A név kötelez - EL CAMINO: A BREAKING BAD MOVIE (2019) kritika

Házimozi ajánló | 2019-10-18 | Szombati Zoli

A Breaking Bad (2008-2013) közismerten a valaha készült egyik legjobb sorozatként vonult be a mozgóképes emlékezetbe (melyről a kritikám itt olvasható). Hadd kezdjem ezúttal kivételesen egy némileg szubjektív kitérővel. Bár jómagam nem vagyok különösebben nagy sorozatfogyasztó, ezért a szériával kapcsolatos véleményemet ily módon szoktam summázni: nem tudom elképzelni, hogy láthatnék még hasonló nívójút az életben. Ebből nyilvánvalóan következik, hogy a Breaking Bad nagy rajongójának tartom magam (alap, hogy minden évben újranézem), ami így kapóra fog jönni az El Camino és a sorozat bizonyos szempontok mentén történő összevetése kapcsán. Ugyanis látva az epilógust, arra a megállapításra lehet jutni, hogy abszolút elválaszthatatlan a kettő egymástól. Az író-rendező, és a hajdani sorozat atyja, Vince Gilligan a dramaturgiai struktúrát is ennek megfelelően tálalja, ráadásul egyáltalán nem titkolja azt sem, hogy a Netflixen október 11-én bemutatott filmet alapvetően a rajongók "kemény magjának" készítették. Ez ugyebár azt is jelenti, hogy csak akkor áll meg kellően a lábán, ha valaki ismeri a sorozatot. Ennélfogva az értékelés során muszáj lesz valamelyest visszautalnom a szériára, mert csak így lesz értelme az egésznek, vagyis aki még nem látta a Breaking Badet, az inkább ne olvasson tovább. Ez amúgy is teljesen értelmetlen volna, hiszen a film elkészítésének alapkoncepciója - mint említettem - eleve feltételezi a sorozat elég részletes ismeretét. (Arra pedig természetesen vigyázok, hogy amennyire lehet, a filmmel kapcsolatos kritika viszont spoilermentes legyen). Egyébként pedig, aki még nem látta volna a szériát, az pótolja (ami csakis eredeti nyelven javasolt!), egyszerűen önmaga jól felfogott érdekében.

Az El Camino egy olyan - egyébként elég ritkán kínálkozó - lehetőségre is alkalmat teremt, melynek során a sorozat összevethető egy egész estés filmmel úgy is mint formátum. Manapság egyértelmű a sorozatok térnyerése a mozifilmekkel szemben, hiszen utóbbiak leginkább a franchise igényeket kiszolgáló pénzverdékké minősültek vissza, természetesen ritkább kivételek azért még akadnak a minőség javára a mennyiséggel szemben. A sorozat formátuma viszont úgy tűnik be tudta teljesíteni azokat a magas elvárásokat is, melyre a film egyszerűen a szerkezeti és időbeli korlátaiból kifolyólag nem kifejezetten alkalmas - legfeljebb olyan nagy rendezők voltak képesek tökéletes narratív keretet adni a rendelkezésre álló maximális (2,5-3 órás) játékidőnek, mint például Francis Ford Coppola vagy Martin Scorsese. A sorozatformátumnál gyakorlatilag alig kell időbeli korlátokkal törődni, és a forgatókönyvet kompromisszumok nélkül lehet vászonra vinni (ehhez nyilván ugyanúgy kiváló script szükségeltetik, mint egy filmes mesterműnél). Az említettekből következően a sorozat a történetvezetést és a karakterkidolgozásokat igen nagy részletességgel valósíthatja meg, ami persze még ebben a keretrendszerben sem könnyű, sőt. Viszont ha ezek nagyon jól sikerülnek, akkor olyan extraklasszis minőség is kisülhet belőle, mint az öt évaddal és 62 epizóddal rendelkező Breaking Bad. (A későbbi értékelés során még érdemes lesz erre a szempontrendszerre visszatérni).

Az El Camino ötletét Vince Gilligan már régebb óta dédelgette, a forgatókönyvírói munkálatokba nem is vont be másik szerzőt, és a rendezést, illetőleg a produceri teendőket is magára vállalta. A végső lökést az adta meg a film elkészültének irányában, hogy a sorozat tavaly tízéves évfordulóját ünnepelte: össze is gyűlt az egykori stáb annak rendje és módja szerint. Az ihletett pillanatokat pedig tettek követték, hiszen Gilligan úgy érezte, hogy egy végső lezárással, Jesse Pinkman sorsának további bemutatásával még tartozik a rajongóknak. Véleményem szerint a Breaking Bad befejezése az ötödik évad végeztével annyira eltalált volt, hogy hiányérzetünk nem maradhatott. Természetesen piszkálta az ember fantáziáját, hogy a visszatérő Walt akciójának köszönhetően megmenekülő Jesse sorsa vajon mi lesz, akár rövidtávon, de hosszabb időtartamra vetítve is. Nos, ez egy releváns kérdés, így az epilógus megszületése nem vált feleslegessé, bár legfeljebb csak kiegészíti a Breaking Bad kánont, elsősorban a rajongók nagy örömére, de nem volt feltétlenül szükségszerű. Abban viszonylag biztosak lehettünk előzetesen is, hogy Vince Gilligan, aki a sorozat ívét és lezárását annyira mesterien eltalálta, elbaltázni nem fogja a mesterművét. Így a rajongók fokozott érdeklődéssel, és persze nagy elvárásokkal várták magát a filmet is, hiszen ahogyan a mondás tartja, a név kötelez. Igaz a széria zseniális nívójához több okból sem érhetett fel (Walter White karaktere nélkül mondjuk úgy, hogy csak egy "félkarú óriás" lehetett eleve), de egy szórakoztató, bizonyos pontjain erős filmmel gazdagodott a széleskörű rajongótábor annak ellenére is, hogy a vérbeli Breaking Bad feeling az bizony kissé hiányzott.

Gilligan a vázolt koncepciónak megfelelően közvetlenül a széria legvégével, azaz Jesse autós menekülésével veszi fel a film fonalát, és azt - az egyébként várható - megközelítést alkalmazza, hogy a jelenidejű eseményeket kombinálja flashback jelenetekkel. Utóbbiból az az izgalmas kérdés is adódott előzetesen, hogy vajon a sorozat mely szereplői fognak így vagy úgy felbukkanni a filmben. (Értelemszerűen bizonyos karakterek már csak visszautalásos formában jelenhettek meg, a legnagyobb kérdés persze az volt, hogy Walter White - azaz Bryan Cranston -  tiszteletét teszi-e majd a vásznon: néhány potenciális szereplőről jobb, ha nem nyilatkozom, de pár újból felbukkanó karakter felvillantása elkerülhetetlen lesz). A film legkiemeltebb szereplője természetesen a Jesse Pinkmant megformáló Aaron Paul lett, aki már a sorozatban is fel tudott nőni a Cranston által diktált zseniális színvonalhoz. Ezúttal is remek teljesítményt láthattunk tőle, hiszen sokszor kellett emocionális túlsúlyú jelenetekben egy megtört lelkű figurát hoznia, de szükség volt a karakter igazán tökös verzióját is szállítania, aki veszítenivaló híján nem ismer sem félelmet, sem akadályt. Pinkman a link haverok nélkül ugyebár nem Pinkman, szóval mind Skinny Pete (Charles Baker), mind Badger (Matt Jones) feltűnik pár jelenet erejéig, ezúttal a némileg visszafogottabb verzióban. A régi szereplők közül a legfontosabb karakternek a flashback szcénákban rendre felbukkanó Todd tekinthető, Jesse Plemons kitűnő tolmácsolásában. Sajnos a színész időközben megmutatkozó elég jelentős túlsúlya némileg aláásta ezen jelenetek hitelét. Az rendben van, hogy mindenki nyilván öregedett öt évet, és emiatt kisebb-nagyobb mértékben megváltozott időközben, ám az említett hiba a kezelhető kategóriába tartozna. A kimért karakter (aki a Jesse-t fogvatartó neonáci bűnözők főnökének unokaöccse) különben egy nagyon érdekes színfolt volt a záróévadban, akiről nem lehetett eldönteni, hogy egy érzéketlen pszichopata valójában, vagy "csak" a morális következményekkel semmilyen szinten nem törődő ügybuzgó debil, hiszen néhány, valamelyest emberinek tűnő húzásával mégiscsak kitűnt Jack éjsötét bandájából. Feltétlenül kiemelendő a veterán Robert Forster a szereplők közül (Ed, a "problémamegoldó"), aki sajnos éppen egy hete, a premier napján hunyt el. Néhány új karakter is bekerült a filmbe, melyeknek a jelenidejű cselekményszál során lett némi szerepük, de a sztori mindvégig Jesse Pinkman sorsára fókuszál.

Ezúttal ahelyett, hogy a cselekmény tartalmáról nyilatkoznék (egy-két mondaton túl nem is lenne érdemes a spoilerveszélyes helyzet miatt), inkább azokat a kérdéseket írom le helyette, amelyek a nézőben a film előtt joggal felvetődhettek. Túljut-e a kiérkező rendőrökön Jesse? Ha igen, akkor hogyan tovább, a rabság által lelkileg teljesen meggyötört állapotában mihez kezd egymaga? Hogyan áll talpra, s ha kell, kitől kér segítséget? Maga mögött hagyja-e Új-Mexikót, és lesz-e ereje teljesen szakítani addigi életével, vagy mégsem? És persze a fő kérdés: viszontlátjuk-e flashback jelenetben Waltert? :) (Cranston mutatott érdeklődést a film irányában, de persze nagy volt a titkolózás. Amit gyakorlatilag fixen tudni lehetett, hogy Vince Gilligan nem fog előállni valami blőd hülyeséggel a karakterrel kapcsolatosan, tehát csakis valamilyen múltidéző jelenetben lehetne benne maximum). A címválasztás egy elég jó ziccer kihasználása: az El Camino egyrészt konkrétan hajaz Todd Chevroletjére, mellyel Jesse elmenekül, illetve metaforikus értelemben is megállja a helyét, utalással élve az ősi zarándokútra. A felmerülő kérdéseket azt hiszem elég jól meg tudta válaszolni a kétórás film, így a küldetését teljesítette. Az alakításokkal is maradéktalanul elégedettek lehettünk. A fan service brilliánsan működött, jómagam is számos esetben néztem a filmet elégedett (azaz jóllakott napközis) vigyorgás közepette, s tulajdonképpen már ezért is megérte elkészíteni, így minden rajongónak kötelező jelleggel meg kell néznie. Viszont úgy gondolom a dialógusok szériabeli minőségével már nem tudta felvenni a versenyt a film, amely a sorozat egyik hatalmas erénye volt. Persze itt is kiütközik a különbség a két formátum között, hiszen alapvetően egy részletesen kidolgozott történetfolyamba nagyobb eséllyel lehet frappánsabb párbeszédeket írni.

A film történeti íve természetesen elmaradt valamelyest a sorozat - nagyjából megismételhetetlen - katartikus befejezéséhez képest, mely felívelő tendencia egyébként évadonként is megfigyelhető volt, de a teljes széria végkifejletének a vonatkozásában különösképp. Azt a szintű feszültséget nem igazán lehetett érezni, ehhez képest a film egy biztonsági játék benyomását keltette. A poénok és a neo-western elemek megvoltak, de az atmoszféra, és a vicces jelenetek is lényegesen jobbak voltak a sorozatban. Aki egyszerűen pótolhatatlannak bizonyult, az Heisenberg karaktere, illetve a két főszereplő, azaz Walt és Jesse viszonyrendszere, és ennek változásai a történetben, ennélfogva kicsit igazságtalan is az összevetés. A film képaránya eltért a sorozattól, hiszen ezúttal szélesvásznú volt a megjelenítés. Ami viszont számomra kifejezetten idegenül hatott, az a digitális kamerák alkalmazása volt, a rendező ezen választása kifejezetten meglepett. Szerintem nagyban hozzájárult a vizuális élmény is a Breaking Bad egykori hamisítatlan új-mexikói hangulatához, Michael Slovis filmre felvett, kissé graines képei nekem mindenesetre nagyon hiányoztak. A forgatás elég nagy titkolózások közepette zajlott 2018 végén, természetesen zömében Albuquerque-ben és környékén, illetve egy jelenettel Wyoming államban is. A Breaking Bad ezen történeti ívét befejezettnek tekinthetjük az epilógussal, ugyanis nem tudok elképzelni olyan ötletet, amely a folytatás kockázatát megérné. A kánon természetesen nincs teljesen lezárva, hiszen a Better Call Saul spin-off széria jövőre folytatódik. (Megj.: a pontszámbeli értékelésemet a sorozattal való összevetésben kalkuláltam ki, így magamhoz képest kissé talán szigorúnak tűnhet - pedig voltaképp inkább engedékeny voltam, a széria egyszerűen megközelíthetetlen.)

Kiemelt kép

Képek: 1,2,3,4,5

A film Mafab oldala