A CineMániás - Az Online filmmagazin - Házimozi ajánló - Hazafutás a rasszizmusba

Hazafutás a rasszizmusba - A 42-ES (2013) kritika

Házimozi ajánló | 2020-02-24 | Lubianker Dávid

Elsőnek lenni a történelemben mindig nagyobb küzdelmet jelent, mint amekkora dicsőséggel jár. Jackie Robinson első afroamerikai profi baseball-játékosként ezt saját bőrén tapasztalhatta. A II. világháborúban hazájukért küzdő színesbőrű katonák a szövetségesek győzelme után boldogan térhettek haza Amerikába, ahol hősiességüket faji megkülönböztetéssel, szegregációval és rasszizmussal fogadták. Még a rabszolgaság eltörlése után jó pár évtizeddel is a feketéknek az élet minden területén atrocitásokkal kellett megküzdeniük. Nem volt ez másképp a profi sport világában sem. A rasszizmus elleni hosszú harcot kis lépésekben vívták és vívják a mai napig. Ezek az aprónak tűnő, azonban hatalmas jelentőséggel bíró események túlmutatnak résztvevőiken is. Nem Jackie Robinson volt kora legjobb vagy legtehetségesebb afroamerikai baseballjátékosa, mégis ő lett a legfontosabb. Erről a jelentőségről szól életrajzi filmje is, A 42-es.

A címben szereplő „42” Robinson mezszámára utal. Már ez is jól érzékelteti, hogy többről van itt szó, mint egy sikeres sportoló életéről és karrierjének állomásairól. A mez többet jelent viselőjénél. Minden afroamerikai kisfiú magára húzhatta és fehér társaikkal egyenlőként képzelhették magukat egy baseballsztár helyébe. Végre egy „közülük valónak” szurkolhattak a lelátókról. Számukra ez egy új kor eljövetelét jelentette. Brian Helgeland, aki írója és rendezője is a filmnek láthatóan átérezte ennek jelentőségét, mivel filmjét is eme társadalmi kérdés köré építette, ezáltal háttérbe szorítva Robinson személyét. Helgeland elsősorban forgatókönyvíróként jelentős Hollywoodban. Olyan filmek scriptjét jegyzi, mint a Titokzatos folyó, vagy a Szigorúan bizalmas, mely utóbbiért Oscar-díjat is nyert. Rendezőként viszont kevésbé jelentős, vegyes kritikai fogadtatású műveket (Visszavágó, Lovagregény, A bűn rendje) alkotott. A 42-es is elsősorban forgatókönyvében erős, mintsem kivitelezésében.

A pontos történelmi kontextus fontos alapja a filmnek, ami segít megérteni az események jelentőségét. A különböző kiragadott életképeknek köszönhetően pedig közeli élményként, átélhetően mutatja be a szegregáció működését és hatását a kor Amerikájában. Ezek a történet messze legemlékezetesebb mozzanatai. Még a baseballmeccsek alatt is a faji kérdés kerül előtérbe, de olyan természetesen illeszkednek a képbe ezek a valóságosnak ható mozzanatok, hogy szinte észrevétlenül vonják el a figyelmet a sportról. A 42-es ugyanis elsősorban társadalmi dráma, ami könnyebben fogyasztható életrajzi sportfilmnek álcázva. Ez az álca azonban a film egyik gyengesége is, mivel se teljes értékű, izgalmas sportfilmmé, se valódi életrajzi drámává nem válik. Ügyesen lavírozik különböző rétegei között, de egyikben sem tud kiteljesedni igazán, vagy újat mondani. Alaposan és átélhetően vázol egy történelmi szituációt, de Robinson életét és egyéniségét csak felszínesen ismerhetjük meg belőle. Ezáltal nem személye, csak helyzete vált ki szimpátiát. Így azonosulni sem lehet vele igazán.

Ez pedig kihat a színészekre is. Hiába alakít jól a feltörekvő Chadwick Boseman Robinsonként és az önmaga egy újabb verzióját játszó Harrison Ford is a baseball csapat tulajdonosaként. Szerepeik nem teljesednek ki, nem nyílnak meg annyira, hogy különlegesek lehessenek. Összességében a teljes filmről elmondható, hogy minden területen korrekt élményt nyújt, de nem tartogat semmi újdonságot. Jackie Robinson életrajzi filmjeként felszínes marad, teljesértékű sportfilmmé pedig nem is akar válni. A rasszizmust képes fogyaszthatóan tálalni. Úgy, hogy épp annyi bűntudatot keltsen csak, ami nem vesz el a szórakozás értékéből és teret ad egy-két humorosabb megmozdulásnak is. Ebben a témában viszont sok, méghozzá minőségibb alkotás is született már. A 42-es jó bevezetése lehet ezeknek, de mindennemű eredetiség és innováció hiányában könnyen felejthető alkotás.