Misztikus Bosszúálló - Doctor Strange (2016) kritika
A főhős neve (Strange = furcsa) tökéletesen jellemzi magát a karaktert a Marvel szuperhős univerzumban. És valóban furcsa, talán mintha nem illene a keménykedő, öklüket, testi (Amerika Kapitány, Hulk) vagy isteni (Thor, Loki) adottságaikat szívesen használó, és azzal embereket tönkre verő bandához. Ahogy azonban az a filmből is kiderül, Thor, Hulk és a Bosszúállók a fizikai veszélyek elhárításért felelősek, Doctor Strange, és a hozzá hasonlók pedig a misztikus veszélyek likvidálásért felelnek. Illetve nem minden hozzá hasonló, ez okozza a történet bonyodalmát.

A sztoriról, nagyjából: Van egy Dr. Stephen Strange (aki lesz miszter doktor) nevű kitűnő idegsebész, aki zenére műt, és megközelítőleg olyan bunkó és intelligens, mint Dr. House. Egy autóbalesetben mindkét keze megsérül, hét műtét után sem képes stabilan, remegés nélkül tartani őket, így orvosi pályafutásának úgy tűnik vége. Strange ebbe nem hajlandó beletörődni, így minden lehetséges megoldással próbálkozik, hogy kezei rendbe jöjjenek. Mikor az általa ismert módszerek kudarcot vallanak, a rehabilitálásában segédkező ápoló mesél neki egy esetről, ami egy lehetetlen gyógyulásról szól. A volt páciens felkeresése után, annak útbaigazítása nyomán, Katmanduba, a Kamar-Tajba utazik, mindent egy lapra feltéve. Itt kezdődik aztán asztrális, csakrális, misztikus, spirituális, és mindenféle nem testi jellegű kiképzése és utazása.
Megtudja, hogy volt ugyanitt egy Kaecilus nevű tehetséges tanítvány, aki a sötét dimenziót választotta, és azon munkálkodik, hogy az ott élő Dormammut rászabadítsa a világra.
Ha már fantasyről van szó, akkor amolyan íratlan minimumként elvárjuk, hogy a látvány pöpec legyen. Ez egy bazi nagy pipát kiérdemel az egész film vonatkozásában, de már a nyitójelenetből is kapisgálhatjuk, hogy nem lesz okunk panaszra. Ebben a kezdő snittben egy utcai cosplay partival egybekötött Eredet imitációval van dolgunk, de úgy, hogy DiCaprio sírva könyörögne a receptért, az utcát szétorigamizó trükköt látva. A mutatványért felelős személy az Ősmágus, Tilda Swinton, aki kopaszon sem túl vonzó, de nem ezért szeretjük. Szóval a látványért jár a piros pont, nézzük mi van még.

Humor, nagyon jó érzékkel adagolva, a filmet a komolyság keretein belül tartva, helyén való, szórakoztató poénokkal. Tudom, hogy egy poén azért poén, mert szórakoztató, de mindegyikünk látott már olyan filmet, ami vicces akart lenni, de nem sikerült. Az tehát akkor mégsem volt szórakoztató. Viszont a Doctor Strange nem az a film, ami ne felelne meg ennek a kritériumnak (is). Nem csak a poénok miatt, hanem az egész szűk két óra miatt. A stáb azt mondja, hogy „ülj le és élvezd”, mi meg leülünk, és élvezzük. Még ha az elején nem is tudjuk mennyire fogjuk élvezni. Mindenféle túlmagyarázás nélkül (ámde érthetően!) bevezetnek a varázslós, varázslatos világba, képbe kerülünk ki is az a kevéssé ismert Marvel hős, akit Benedict Cumberbatch alakít, fenomenálisan. Mint az öltönyt, ezt a szerepet rá szabták. Nem azért, mert már láttuk a levitáció köpenyében, és nehezen képzelünk el mást helyette, hanem ennek ellenére. Nem tudnánk mondani senkit, aki ilyen, vagy ennél jobb Strange lett volna. Egyébként Cumberbatchet leszámítva is elmondható, hogy helyre kis szereplőgárdát hoztak össze a castingosok. A főszereplőkön kívül mellékszerepben még Scott Adkins (vagy ismertebb nevén Boyka) is feltűnik, és megverekszik asztrálisan köpenyes doktorunkkal. Sőt, mivel Marvel filmről van szó, naná, hogy Stan Lee bácsi is cameózik egy mondat erejéig. Én nem is tudom mi kellett volna ezek után a filmbe. Semmi. A Doctors Strange is bebizonyította, hogy a Marvelben lehet bízni, és tenyerünket dörzsölve, tűkön ülve várjuk a folytatást. Mert lesz, ezt a stáblista végén elárulják, úgyhogy tessék végig nézni azt is. Nem mellékesen kettő jelenetet is eldugtak a stáblistában, ami nem piskóta.

Számomra a film szinte tökéletes volt, ezért nem is az a kérdés, hogy meg kell-e nézni, hanem az, hogy hányszor. Aki a Doctor Stranget választja, az tutira zabálni fogja.
Értékelés: