Eddie Murphy a Netflixen - A NEVEM DOLEMITE (2019) kritika

Házimozi ajánló | 2019-10-28 | Gulyás Dominik

Szeretni és megismerni egy szubkultúrát két különálló dolog. Viszont attól függetlenül, hogy nem érezzük magunkénak az adott kultúrát, még elmerülhetünk benne. Csak egy pár személyes példa. Én nem értek egyet a hippizmussal, de díjazom, ahogy Szelíd motorosokban bemutatják a kommunák világát. Nem értem a világ gazdaságának működését, de A nagy dobást egy szórakoztató filmnek tartom. Vagy jelen esetben nem tudok azonosulni a blaxploitation harsány stílusával, de ettől még érdekelhet egy Shaft vagy egy Dolemite mozi. Ha minél jobban megismerjük a tőlünk távol álló kultúrákat, annál inkább nagyobb képet kapunk a minket körülvevő világról. A Netflix saját gyártású filmje, A nevem Dolemite pedig pont egy ilyen irányzatot mutat be egy olyan ember szemszögéből, aki szerves részét képezte annak a rétegnek. Ez az illető Rudy Ray Moore, akit a filmben a régóta parkolópályán lévő Eddie Murphy alakítja, de felbukkan még Wesley Snipes, Craig Robinson és még Snoop Dog is.

Rudy Ray Moore, egy lemezboltban dolgozó, zűrös családból származó férfi volt, akinek célja, hogy az egész világ megismerje. A kezdeti szárnypróbálgatásai után létrehozott egy alteregót Dolemite személyében, aki a tipikus suttyó-strici figurát testesítette meg. Stand-up komédiái a nyers trágárságot és szexizmust tartalmazták, azonban a rímekbe szedett csattanók miatt sokan tartják őt a „Rap Keresztapjának”. Kezdetben nem sokan álltak mögé pont a trágár stílusa miatt, de később egy egész közösség felfigyelt rá és elkezdték őt bálványozni. Azonban ennyi Dolemite-nak nem volt elég. Ő nagyobb hírnevet akart, épp ezért befektetett egy mozifilmbe, ami nagyon nehezen akart csak elkészülni, de később nagy hatással lett egy olyan műfaj fejlődésére, melynek neve blaxploitation.

Két kérdés marad már csak hátra. Hogyan sikerült a film, illetve miként fog ez hatni Eddie Murphy karrierjére? Szerintem kezdjük azzal, hogy a film műfajilag tartalmaz vígjáték elemeket, de inkább egy biopic, tehát életrajzi filmről beszélhetünk. Már sokszor hangoztattam, főleg a Curtiz írásomban, hogy ennél lustább műfaj talán nincs is a világon. Általában, mindig tisztességes iparosok dolgoznak rajtuk, mindig a főszereplő színész alakítására helyezik a hangsúlyt és nem nyújtanak többet a nagy Wikipédia perceknél. A nevem Dolemite esetében is feltűnnek a műfajra jellemző sablonok. A mindenben bizonyítani akaró főszereplő, a sikerorientált producerek, a történetív miszerint semmi sem akar összejönni, de a végén mindenki egy családként borul össze és ne feledkezzünk meg az epilógus kiírásokról sem, hogy mi történt ezután a valódi szereplőkkel. Tartalmát tekintve itt sem változott a helyzet, azonban stílusát tekintve van egy eltérő különbség A nevem Dolemite és társai között. Ez pedig a humor beépítése a történetbe.

Már maga a Dolemite mozifilm forgatási körülményei is eredményezett röhejes szituációkat, de így, hogy ezt láthattuk a filmben is, elérte, hogy jó legyen végignézni. És emiatt bár nem igazán lehet egy kiemelkedő darabnak nevezni Eddie Murphy filmjét, de legalább röhögünk rajta egy jót. Szórakoztató látni egy olyan közeget, akik lelkesen dolgoztak egy filmen, miközben semmilyen forgatási tapasztalataik nem voltak. Látni azt, hogy a nagy stúdió ahol forgattak egy lepukkadt drogtanya volt. Szórakoztató látni, hogy Dolemite ragaszkodott, ahhoz, hogy kung-fu részeket rakjanak a filmbe, miközben ő maga egyáltalán nem tanult semmilyen harcművészetet. És szórakoztató azt is látni, hogy a Wesley Snipes által alakított rendezőnek mennyire tele van már a töke azzal, hogy a beleegyezése nélkül variáltak át egy csomó jelenetet (pl. a szexjelenet). Bármennyire is egy adott közönségnek készült a film, mégis ad egy érdekes betekintést nekünk is.

És persze meg kell említeni Eddie Murphy-t, akinek a karrierje az elmúlt években egybefojt a családi filmekkel vagy a kritikailag bukásnak szánt vígjátékokkal. Ennél a filmnél végre visszatérhetett oda, ahonnét az életművét is kezdte (Amerikába jöttem, Szerepcsere, Beverly Hills-i zsaru). Ráadásul stand-upos pályafutása miatt könnyen vissza tudta adni Rudy Ray Moore harsány stílusát is. Ez pedig jól áll neki. Eddie Murphy újra trágár, és mi ezt szeretjük, mert a filmnek jót tesz ez a fajta szabadnyelvűség. Nem véletlenül kapott R kategóriás besorolást, hiszen Dolemite karakterét pont az határozta meg, hogy a felnőtt közönséget szólította meg egy olyan korszakban, amikor már inkább figyeltek arra, hogy bármely korosztálynak szóljanak a filmek és a dalok. Szerencsére a Netflix általában szokta pártolni a merészséget, így Murphy filmje is élt ezzel a lehetőséggel.

Összességében A nevem Dolemite egy szórakoztató kis biopic, ami nem váltja meg a világot, max Murphy karrierjét. Ettől függetlenül érdemes megnézni, főleg azoknak, akiket érdekel a blaxsploitation műfaja és ez az egész közeg. Harsány, de szerethető.

Képek: TMDb

A film Mafab oldala