A Reich alkonya – A BUKÁS - HITLER UTOLSÓ NAPJAI (2004) kritika

Házimozi ajánló | 2020-01-18 | Szombati Zoli

A 2000-es évek német filmtermésében elsősorban azok a drámák a kiemelkedőek, melyek a XX. századi kolosszális mértékű bűnök szembenézéseivel, tárgyilagos feldolgozásaival kapcsolatosak. Elsősorban a nácizmust értve ezalatt, de nyilvánvalóan a keletnémet kommunizmus sem elhanyagolható. Az ilyen alkotások - amennyiben megfelelő tartalmi nívóval készülnek, tehát nem hazug, vagy/és koncepciózus reflexiók - kiemelkedően fontosak az adott társadalom lelkületének és továbblépésének szempontjából is. Úgy fest a németek erre komoly hangsúlyt képesek fektetni. A szocializmusról ténylegesen realisztikus hangvétellel értekező - vélhetően ebben a témakörben legjobb - filmjükről nemrégiben már írtam az oldalon (A mások élete, 2006), ezúttal pedig a náci Németországgal foglalkozó drámára kerítek sort, amely a II. világháború egyik legizgalmasabb rövid időszakát veszi nagyító alá. Jóllehet legalább ennyire érdekfeszítő lehetne a fenti szempontok mentén a Harmadik Birodalom felemelkedéséről egy átfogó filmet készíteni (leginkább az 1933-1939 közötti korszakról), mondjuk Hitler szemszögéből, már csak azért is, mert vélhetően ezt nehezebb lenne igazán tárgyilagosan megcsinálni. Persze nem mintha Oliver Hirschbiegel rendezőnek könnyű dolga lett volna, hiszen a téma bár jól dokumentáltnak mondható, mégis érthető módon kényes, ezúttal alapvetően kellett jó legyen a rendezői megközelítés, hibázni nem lehetett. A direktor ezt megelőzően készített már figyelemreméltó filmet (A kísérlet, 2001), ám a Hitler végnapjaira koncentráló alkotása mai napig a legjobb. A bukás - Hitler utolsó napjai forgatókönyvi alapját két mű képezte: Joachim Fest történészi írása és Traudl Junge egykori titkárnő visszaemlékezései, aki a Harmadik Birodalom bukását (is) végig Hitler mellett töltötte, hiszen 1942. novembere óta a Führer közvetlen beosztottja volt. A film az 1945. április 20-tól (Hitler 56. születésnapja) kezdődő bő tíz napra fókuszál, tehát elsősorban május 1-ig, Goebbelsék öngyilkosságáig, mindemelett Berlin elestéről, és a Führerbunkerben lezajlott eseményekről tudósít, méghozzá játékfilmtől elvárható legpontosabb módon. Szerencsére a nemrégiben még életben lévő szemtanúk, és a forrásmunkák hitelesnek számítanak.

Az események bemutatása a filmben részletes és kronologikus. Mivel a forgatás előtt nem sokkal elhunyt Traudl Junge archív riportfelvételeit is bejátszották, egyfajta keretes szerkezetről beszélhetünk, de ha a történetben eljátszott karakterére vonatkoztatjuk, akkor is igaz ez a megállapítás. Voltaképpen a koncepció az volt, hogy mintegy a titkárnő szemén keresztül láttassa a bunkerbeli eseményeket a rendező, azonban a szükséges távolságtartás alkalmazásával el tudta kerülni a túlzott személyességbe átcsapó, vagy épp áldokumentarista hangvételt, amit jól eltalált hozzáállásnak éreztem. (Szinte mindvégig a '45 áprilisi események részesei vagyunk, egyedül a nyitány néhány perce 1942. vége, melynek során a Führer kiválasztja a titkárnőjét a rastenburgi főhadiszállásán). A cselekmény két szálon fut, mert az utcai harcokra is kerül némi hangsúly. A főbb történéseket - legalább vázlatosan - érdemes elsőként átvenni, hiszen ezt követően lehet érdemben a szereplőkről is nyilatkozni, majd a kritikai észrevételeimet megejteni. Április derekán Hitler még kimerészkedik a Kancellária épületébe, bár a szovjet tüzérség frontvonala immár nagyon közel tartózkodik a kormányzati negyedhez. Találkozik többek között Himmlerrel, Speerrel, akik a minél előbbi távozás javaslata mellett teszik le a voksot, de Hitler erről hallani sem akar, mint ahogy később a kapitulációról sem. Ő már ekkor tudja, hogy amennyiben elkerülhetetlen lesz a vég, úgy az őt a bunkerben fogja érni. Bár még mindig nagyszabású tervekről vizionál, a hírek, amiket a vezérkarának tábornokaitól kap, rendre aggasztóak. Paranoiája egyre elhatalmasodóbb, a napok előrehaladtával szinte nemlétező hadosztályokat tologat őrjöngve a térképen, és ahogy szorul a hurok, a parancsai is egyre elrugaszkodottabbak a valóságtól. Bár Weidling tábornok mindent megtesz Berlinért, nem képesek feltartóztatni a túlerőben lévő szovjet haderőt az elkeseredett utcai harcok közepette sem. A bunker mélyén egyre szürreálisabb káosz bontakozik ki, a katonák kísértetekre emlékeztetve közlekednek a folyosókon, többen lerészegedetten tivornyáznak. Hitler árulásnak minősíti Göring és az időközben kapitulációt megkísérlő Himmler tetteit, csalódottságát nem tudja leplezni. A hozzá végsőkig hű köre azonban még mindig körülveszi: főbb tábornokai, aztán Martin Bormann, és legelsősorban Joseph Goebbels propagandaminiszter, aki időközben feleségét és hat gyerekét is a bunkerbe rendeli. 29-én Hitler lediktálja politikai végakaratát titkárnőjének, és feleségül veszi a néhány hete megérkezett Eva Braunt. Április utolsó napján pedig kettős öngyilkosságot követnek el, testüket Otto Günsche felügyeletével az udvaron elégetik. Másnap hasonló sorsra jut a Goebbels-házaspár is, akik megelőzően a gyerekeiket is a halálba küldik, hiszen értelmetlennek tartják továbbélésüket a nemzetiszocializmus nélküli Németországban...

A tavaly elhunyt svájci színész, Bruno Ganz olyan rendkívüli Hitler alakítással örvendeztette meg a filmrajongókat, melyre igen kevés példa akad (a fizimiskájának hasonlatossága is stimmelt ráadásul), sőt én nem emlékszem ezt megközelítő szintű teljesítményre sem egyáltalán, ha a Führerről volt szó. Az ábrázolásmódban ezúttal talán az átlagosnál is nagyobb szerepe kellett legyen a rendező hozzáállásának, aki - a szokásosnak mondható klisékkel ellentétben - nem démonizálta a náci vezért, nyilván nem is parodizálhatta mint már oly sokan, hanem objektíven igyekezett hozzáállni. Mivel Adolf Hitler az újkori történelem jó eséllyel legnegatívabb figurája, így nem lehet könnyű emberként megláttatni, még a legutolsó, és ezáltal igen rendkívüli mindennapjaiban sem. Pedig Európa lángba borítása ellenére valahol ő is csak egy ember volt, méghozzá 1945 tavaszára egy igencsak megtört, Parkinson-kór tüneteivel küzdő (egyesek szerint pszichoszomatikus reakció is lehetett a súlyos kézremegése), "kellően" paranoid, néhol tébolyult megnyilatkozásokkal bíró, főbb eszméi mellett még mindig nyíltan és fanatikus hittel kiálló, ám szánakozásra is bőven okot adó hitevesztett vezető. Nagyon jó húzásnak tartottam, hogy a rendező kiemelte: a többnyire még mindig vallásos áhítattal körülvett Hitler egyetlen pillanatra sem adta fel az antihumánus, szociáldarwinista eszméit, az utolsó napokban is nyíltan hangoztatta azokat, viszont a német néppel már szembefordult, mondván, a veszteseknek mindenképpen le kell tűnniük a történelem színpadáról. Hitler mellett főképp Goebbels karaktere a kiemelt, Ulrich Matthes szenvtelen játéka gyakorlatilag vérfagyasztó. A vezetés jópár figurája kap némi szerepet, egyedül Bormann szinte teljes mellőzése tűnt meglepőnek. A háborús téma ellenére fontosak a női karakterek, sőt én a Traudle Jungét megszemélyesítő Alexandra Maria Larát is zseniálisnak nevezném, akinek a megmenekülési kísérletére futtatja ki a rendező a történetet. Ő az egyik nagyon kevés, valamelyest azonosulható szereplő egyike a filmben, a maga fiatalkori naivitásával. A bukás - Hitler utolsó napjai nagy erénye, hogy számos drámai jelenete nagyon erős, már csak az adott történelmi esemény súlyából kifolyólag is, ezek tárgyilagosnak hatnak, sőt némi privát szférát is fel tud villantani (egyik kedvenc jelenetem Hitler és Speer utolsó találkozása). Nem lehet szó nélkül elmenni a már-már szatírába illő tónusú jelenetek abszurditása mellett sem (beleértve a Führer házasságát is), hiszen mégiscsak a Reich kaotikus végnapjait látjuk megelevenedni, a nem olyan rég még világuralomra törő, eszement elvekre épülő birodalomét. Bár nem thriller a műfaj, a klausztrofób hatású rideg, zárt tér a fokozott drámaiság jelentős faktoraként szerepel. A filmet Berlinben, Münchenben és Szentpéterváron forgatták - utóbbi nyilván meglepő, mindenesetre az utcai harcokhoz leginkább autentikus környezetet itt találtak. Végezetül egy személyes javaslat: csakis eredeti, német nyelven érdemes megtekinteni az alkotást!

Kiemelt kép

Képek: 1,2

A film Mafab oldala