Dante pokla modern környezetben tálalva - A PLATFORM (2019) kritika

Házimozi ajánló | 2020-03-26 | Juhász Péter

A Netflix égisze alatt újabb elgondolkodtató film látott napvilágot. Mondhatnám azt is, éji sötétséget, mert A platform minden, csak nem éppen vidám alkotás.

Goreng (Ivan Massagué) kockaszerű cellában ébred másodmagával. A különös börtön függőlegesen egymásra épülő szintjei közepén egy finomabbnál finomabb ételekkel megpakolt platform ereszkedik alá minden nap. Legfelül mesterszakácsok a legapróbb részletekre is odafigyelve állítják össze az ínycsiklandó menüt, hogy utána a rabok azt szép sorban elpusztítsák. Minél lejjebb ereszkedik a szerkezet, annál kevesebb rajta az ehető falat. A több száz emelet mélyen levőknek így már nem jut semmi. Ott nem marad más hátra, a másikból lesz a főfogás. Az pedig, hogy hol ébredsz, havonta változik, ennyi idő elteltével helyeznek át a szintek között. Ha felül vagy, szerencséd van. Ha viszont lent…

A spanyolok tudnak valamit! A platform a mostanában látható legkomolyabb társadalomkritika, mely a jelenleg is tartó vészhelyzetben még inkább sokkoló élmény.

David Desola és Pedro Rivero forgatókönyvéből Galder Gaztelu-Urrutia készítette el első nagyjátékfilmjét. A platform kőkeményen törli arcunkba az emberiség legnagyobb problémáját, magának az embernek féktelenül öncélú viselkedését. Bármennyire is kegyetlen olykor a film, ott van a háttérben a kendőzetlen igazság, milyen szinten vesszük semmibe egymást.

Az eredetileg színdarabnak készült, amúgy is szűk térben zajló történet feszültségét tovább fokozza annak ihletett képi világa és a remek színészek. A legfelső szinten szorgos szakácsok, pincérek készítik elő a bőséges menüt. Alább, a szűk térben felvett szürkés-kékes árnyalatú felvételeket időnként sötétvörösbe hajló jelenetek szakítják meg. A film steril képi világa beszippant. Monoton zenei aláfestés mellett látjuk, amint a cellák lakói aztán nekiesnek a fentről érkező terülj-terülj asztalkámnak, hogy állati módon tépjék azt ízekre. Empátia, lemondás nincs sehol. Olyan az egész sajnos, mint az életben. A másik nem létezik, mindenki csak magára gondol. A lejjebb levőknek végül semmi sem marad, arra a kevésre is nagy ívben köpnek vagy sz…nak a gőgös fentiek. Az éhség viszont lassan őrületet szül, az őrület pedig előbb-utóbb halált. A kiszolgáltatottság poklában hamar elvész a józanész.

Bármennyire is horrorisztikus, gyomorforgató is a film, bármennyire igyekszik amúgy egészen hatásos történettel építkezni, a legnagyobb erénye a történet mögött kiolvasható szál üzenete. Az emberiségnek fel kellene fognia végre, hogy a mérhetetlen pazarlás, a másik semmibe vétele és lenézése sehova se vezet. Mert lehetsz ma fent, hamar fordulhat a kocka és máris legalul találod magad. Ha pedig fent gőgös és megvető, lenéző és kizsákmányoló voltál, odalent nagyon nem lesz egyszerű dolgod! Kőkemény pofán verés, mely kendőzetlenül tárja elénk önnön gyarlóságunk.

Gaztelu-Urrutia filmje megidézi a legnagyobb klasszikusokat. a Kocka és a Delicatessen mellett megtaláljuk benne Bunuel szürreális világát vagy Marco Ferreri A nagy zabálás című munkáját. Nyomokban még a Titanic kegyetlen története is ott lapul, ahogy a dúsgazdagok pompás hajója alul a szegényebbekkel végül víz alá merült.

Ebben a mostani világhelyzetben a spanyolok filmje kőkemény arcul csapás, mely megpróbálja nyomatékosítani, képesnek kellene lenned a káoszban is embernek maradni! Akkor ünnepelheted ugyanis őszinte büszkeséggel sorsod alakulását, ha felismered; nem vagy egyedül és egy globális problémát is kizárólag együttes erővel lehet majd megoldani. Máskülönben mind elveszünk. 

Képek: TMDb

A film Mafab oldala