondolati mondanivalója is akad. Ezutóbbit igazán az eredeti cím hordozza magán – The Town. Nem konkrét helyszínt jelöl, a néző egyéni asszociációjára épít – vagyis bármelyik város lehet. Ekképpen a főszereplő jut többletjelentéshez: Doug így a társadalmat reprezentálja, és a film azáltal, hogy egy bűnözőt választ a társadalom szemléltetőjének, komoly kritikai horizontnak is teret nyújt. Egyedül az hibádzik, hogy mindez nem elég direkt.

Az akcióműfaj bűnügyi zsánerén belül, ha nem is számít királynak, bőven a középszer felett áll. Egyetlen hibája épp azokban a kettősségekben rejlik, amik jó ideig (a fináléig) erényére válnak. (Viccesen azt is mondhatnám, még az értelmezés szintjén is egy tőről fakad a jó és a rossz is esetében.) Hibája, hogy nehéz eldönteni, pontosan mi akar lenni. Társadalmi megjegyzésnek túl visszafogott és nem elég kinyilatkoztató (az akció miatt nem is elég komoly), szerelmi történetnek semmitmondó és kiszámítható, akciópornónak tisztességes, de az akciófilmek „ősi imádóinak” nem fog új irányból nyaktörést okozni. Egyfajta kellemes biztonsági játék, amin nehéz fogást találni a maga nemében és elvárási rendszerében.

Képek:IMDb

A film Mafab oldala