Mester és tanítványa - THE MASTER (2012) kritika

Házimozi ajánló | 2019-10-11 | Juhász Péter

Paul Thomas Anderson (Vérző olaj) 2012-es filmje Joaquin Phoenix visszatérése is volt egyben kurta megőrülését követően, amit az I’m still here című darabban tett közszemlére Casey Affleck hathatós közreműködésének köszönhetően a rendezői székben. 

A „The Master” ismételten egy nem könnyű film, de ezen meglepődni a rendező életművét tekintve már nem is nagyon lehetett. Aki a Magnólia és a mondjuk a fentebb említett Vérző olaj után valami könnyedebbet várt, csalódottan távozik a direktor terápiás anyagáról. A film ugyanis nagyban megidézi, noha ki nem mondja, a szcientológiai egyház megalapításának kusza történetét és egyben gyönyörű látlelete a lélektani dolgok kaotikusságának.

A film története valamikor az 50-es évek hajnalán kezdődik. Megismerjük az ex- II. Világháborús katonát, Freddie Quellt, aki a frontról visszatérve kizárólag a maga kotyvasztott és fogyasztását tekintve erősen kétséges összetevőjű koktélon él, féktelen erotikus vágyak rabságában tengődik, míg össze nem hozza a sors Lancaster Doddal, a kissé szintén megszállott „vezetővel”, aki forradalmi módszerét hivatott a világ elé terjeszteni. Dodd az emberi létezés összetettségének rejtélyes oldalát firtatja, olyan elképzeléseket közvetít egyre gyarapodó közösségének, mellyel sokaknak új irányt mutat önmaguk megismerésének rögös útján. Sajátos hiedelemrendszerét természetesen vannak, akik kétkedve fogadják, megítélik emiatt és hitelességét is kérdőre vonva akár veszélyeztethetik is a közösség egységét, Dodd testi épségét is akár. A féktelen Freddie itt lép rendre közre, ösztönös vadállati agresszióval akár önmagát sem kímélve lép a tettek mezejére, és oldja meg a Mester legkellemetlenebb gondjait. Véli legalábbis ezt így ő, de ugye nem árulok el nagy titkot azzal, ha úgy fogalmazok; inkább csak kíséri valahol mesterét annak sajátos világában, mely cseppet sem biztos, hogy szilárdabb alapokon áll, mint hű segédje, mentoráltja földi létezése. Lancester ugyanis szintén a drog rabjává válik, kölcsönösen függnek tehát egymástól, még a családja és a közösség létezésébe is bekúszik lassan a totális delírium hatása. Lancester tudománya azonban egyre magasabb szintre ér, megpróbálja „meggyógyítani” alattvalóját is. A keszekusza úton, amin eleinte sikeresen egymás mellett haladva törnek utat, idővel aztán más lépésben haladnak majd, és egyre távolabb sodródnak egymástól is. 

Anderson zaklatott és sötét utazásra invitálja nézőjét a The Master bő 2 és fél órás hossza alatt. Rendezési stílusának ismeretében ez már nem lehet újdonság a filmjeit szeretők körében, de az újoncoknak bizony meglepetést okozhat sajátos univerzumának nehézkes befogadhatósága.

A pszichológiai függés minden válfaját felvonultató, éjsötét darabban a rendező súlyos sziklákat ejt a nézőjére minden újabb eltelt perccel. Színészeit, köztük a félelmetesen erős alakítással jelen levő Joaquin Phoenix-szet és a felette álló vezetőt megformáló, Philip Seymour Hoffmant pedig olyan kiváló nevekkel karöltve kíséri a különös megvilágosodás kies útján, mint Amy Addams, Laura Dern és Rami Malek. 

A filmben látható elképesztő pillanatok miatt nem véletlen jelölték a két főszereplőt Oscar-díjra. Phoenix veszett kutyaként lohol Philip Seymour Hoffman alakította Lancester nyomában. Volt olyan jelenet, amit ki is vágtak végül a végső elképzelésből, mert azt a színész saját testi épségét fenyegető átéléssel volt hajlandó csak a kamerák előtt eljátszani. Philip Seymour Hoffman önmagát is kétségek közé ejti olykor a történetben, a maga vallotta tanokkal, ez a kettősség pedig olyan nagyszerű jelenetben csúcsosodik ki, mint mikor megkérdőjelezik hitelességét. A szerepeit rendre döbbenetes erővel alakító színműészt látva most is eszembe jutott, milyen hatalmas űrt hagyott maga után alig 2 évvel a film bemutatását követő tragikus halálával. 

A The Master történetének kulcsa semmit sem árul el különleges módszeréről, mégis a végig kitartó követőinek köszönhetően szép lassan vallássá lesz. A fanatizmus, elköteleződés, pszichológiai megragadhatóság elképesztő erejéről mesél Paul Thomas Anderson első randira nem igazán ajánlott, kiváló filmje. 

Szuggesztív zenei anyagát, amivel nagyban hozzátesz az amúgy sem könnyed celluloid alkotáshoz, az a Johnny Greenwod komponálta, aki már a Vérző olaj esetében is a rendezővel dolgozott, nem mellesleg a világhírű Radiohead zenekar alapító gitárosa. Lassan csordogáló, magába szippantó cselekményének hatásos képi világa pedig Mihai Malaimare Jr. érdeme.

A The Master ott sorakozik a Fantomszál rendezőjének kiemelkedő darabjai között. A film elbeszélésben nehéz témát boncolgat, ebben segítik a kiváló színészek és a remek stáb, ami által ott lehet a polcon azon címek között, melyet ugyan nem sűrűn veszünk le, de akkor egy igazán tartalmas filmművészeti tananyaggal gazdagíthatjuk házimozizásra szánt időnket. 

Képek: TMDb

A film Mafab oldala