Menekülés a győzelembe – WARRIOR - A VÉGSŐ MENET (2011) kritika

Házimozi ajánló | 2019-11-29 | Szombati Zoli

A küzdősport témájú filmek mindig is jelentékeny szeletét képezték a hollywoodi palettának, és rendszeresen meg is volt a maguk különlegessége annak ellenére, hogy viszonylag behatárolható klisék mentén kénytelenek építkezni. Ezért vagy személyes, vagy (ritkábban) családi sorsdrámát - jó esetben mindkettőt - írtak a forgatókönyvírók a történeteikbe, amely árnyalhatta, elmélyíthette a képet, vagy éppen felemelkedéstörténetet (néhol persze bukást) is prezentálhattak velük. Mindenesetre a Valaki odafönt, Rocky, Dühöngő bika, Hurrikán, A remény bajnoka, A pankrátor, A harcos (hogy csak néhány lényegeset említsek meg közülük) sorába szervesen illeszkedő a 2011-ben premierre került Warrior - A végső menet is. Tehát aki egy ilyen mozit akar forgatni, annak a nagy elődök nyomán mindenképpen fel van adva a lecke. Az iménti részleges felsorolásból is látható, hogy ezeket a sztorikat legtöbbször valós személyekről szokás mintázni, értelemszerűen az adott személyiség életéből vett alapokon nyugszik - legyen az akár börtönfilm, vagy szociodráma, vagy a levitézlett sztárság problematikájára rávilágító tartalom a sporttéma mellett, esetleg annak árnyékában, a hangsúlytól függően (ezúttal viszont fikciós a történet). Az is egyértelműen kiviláglik, hogy a legfelkapottabb sportág ebből a szempontból a boksz, viszont a Warrior - A végső menet egy addig igen kevéssé preferált, és alig narrált világba kalauzolja el a nézőt: jelesül az MMA (mixed martial arts) ketrecharcainak férfiasan kemény, de facto vérre menő világába...

(F)

Ha már az általános történeti felvezetéssel kezdtem, maradnék ezen a nyomvonalon: az immáron három éve absztinens Paddy Conlon egykori agresszív alkoholizmusát leküzdve a vallásosságban, és a kialakított napi rutinjában találja meg a túléléshez minimálisan szükséges fogódzót. A lelkében dúló démonok azonban folyamatosan emésztik, súlyos bűntudat gyötri családjának tönkretételével kapcsolatosan, melyet már reménytelennek tűnik valaha is helyrehozni. Unokáját és két fiát - akik jogosan tagadták meg - már hosszú évek óta nem is látta, az egykor sokat szenvedett felesége pedig időközben elhunyt rákban. Egy lelkében elkárhozott, ám súlyos bűneit őszintén megbánt ember, aki kétségbeesetten keresi a megváltást, miközben próbál talpon maradni. Tommy Riordan (aki immár az anyai nevét használja) az ifjabbik fia, egykori hős - jelenleg dezertőr - tengerészgyalogos, és MMA őstehetség, aki anyjával maradt a rendkívüli nehézségek közepette, így az apját megveti, sőt gyűlöli. Tommy visszatér időközben az edzőterembe, hiszen már csak ott tudna gyökeret verni, ám senki nem marad ellene talpon, mivel az összes felgyülemlett gyűlöletét latba vetve bárkit beletapos a földbe, aki ki mer állni ellene. Tommy bátyja, Brendan Conlon találta meg egyedül a középpolgári létformát (tanárként dolgozik, felesége, gyerekei vannak, boldog familiáris légkörben él), ám a tanári állás egy ideje nem elégséges ahhoz, hogy addigi kertvárosi életszínvonalukat maradéktalanul biztosíthassa, ugyanis a válság beköszöntével néhány hónapon belül elárverezhetik a fejük fölül a házukat. Jobb lehetőség híján nem hivatalos MMA küzdelmeket vállal, ám amint ez kitudódik, az iskolavezetés kirúgja összeférhetetlenségi okokból a fizikatanári állásából. Az apjával már Brendan sem áll szóba, tehát a család három egykori férfitagja mégcsak nem is hall egymásról hosszú éveken át, és ez nagyon komolyan éket ver a két testvér közé is. Hármójuk útja azonban hamarosan keresztezi egymást Atlantic City-ben, az ötmillió dolláros fődíjjal kecsegtető MMA főversenyen, ahol mindkét testvér elindul, az apa pedig Tommy edzőjeként vesz részt...

(F)

A film rendezője, Gavin O'Connor a 2000-es évek megbízható amerikai direktorainak körébe sorolható, és a promoter cameoszerepében is megjelenik. Jellemző, hogy több alkalommal dolgozott már az ausztrál tehetséggel, Joel Edgertonnal (Brendan), és szintén nem először készített sporttémájú filmet (a 2004-es Csoda a jégen a jégkorongról szól). Az író-rendezőnek komoly szerepe volt abban, hogy a veterán Nick Nolte (Paddy Conlon) aláírhatott a filmhez, ugyanis a stúdió producerei eleinte hallani sem akartak erről Nolte viselt dolgai miatt. Ám ha belegondolunk, keresve sem lehetett volna megfelelőbb színészt találni az alkoholizmusából "kigyógyult", egykoron destruktív személyiségű apa szerepére. A filmet elsősorban Nolte jelenléte, orgánuma, és persze remek játéka okán érdemes megnézni - felteszem sokan kedveljük őt, és ezúttal egy számára méltó nívójú szerepben lehetett végre látni. A sértett személyiségű Tommy-t az angol sztárszínész, Tom Hardy testesíti meg, és ezt értelmezhetjük direkt asszociációként is, hiszen tizenöt kiló izmot pakolt fel magára a szerephez: hol van már a Black Hawk Down vékonydongájú közlegénye (ebben debütált egykor). Nyilvánvaló, hogy a színészek több hónapos kemény edzésfelkészítésen voltak túl, ezalatt egyébként nem kevés sérülést (kéz- és lábujjtörések, bordatörések) is sikerült összeszedniük. Frank Grillo (Brendan barátja, és edzője), illetve Jennifer Morrison (Brendan felesége) szintén nem ismeretlenek a filmkedvelők számára.

(F)

A színészi játék érezhetően a film egyik komoly erőssége, ez kétségtelen. Az egyébként lineáris történet dramaturgiai felépítése nem teljesen szokványos, egészen jó arányérzékkel tálalt három élettörténeti szálat is kapunk (megfelelő drámai kidolgozással), mely szálak egy ponton összefutnak, és haladnak a néző előtt is felsejlő (elsősorban) emocionális katarzis irányába. Azonban egyáltalán nem tudhatjuk, hogy ez a katarzis be fog-e következni egyáltalán, s amennyiben igen, akkor milyen módon, és milyen előjellel, O'Connor ugyanis remekül adagolja a szereplők változatos motivációit, már egész a kezdetektől. A drámaiság ívét egész profin vezeti fel a rendező, nem ül le a feszültség átmenetileg sem, és a szórakozatási faktor is adott, mivel az izgalmas küzdelmek művi hatásoktól mentesen vannak "megkoreografálva", azaz hitelesnek tűnnek, bár a kapkodó kameramozgások miatt néhol zavaróan hektikusak a küzdelmek alatt a képek (nem véletlenül volt a filmnek négy vágója is). A karakterek kifejezetten jól árnyaltak, és az egyébként rendkívül dinamikus film nem is egy csúcsponttal rendelkezik, a sport és dráma impozáns elegyét sikerült megalkotni egész minimális érzelmi túlcsordulásokkal (csak időnként rezeg a léc picit). A film a megbocsátás nehéz problematikája és a bűnbánat morális kérdéseit illetően is releváns, adott helyzetben életszerű állásfoglalást mutat fel. A korai draft szerint a történet Kaliforniában játszódott volna, a verseny pedig Las Vegasban, ám költségvetési okokból a keleti partot választották, mégpedig Pennsylvania állam ipari régióját Pittsburgh városával a középpontban (például Petersen Center, Don's Diner, North Hills High School. A Liberty Avenue-n lévő Gym épületét sajnos lerombolták azóta). New Jersey állam volt a másik, ahol még forgattak, mégpedig az Atlantic City-ben játszódó külső jeleneteket. A testvérek tengerparti találkozása a legemlékezetesebb, mely partszakasz a sorozatkedvelőknek biztosan ismerős a Boardwalk Empire szériából.

Kiemelt kép

A film Mafab oldala