Szembesülés az elképzelhetetlennel – ELAH VÖLGYÉBEN (2007) kritika

Házimozi ajánló | 2020-05-03 | Szombati Zoli

A kanadai illetőségű Paul Haggist mindig is figyelemreméltó, autonóm filmesnek tartottam, akinek úgy általában jó érzéke van a drámai hangulatvilág és feszült keretek megteremtéséhez. Többnyire televíziós próbálkozások után 2004-ben az Ütközések mozifilm jelentette számára a nagy áttörést a két Oscar-díjjal, melyet - valljuk be - némileg túlértékeltek, hiszen meglehetősen polkorrekt és szájbarágós lecke az amerikai multikulturalizmus kényszerű tanulságairól. Nem nevezhető rossz filmnek persze, hiszen a szerkezete, a cselekmény szövedéke igen érdekes, szóval mindenképp érdemes megnézni, de az én szememben jelen alkotásnak nem ér a közelébe. Hangsúlyozandónak tartom, hogy szerzői műveket jegyez, melyeket nem csak rendezi, hanem írja is egyszemélyben, sőt többnyire még producerként is közreműködik: az Elah völgyében is egy ilyen független film. Haggis kezdettől elsősorban inkább forgatókönyvírónak számít, Clint Eastwood például három scriptjét is megrendezte már, a legsikeresebb ezek közül a Millió dolláros bébi volt. Ez a filmes együttműködés visszafelé is működhetett volna, mert Hank Deerfield főszerepe Eastwoodnak volt szánva, aki ugyan lenyűgözőnek találta a forgatókönyvi alapot, de nem sikerült a munkát összeegyeztetni. Ellenben önmaga helyett beajánlotta barátját, Tommy Lee Jonest, aki igen nagy nyereségnek bizonyult, sőt a film legkiemelkedőbb fénypontja az ő magabiztos játéka és igen karizmatikus jelenléte.

(F)

Számomra hatalmas kedvenc a legendás texasi: ha fegyelmezett, morózus figurát kell játszania, akkor a legjobb. Az életben is hasonló amúgy, a riporterek tartanak is tőle, általában kiosztja őket, főleg ha nem kellően felkészültek :) Hollywoodi hírnevét már a '90-es évek legelején megalapozta az Oliver Stone-filmekkel (JFK, Ég és Föld). Ha az ember végigszalad a művein egyből láthatja milyen igényesen választ, jobbnál jobb filmek egész sora, szóval nagyon termékeny színész, és professzionalitása is közismert. Szinte kizárólag mozifilmeket forgat, mivel a tévézés bevallottan nem érdekli. Az az érdekes szituáció áll fenn, hogy az előbb említett méltatás java része a női főszereplőre is alkalmazható (ő lényegesen fiatalabb), aki nem más, mint Charlize Theron. Nála is megfigyelhető, hogy milyen jól vállal el szerepeket: egész sokszor kitaszított vagy elnyomott személyiséget játszik előszeretettel, de minimum komoly nehézségekkel küzdő, decensebb karaktert. Elég ránézni, süt róla az intelligencia és a legjobb értelemben vett színészi alázat, szóval nagy formátumú drámai színésznő, mindemellett nem is néz ki rosszul. A film mellékkarakterei kapcsán szintúgy figyelemreméltó színészfelhozatal tapasztalható. Susan Sarandon a katonafeleség és megtört anya szerepében, aki 1994-ben, Az ügyfél című John Grisham-adaptációban már játszott Tommy Lee Jones-szal, aztán Jason Patrick a katonai rendőrség részéről, illetve az utolsó pillanatban beugró Josh Brolin a körzeti rendőrfőnök rövidke mellékszerepében. Érdekesség, hogy a katonákat játszó színészek jó része ténylegesen szolgált Irakban. A sztori egy megtörtént esemény, bizonyos Richard Davis esete által inspirált történet. A Zero Dark Thirty kapcsán már említett Mark Boal szabadúszó újságíró tényfeltáró cikke érdekes módon az egyik 2004-es Playboy-ban jelent meg, ezt adaptálta Haggis, a helyszínek és a karakterek neveit azonban következetesen megváltoztatta. Egy többgenerációs katonacsaládról van szó: Hank Deerfield, Vietnamot is megjárt veterán őrmester, későbbi katonai rendész fia az iraki hazaérkezés utáni kimenőt követően nem tér vissza a bázisra, így a sereg részéről hamarosan komoly retorzió van kilátásba helyezve, ám az apa sem tudja, Mike hol tartózkodhat jelenleg. Kezdetben még arról sem értesült, hogy a fia egyáltalán visszaérkezett az Államokba, praktikusan nem adott életjelt magáról. Ahogy telnek a napok ebben a fokozódó bizonytalanságban, Hank Deerfield végül felkerekedik, és elindul megkeresni a válaszokat, már ha egyáltalán léteznek. A történet lényegi szála tulajdonképpen egy nyomozati eseménysor, Charlize Theron karaktere (Sanders nyomozó) segít az ügy felgöngyölítésében a helyi rendőrség részéről. Az apa némi idő elteltével kegyetlen tényekkel kénytelen szembenézni...

(F)

A két kiváló színész teljesen uralja a vásznat minden jelenetben (TLJ gyakorlatilag az összesben szerepel), a történetkibontás hiába halad komótosan, szó sem lehet unalomról, minden dialógus fajsúlyosnak mondható, amely persze alapkövetelmény egy jó filmdrámában. A dramaturgiai leosztás ezúttal konvencionális, az eseménymozaikok pontos összerakásának szükséges igénye mellett még sokkal inkább az egyre jobban magába forduló apa pokoljárásának lélektani gyötrelme, passiója kerül az ábrázolás középpontjába, illetőleg a ráébredése a keserű valóságra. A film mondanivalója rávilágít a háború dehumanizáló hatásaira, sőt komplexebb nézőpontból Amerika válságára, és megjelenik a poszttraumás stressz eltagadhatatlan ténye is, ám ezúttal Paul Haggis szerencsére nem a polkorrektségben utazik. A PTSD nem újkeletű téma Hollywoodban, hiszen olyan világszínvonalú filmekben szerepelt a narratíva gerinceként, mint például a Taxisofőr, a Született július 4-én vagy a Gran Torino. Ugyan a patriotizmus ábrázolása egyeseknek zavaró lehet, bevallom nekem nincs bajom a zárójelenet metaforájával sem, bár sajnálatosan didaktikusra sikeredett, az igaz. (A film címe is metaforikus egyébként, Dávid és Góliát harcára utal). A - néhol erőltetetten megjelenő - szimbolikus közlés egyébként is jellemző a rendezőre, időnként ezek teljes megmagyarázása, szájbarágása nem válik erényére egyik filmnek sem. Az alkotás elgondolkodtató voltához összességében azonban nem férhet kétség, tehát egy értékes drámáról beszélhetünk, bár a mozipénztáraknál megbukott (a kritikusok viszont többnyire méltatták, köztük Roger Ebert is). A Deerfield-ház Tennessee államban található Whiteville településen, a többi részt Új-Mexikóban forgatták le, Albuquerque környékén. A bázis jeleneteinek a szomszédos Kirtland AFB adott otthont, a valóságban pedig a georgia-i Fort Benning volt érintett az eseményekben. ABQ egyébként egyre népszerűbb forgatási helyszín, mivel nem túl rég stúdiókomplexum is felépült itt, illetve a Breaking Bad kultikus sorozat nyomán turisztikailag felfutott. A helyszín jellege miatt Új-Mexikó állam alkalmas olyan tájak helyettesítésére is, mint Texas vagy Nevada, gondolom anyagilag itt vonzóbb a filmeseknek dolgozni. Érdekesnek tartom végül megemlíteni, hogy Tommy Lee Jones, Josh Brolin, és a filmet zseniálisan fotografáló Roger Deakins operatőr ugyanebben az esztendőben forgattak együtt gyakorlatilag ugyanitt egy másik filmet is: ez volt a Nem vénnek való vidék.

Kiemelt kép

A film Mafab oldala!