Sorozatajánló - EZ ÍGY NEM OK (2020) évadkritika
A ki***tt különös dolgok vége nem OK
A nyolcvanas évek tini-nosztalgiával átitatott coming-of-age filmjei igazi reneszánszukat élik. Ezek a popkultúrából bőven merítő, paranormális jelenségekkel tarkított mozik Stephen King, E.T. (1982) és a Kincsvadászok (1985) nyomdokain haladva szólítanak meg egy újabb generációt, nem feledkezve meg azokról sem, akik az említett műveken nőttek fel. Ennek a műfajnak, vagy inkább trendnek zászlóshajójaként pedig mindenekelőtt a Netflix saját gyártású alkotásait érdemes megemlíteni.
Hiszen legnagyobb sikereik éppen a nyolcvanas évek ifjúsági trendjeit kombinálják különböző műfajokkal. Míg a Stranger Things (2016-) a sci-fi-ből, A ki***tt világ vége (2017-2019) a bűnügyi filmekből merít, addig az Ez így nem OK (2020-) fantasy elemekkel tarkítja történetét. A párhuzamok pedig nem véletlenek. Ugyanis a Stranger Things producerei és A ki***tt világ vége rendezője, Jonathan Entwistle alkották meg ezt a szériát is. Arról nem is beszélve, hogy az utóbbi alapjául szolgáló képregényt az a Charles Forsman írta, akinek azonos című művéből adaptálták az Ez így nem OK-ot is.

A történet egy tinilányról, Sydney-ről szól, aki édesanyjával és kisöccsével él az édesapa titokzatos öngyilkossága után. A folyton dolgozó, és kissé nemtörődömnek tűnő anya, az apa hiánya, valamint a fiatalabb testvér folyamatos istápolásának terhei különösen megnehezítik Sydney mindennapjait. A lánynak nem csak a pubertással, és frissen kialakuló szexuális életével kell megbirkóznia, hanem egy komolyabb, rémisztő változáson is keresztül kell mennie. Ugyanis lassan rádöbben, hogy szuperereje van, ami több nehézséggel jár, mint eddig bármi életében.
A sorozat meglehetősen rövid, 20-30 perces epizódokban, mindössze alig több, mint két óra alatt meséli el történetét. Éppen ezért gyakran úgy érződik, mintha egy hosszúra nyúlt mozifilm első harmada lenne. Egy-két rész valódi „epizodikussága” emlékeztet csak arra, hogy miért ezt a formátumot választották az alkotók. De többnyire az egyes részek nem állnak meg önmagukban, nincs önálló cselekményszáluk. A sorozat folyamatában, egyben értelmezhető csak önálló egységként. De még így is, az első évad érezhetően felvezetésként szolgál valami sokkal izgalmasabbhoz, amivel a jövőben találkozhat a kitartó néző, ha győzi majd kivárni. Az Ez így nem OK ugyanis kiváló alap, amire lehet építeni egy masszív történetet. De ennek kezdete önmagában inkább a figyelem felkeltésére szolgál, amit nagyon ügyesen tesz a széria.

A főszerepekben az Az-ban (2017) már bizonyított feltörekvő gyerekszínészek brillíroznak. Sophia Lillis és Wyatt Oleff őszinte, profi alakításokkal teszik szimpatikussá és azonosulhatóvá karaktereiket, noha nem rugaszkodnak el túlságosan a Stephen King adaptáció szerepeitől. King hatása, különösen a Carrie-re tett egyértelmű utalások pedig a történet hangulatát is nyomatékosítják. Ezen felül felidéződik a szuperhősök mítosza, a Shazam! (2019) dinamikája és szereplőinek kapcsolata, de a sorozat nem fél ennél mélyebbre ásni a felnőtté válás témájában, az önmegismerés különböző nehézségeiben. Ezen a téren sokkal bátrabb, nyíltabb, ha kell profánabb társainál. Egy másik Netflix sorozat, a Szexoktatás (2019-) vagy az HBO-s Eufória (2019-) konfliktusai is előkerülnek, és meglepően jól működnek ebben az említett példáknál elrugaszkodottabb, fantasy köntösben. Ami méginkább figyelemre méltó, hogy az Ez így nem OK nem egyszerűen felidézi, vagy utal ezekre a művekre, hanem merít belőlük és feldolgozza különböző elemeiket. Képes önálló stílust formálni belőlük és nem veszik el a nosztalgiatenger utaláshullámai között.
Összegezve az, Ez így nem OK első évada több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol, és szerkezeti sajátosságaiban hiányérzetet ébreszt. Ugyanakkor kiváló felvezetése a szériának, ami stílusában és történetében tud újat mutatni a jelenlegi gazdag kínálatban is. Mindenképpen érdemes lesz tovább követni a történéseket a jövőben, de aki az utolsó epizód végeztével mégsem várja tűkön ülve a folytatást, az valószínűleg ezután sem fogja megkedvelni ezt a történetet.
Képek: TMDb
A sorozat Mafab oldala
Főszereplő(k): Wyatt Oleff , Sophia Lillis , Kathleen Rose Perkins , Sofia Bryant , Aidan Wojtak-Hissong , Richard Ellis Műfaj(ok): vígjáték, dráma Címkék: vígjáték, dráma, sophia lillis, wyatt olef, netflix
Értékelés: