Náci zombik gyilkosai - OVERLORD (2018) kritika

Házimozi ajánló | 2019-06-28 | Vászláv

Napjaink filmes világára, ha sok-sok év múltán visszatekintenek majd, minden valószínűség szerint a biztonsági foci kifejezést koptatják majd el a jövő esztétái. Mikor mindenből brandet, franchiset és persze univerzumot akarnak kalapálni a stúdiók, akkor a pénzemberek egész egyszerűen nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy a biztos profitjukat kockáztatva ne patikamérlegen adagolják a pc elszólásokat, a kötelező karaktereket és persze a CGI vért a nagyérdeműnek. Ezért is kapja fel a minden hájjal megkent filmnéző a fejét, mikor azokat a szavakat olvashatja egymás mellett, hogy II.világháború, horror, JJ.Abrams. Mindezt tetézi, hogy aktuális alanyunk, az Overlord kifejezetten pozitív visszajelzések kereszttüzében érkezett meg a tengerentúlról hazánkba, immár az HBO GO kínálatában is. De vajon mennyire sikerült beváltania a felfokozott elvárásokat és nemcsak hogy felnőni egy vérbeli b-film színvonalára, hanem klasszikussá is válnia?

Merthogy az Overlord egy b-film, az vitathatatlan. Már az első képkockától fogva látszik, hogy hosszú évek után megint egy minőségibb alkotással bővítették a zsánert, melynek már a cselekménye is egy kellemesen borzongató Wolfenstein kalandot sugall.

Egy csapat katona, élükön a vajszívű közlegénnyel, Boyce-al (Jovan Adepo), illetve a sokat tapasztalt kemény Ford-al (Wyatt Russel) azt a feladatot kapja, hogy a D-napot megelőző éjjelen behatolva az ellenséges vonalak mögé, semmisítsen meg egy német rádióállomást. Feladatuk komoly, hiszen az invázió sikere múlik rajta, azonban hőseink a nácikon túl valami egészen döbbenetes és rémisztő dologra lelnek a sötétben.

Már a film első jeleneténél leesik az állunk, ugyanis egy remekbeszabott vágatlant kapunk, mely során egy repülőből való váratlan kiugrástl, illetve a fennt dúló égi háborút szemlélhetjük meg hihetetlenül autentikus módon. Bár ez minőségében meg sem tudja közelíteni Tom Cruise legutóbbi lehetetlen küldetését, ugyanakkor ez a kifejezetten erős nyitány legalább annyira képes felverni az adrenalint, mint napjaink blockbusterei csúcsjeleneteinek többsége.

Aki viszont azt hiszi, hogy ez az erős minőség ki fog tartani, annak sajnos csalódást kell okozzak. Az Overlord minden olyan jelenete, amelyben nem a pusztítást vagy épen a „ratatatatatata-t” nézzük, olyan arcpirítóan közhelyes és primitív, hogy legszívesebben elbújtam volna a kanapé alá. Najó, de mit is vár az ember egy b-mozitól? Hát kezdésképpen talán azt, hogy ne vegye magát minden pillanatában véresen komolyan. A karakterek papírmasék, a párbeszédek ostobák, a cselekmény pedig már ezerszer látott. Ugyanakkor az Overlord legnagyobb bűne nem is ez, hanem hogy a horror szál kimondva kimondatlanul nem létezik. Persze néha összekenik ketchuppal a srácokat és bezárják a rémpofák közé, de mindez a szó szoros értelmében valami rettenetesen vérszegényre sikeredett. Az a 20 perc, amiért megkapta a „horror” címkét az alkotás egyszerűen kevés. Hiába próbál meg az Overlord végig egy tisztességes b-filmnek mutatkozni, sajnos a legkevésbé sem képes rá. Hiányzik belőle az a szinte már flegmasággal határos lazaság, amiért lehet szeretni a ’80-as, ’90-es évek hasonszőrű alkotásait és amiért még máig beszélünk róluk.
Mindezt én legfőbbképpen a rendező, Julius Avery nyakába varrnám, akinek ez a második komoly egész estés mozija. A 2014-es Fenegyerek, (amely mit ad Isten pont az év csalódása volt számomra anno) legfőbb hibája szintén az volt, hogy rettenetesen komolyan vette magát és szinte már lecsorgott az izzadság a vászonról. Sajnos úgy tűnik, hogy ez a 4 esztendő sem volt elég Averynek ahhoz, hogy belássa azt, ha laza műfajban rendez filmet (heist mouvie, b-horror), akkor nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy túl sötétre és komorra a vegye a tónust, amellett, hogy többet lát magába a kelleténél.

No persze félreértés ne essék, az Overlord nem lett szörnyű, sőt még csak nem is kifejezetten rossz, csak éppen kevés. Az operatőri munka végig lehengerlő és nemegyszer kifejezetten kreatív, míg maga a rendezés számtalan hibája ellenére próbál kikacsintgatni a 100Ft-os SPAR-ban kapható DVD-k színvonala felé, csak éppen érződik, hogy mindezt mennyire izzadságszagúan és mesterkélten teszi.

Az Overlord másik igazi pozitívuma a Trónok harcából ismert Euron Greyjoy (Pilou Asbaek), aki ezúttal (is) egy gonosz náci tisztet kelt életre és akinek a ripacskodását ezúttal is végtelenül szórakoztató végigkövetni. Amíg az ehhez hasonló szerepek megtalálják szerencséje lesz, hiszen így teljesen szabadjára engedheti a benne rejtező krákent.
Érdekesség, hogy jóideig úgy volt, hogy az Overlord is részese lesz a Cloverfield univerzumnak, amely fölött az a JJ.Abrams bábáskodik, aki itt is beült a produceri székbe. A kész filmet látva ki lehet mondani, hogy szerencsére ez nem így történt, hiszen ezzel az alkotással a széria leggyengébb tagját üdvözölhettük volna, amely a szintén kétes minőségű Paradoxon után könnyen lehet, hogy rá is zárta volna a koporsó fedelét a szörnyes multiverzumra.

         Összességében elmondható, hogy az Overlord egy óriási kihagyott ziccer lett, amely éppen csak annyira lett rossz, hogy az ember csalódottan konstatálja magában a tényt, hogy elvesztegetett 2 órát az életéből, ugyanakkor másnap már azt is elfelejtse, hogy mire. Egy óvatos próbát persze nyugodtan lehet tenni vele hiszen az Overlord nem akar és nem is tud bántani senkit…épp ez a legnagyobb baja.

Képek: TMBd

A film Mafab oldala