Izland sötét titkai - A VALHALLA GYILKOSSÁGOK (2020) kritika

Házimozi ajánló | 2020-03-25 | Turner

Sorozatgyilkost keresni olyan szigetországban, ahol évek teltek el anélkül, hogy egyáltalán emberölés történt volna? Számtalan új helyzettel kell szembenéznie Netflix első izlandi sorozatában, A Valhalla gyilkosságokban a lakosságnak és a bűnüldöző szerveknek is.

Az izlandi rendőrség nyomozást indít ismeretlen tettes ellen, mert egy férfit brutálisan meggyilkoltak és kivájták a szemeit. Több esetet követően az ügyet vezető Kata (Nína Dögg Filippusdóttir) és társa, az Osloból visszatért Arnar (Björn Thors) összefüggést találnak a bűntény és egy harminc évvel ezelőtti eltűnés között. Kénytelenek belátni, hogy sorozatgyilkossal van dolguk, de problémás magánéletük miatt egyikőjük sem tud a munkájára fókuszálni.

Maga az alapkoncepció igazán izgalmas: egy bűntől hemzsegő városban kevésbé kapnának jelentőséget ezek az esetek, de a való életben Izlandon legendásan kevés a gyilkosság. A helyiek úgy gondolják, ez a magasan képzett rendőrök és a fegyvertartás milyenségének köszönhető. Ugyanis Izlandon nagyon magas a fegyvertartók aránya, viszont az engedélyt megszerezni hosszadalmas és fáradságos procedúra. A lakosság szerint más a gondolkodásmódjuk: elsősorban vadászat miatt – széfben elzárva – tartanak fegyvert és lőszert, önvédelem miatt alig valaki. A békés természetük miatt nem gyilkolásznak csak úgy kedvtelésből.

Ez a kitalált szituáció tehát próbára teszi a lakosságot és a rendőrséget is. Utóbbi, de főként Kata alkalmatlansága többször is kiütközik, ami érthetetlen, hiszen társai, felettesei dicsérik a munkáját. A nő elvált, kamasz fiával összetűzésbe kerül, ezért semmire sem tud igazán koncentrálni és hibát hibára halmoz. A várva várt előléptetés végül elmarad, az elején még sajnáljuk is, hiszen mindenki azt érezteti, profival van dolgunk, de az ügy során folyton elhamarkodott döntéseket hoz, olyanokat von be a nyomozásba, akiről a néző már rég tudja – Kata információi alapján! –, hogy sáros, és nem törődik különösebben a társaival (a segítségére siető rendőrt is simán a kirúgás szélére sodorja a beleegyezése nélkül). Ezek lehetnének egy, a munkája iránt elhivatott, erős jellem vonásai, de ezekben a kontextusokban szimplán meggondolatlanságnak tűnnek.

Kata egyetlen elgondolkodtató szituációja a fentebb említett fegyvertartással kapcsolatos. A rendőrök szolgálatteljesítés közben sem szoktak fegyvert viselni Izlandon, semmi nem indokolja. Épp ezért a rosszfiú üldözése közben be kell telefonálnia a központba, és a diszpécsertől elkérnie az autóban lévő széf nyitókódját, ami a pisztolyt tartalmazza. Indokolta a helyzet a döntést, később mégis megfeddik, mert elhagyta a fegyverét. Szimpatikus, hogy megmutatják, mennyire nincsenek kijelölve a határok, mert bár elméletben mindent lehet, a gyakorlatban szinte soha nem volt szükség az alkalmazására. Ehhez hozzátartozik, hogy Arnart kellett áthívni Oslóból, mert Izlandon egy maréknyi embert felel a közrendért.

Feltűnően sok szabadidővel rendelkeznek a rendőrök – az időérzéke azért összezavarodik az embernek, mivel Izlandon télen nagyon kevés ideig süt a nap, szóval nehéz behatárolni, éppen mikor járunk –, ez bőven enged teret a háttértörténetek bemutatására. A másik főszereplőnk, Arnar valamivel kompetensebb, kimért, és minden feszültségét igyekszik a nyomozásba koncentrálni. Neki a magánéletéről többnyire félinformációkat tudunk meg, ami kezdetben fenntartja az érdeklődést, de mivel az évad végére sem leszünk okosabbak, nem tudja megtartani a nézőt. A családi konfliktusán túl egy intim titka is akad, amivel meg aztán végképp nem kezdenek semmit, értelmetlen és felesleges, nem lesz tőle rokonszenvesebb vagy kevésbé az.

Kata és Arnar kapcsolata szintén furcsa. A férfi először abszolút elhatárolja magát mindennemű kommunikációtól, ami nem kapcsolódik a nyomozáshoz, aztán egy ponton szoros munkakapcsolat alakul ki közöttük. Viszont ezt az okot nem mutatják be, egyszer csak hipp-hopp mindenki jó fej lesz.

A sorozat közepére meglesz az állítólagos elkövető, de persze mindenki tudja, hogy akkor még korántsem ért véget a történet. Ettől a ponttól a gyilkosságok helyett a bürokrácia kerül középpontba, átteszik a hangsúlyt a politikai-hatalmi játszmákra. Innentől gyakorlatilag a sorozat elveszti minden thriller jellegét, te mint néző már rég tudod, kire húzzák a vizes lepedőt, a további részek már csak körítésként szolgálnak. A média és a rendőrség kapcsolatát is bemutatják, de hiányzik belőle bárminemű objektivitás. A gyilkos attribútuma (a kivájt szemek) valahogy feledésbe merül, ami vagy elkerülte a készítők figyelmét, vagy előrevetít egy következő évadot, de erre jó lett volna utalni, nem csak a levegőben lógva hagyni.

Külön érdekesség, hogy Izland egyetlen ismert sorozatgyilkosa a 16. században élt és szedte áldozatait, neve Björn Pétursson volt. A sorozatban ennek a névnek jelentősége van, ami érdekes kitekintés a készítők részéről, összekapcsolva ezzel a történelmet napjainkkal. Pont úgy, ahogy a cselekményben is összefonódik a múlt és a jelen.

Mindenesetre jót tesz az atmoszférának az izlandi, sötét, havas környezet. A belső terek szinte alig vannak megvilágítva. Annak ellenére, hogy odakint csak pár óráig van napfény, a világosabb jelenetek zöme kültéri. Túl sok mindent akart elmesélni Thordur Palsson A Valhalla gyilkosságokban, emiatt széttartó lesz. Szinte lehetetlen felfejteni a szereplők motivációját, emiatt senkihez sem ragaszkodunk. A sorozathoz sem ragaszkodunk.

Képek forrása: TMDb