Önreflexív tragikomédia – MOST NEVESS! (2018) 1. évad kritika

Házimozi ajánló | 2019-07-27 | Ben Palmer

A hollywoodi álomgyárban megőrizni a csillogást bizony távolról sem olyan egyszerű még a legnagyobb színészeknek sem, mint az a legtöbben gondolják, főleg akkor, ha valaki karrierje során annyira a meghasonulás útjára téved, mint a 90-es évek egyik legnépszerűbb komikusa, a kanadai gyökerekkel rendelkező Jim Carrey. A gumiarcú nevettetőt lehet szeretni, vagy utálni, ám az kétségtelen a mai napig, hogy generációja egyik meghatározó színésze volt, aki miután bizonyított a ripacskodás határait súroló idegölő figuraként, nem volt rest arra sem, hogy kipróbálja magát a komolyabb hangvételű mozik világában sem. Az igazán komoly elismerések azonban csak nem jöttek, a kanadai komikusban pedig valami eltört, elkezdett önmaga paródiájává válni, amin ráadásul magánéleti problémái sem segítettek, és úgy tűnt többet nem is hallunk majd felőle jelentősebb produktumban, míg aztán jött Dave Holstein és Michael Gondry és mondhatni írtak egy sorozatot a színésznek, amelyben minden adott volt ahhoz, hogy Carrey visszatérhessen. Na de vajon élt-e ezzel? Kritikánkból kiderül!

Történetünk főhőse Jeff Pickles (Jim Carrey), egy melegszívű, bábműsorával elhíresült tévésztár, akit felnőtt és gyerek egyaránt imád, népszerűségének pedig a családját ért hirtelen bekövetkezett tragédia sem szabott gátat (legalábbis látszólag). Jeff ugyanis bár gyermeke halála ellenére is megőrzi a televíziók képernyője előtt a derűsebb arcát, és pozitív életszemléletéből sem hajlandó továbbra se visszavenni, mélyen legbelül mégis rengeteg elnyomott frusztráció rejlik benne a gyász helytelen feldolgozása miatt, illetve széthullani látszó (a válás szélére jutó) házassága miatt.

Igen, jól gondoljátok. A cím, bár hiába ígér első hallásra egy térdcsapkodós sitcomot, ám amint lehetőségünk lesz betekintést nyerni az első részbe, hamar rá kell döbbennünk, hogy itt valami sokkal rétegeltebb projektről van szó. Akár egy nagyon groteszk komédiaként is felfoghatnánk ezt a sorozatot, ám az igazság az, hogy sokkal közelebb áll a dráma műfajához a széria alapfelfogása, mint a vígjátékok bármely aspektusához. Persze hazudnék, ha azt mondanám nincsenek meg a maga momentumai Mr. Pickles történetének, de azokat a keserédes pillanatokat is inkább az élet abszurditása vagy éppen a lelkünk mélyére elkapart frusztrációk felszínre törése teszik „szórakoztatóvá”, melyekben semmi szándékosság nincs, mégis önkénytelenül elmosolyodhatunk ezeken a jeleneteken tiszta lelkiismerettel.

A témának ez a feldolgozási formája persze senkit se fog meglepetésként érni, ha végig nézünk az alkotók névsorán, hisz már maga a kreátor, Dave Holstein is olyan munkákkal tette le a névjegyét a nagyérdemű előtt, mint a Nancy ül a fűben, vagy éppen a Krízisben sorozatok, ám a narratívából adódóan első sorban mégse az ő személyiségjegyeit fogjuk felfedezni a széria alapfelfogásán, hanem a részek nagyját ledirigáló Michael Gondryét. Aki ugyanis ismeri a direktor korábbi munkáit, mint Az álom tudománya, vagy az éppen Carrey főszereplésével készült Egy makulátlan elme örök ragyogása című darabokat, az már jól behatárolhatta a sorozat elindulása előtt is, hogy mire számíthat majd a rendező új munkájától. A színészből egykoron pályafutása legérzékenyebb és legérettebb alakítását hozta elő Gondry, – amit teljesen érthetetlen miért hagyott az Akadémia jelölés nélkül – és ez ezúttal sincs máshogy. El lehet felejteni az egykoron grimaszokkal és ripacskodással azonosított komikust, mert Jeff Pickles a sorozatok történetének egyik legtragikusabb hőse lett, akit hiába övez sztárkultusz, mégis egy hétköznapi apa és exférj a magánéletben, mi pedig első sorból követhetjük végig az ő szemszögéből hogyan hull szét a családja és őrli fel részről-részre egyre inkább a sok elfojtott harag és gyász, ami lelke legmélyebb zugaiban lappang.

Carrey tehát ezúttal is érzékeny játékkal rukkol elő, az általa játszott karakter pedig esendő, főleg ha kivetítjük azt a komikus életére, felfedezve, hogy mennyi párhuzam is van a sorozatban általa játszott Pickles és valós énje között, ezeknek köszönhetően annak ellenére szerethető lesz főszereplőnk, hogy néha kifejezetten nehezíti az azonosulás lehetőségét a néző számára.

Azonban nem ő az egyetlen, aki nagyszerűen teljesít végig a 10 részes mini-széria alatt. Itt van még a hősünk apját és egyben műsorának producerét megformáló, szigorú tekintetű Frank Langella is, aki bár az ellenlábas karaktert hivatott alakítani Jeff szemléletében, mi nézők tudjuk, hogy valójában a józan gondolkodás megtestesítője az öreg, aki nem mindig ítéli meg helyesen fia helyzetét, de kétségkívül annak érdekét akarja (na meg, hogy ne omoljon össze a médiabirodalma). Továbbá a kétszeres Oscar-jelölt Catherine Keener is állandó szereplője az eseményeknek, aki Jeff nővéreként számos érzelmes pillanattal ajándékoz meg minket, hiszen látszólag ő az egyetlen, aki tényleg képes racionálisan felmérni testvére szenvedését.

Érzelmi oldalról tehát egy végtelenül felkavaró hullámvasútra váltunk jegyet, ha a Holstein és Gondry közös produkciójának bizalmat szavazunk, viszont ahhoz, hogy teljes képet kapjunk a szériáról, nem hunyhatunk szemet a sorozat hibái, illetve hiányosságai felett sem. Ugyanis az események menete sokszor nagyon csapongó, nem egyértelmű, hogy mi következik miből, – ez betudható a részek rövid játékidejének is – ez pedig egyes karakterek jellemfejlődésénél is tetten érhető. A feleséget például hiába játssza nagyon éretten a többnyire inkább vígjátékokkal elhíresült, ám kétségtelenül tehetséges Judy Greer, mégse következetes az ő esetében volt férjéhez való viszonyulása, ahogy haladunk a végkifejlet felé.

Az évadzárót látva viszont kötelező folytatni a sorozatot, - annak ellenére is, hogy még kiforratlan a koncepció - mert rengeteg lehetőség és szufla lehet még ebben az alapanyagban. Hiába beszélünk egy vastag vonallal aláhúzott réteg szériáról, mégis akit képes lesz beszippantani Holsteinék munkája, azt garantáltan nem fogja elengedni az az atmoszféra és vizualitás, ami jellemzi a Most nevess! minden egyes képkockáját. A You Can Feel Anything At All-t pedig garantáltan nem leszel képes kiverni a fejedből, ha egyszer meghallgatod.

Összegzésül. Ha végre szeretnél valami újat kapni, valami merészet és polgárpukkasztót, mégis egy kétségtelenül olyan szériát, amelynek hatalmas a szíve, akkor a Most nevess! bizony a te sorozatod lesz! Nem hibátlan, sőt néha kifejezetten csapongó, következetlen a sztori, ám Carrey fantasztikus játéka és a megannyi emocionális pillanat, képes lesz ezek ellenére is különlegessé tenni ezt a remek kis produktumot, aminek nagyon várjuk az idén érkező második etapját.

További érdekességeket a sorozatról a Mafab oldalán találtok!

Képek: TMDb, IMDb