A MESTERDETEKTÍV (1972) A MESTERDETEKTÍV (2007) ellen - duplakritika

Házimozi ajánló | 2020-05-22 | Vászláv

Színdarabot vászonra adaptálni sosem egyszerű feladat. Bár a kezdeti báj mindig lök egyet ezeken a filmeken, könnyen rá lehet unni arra, ha egy olyan műfajt visznek képernyőre, melynek alapfeltevése a játékos harsányság, a teátrális szenvedély és a folytonos kikacsintások. Ha ezt nem sikerül tökéletesen áttranszformálni, akkor oda is a varázs, melyért ez az egész létezik. 

A mesterdetektív esetében adva van egy klasszikus alapszituáció, melyet egy egyedi díszletek övezte macska-egér játék varázsol izgalmassá. Az alábbiakban az 1972-es eredetivel és a 2007-es remake-kel fogok foglalkozni. Lássuk hát, ki is a jobb Mesterdetektív!

Az alapsztori, mint már mondtam klasszikus. Egy fiatal férfi meghívatja magát az idősebb otthonába, hogy átbeszéljék az idősebb férfi feleségének ügyét. A fiatalember, Milo viszonyt folytat az aggastyán Andrew fiatal nejével, melyet mielőbb rendezni akar. A zseniális detektívregényei nyomán elhíresült Andrew azonban, nem akar megválni trófeájától, így egy játékba rántja bele Milo-t, akiről szép lassan kiderül, hogy nem is különbözik annyira az öregtől.

A Mesterdetektív, mint már a cím is utal rá, két kivételesen intelligens férfi párharca, melynek tétje sokkal több, mint a nő vagy holmi pénz. A felek becsülete forog kockán, melyről egyikőjük sem mond le szívesen. Az két férfi intellektuális párviadala elevenedik meg előttünk a vásznon.

Bár az eredeti változat és a remake egyeznek a legfőbb pontok tekintetében, azonban a cselekményen és a jutalmon túl számos eltérés fedezhető fel bennük. Kezdjük hát kronológiai sorrendben az 1972-es mozival a szemlét.

Ebben az ifjú Michael Caine és az idősebb Laurence Olivier párharcának lehetünk szemtanúi. A film az angol mozik klasszikus légkörét teremti meg, mely már az első pillanatától fogva szinte leugrik a vászonról. A sztori ezen változatában Andrew egy hatalmas kastélyszerű házban él.

Ódon palotája teli van olyan „játékkal”, melyek egy minden hájjal megkent krimiírót elszórakoztathatnak nyugdíjas napjain. Ebbe toppan bele a nagyképű Milo, aki magabiztosan próbálja meg irányítani a cselekményt, ám ez meglepetésére egyre kevésbé sikerül.

A hangulatos díszletek és fantasztikus alakítások közepette meglepően hamar elrepül a film több mint két órás műsorideje, melyen alig érzékelhető, hogy majd 50 éves. A Mesterdetektív ezen verziója tökéletesen megfelelne remekbe szabott színházi előadásnak, melyet ötperces álló ovációval jutalmaz a végén a közönség. Persze van, hogy kissé túl poros, hogy kissé túl angol, de ezek az érzések csak ritkán ütik fel fejüket és akkor is inkább hozzáadnak az „előadáshoz” semmint levonnának értékéből. 

Az egyetlen probléma a túlságosan is teátrális végjáték, amely túlzottan a színház szabályai szerint jutalmazza hőseit. A jól eltalált cselekmény persze önmagában még nem garantál semmit. Szerencsére fantasztikus forgatókönyv elevenedik meg ebben a kamaradarabban, ami egy nagyon intelligens adok - kapok játékon át vezeti a nagyérdeműt. 

Nem véletlen, hiszen az eredeti mű szerzője Anthony Shaffer saját darabját adaptálta, melyen érződik, hogy olyan ember munkája, aki karakterei mögé lát. 

A rendező neve valószínűleg nem sokat mond, mégis cikkem alanya a négy Oscar-díjjal jutalmazott, Joseph L. Mankiewicz utolsó filmjéről van szó. A Mesterdetektív egyébként négy jelölést tudhat magáénak, többek között a legjobb fő és mellékszereplő, illetve a legjobb rendező kategóriában. Caine szenvtelen és Olivier kiszámíthatatlanul kiszámítható alakítása remekül viszik előre a cselekményt, ami a mai napig tökéletesen élvezhetővé teszi a filmet. Ennek ellenére 2007-ben ez a film is áldozatául esett a nagy remake-láznak…

Az új verziót a klasszikus regényadaptációk pápája, a fantasztikus Kenneth Branagh rendezte, aki már a szerepek kiosztásánál húzott egy hatalmasat. Az idős Andrew szerepére ugyanis azt a Michael Caine-t kérte fel, aki anno Milo-t keltette életre. Az ellenpólus pedig az a Jude Law lett végül, aki a Tehetséges Mr. Ripley és a Közelebb című filmjeivel már bizonyította, kisujjból kirázza az ifjú csábító figuráját. 

A történet helyszíne immáron egy hipermodern kastély, ahol Caine, a kiöregedett író tengeti mindennapjait. Első pillantásra feltűnik, mennyivel másabb most Andrew karaktere. Régen inkább rigolyás, játékos öreg volt, aki mindenben megtalálta a szórakozást. Most pedig egy kissé unott, sznob fickó, aki már csak önnön egójában lel igazán örömet. Ezzel szemben Milo nem a szkript, sokkal inkább a Law miatt esett át hatalmas változáson. Kissé pojáca, kissé pondró, de elképesztően szórakoztató fickó a fiatal szívtipró. Egy sokkal rapszodikusabb karaktert kapunk, aki teljesen szembemegy az eredetileg megfontolt, nagyképű intellektuelnek.

A szereplők között ezúttal sokkal nagyobb az ellentét, ezért míg az eredetiben kölcsönös szimpátia, hovatovább barátság alakult ki köztük, itt a megvetés és az irigy érdeklődés köti össze Andrewt és Milot. Az alakítások ezúttal is elképesztőek. Caine egészen bravúrosan kelti életre az idősebb felet, jelentős mélységet adva karizmájával. Law néhol talán hajlamos kissé túlzásba esni, de ez Miloként (is) jól áll neki.

Bár van, hogy lassan építkezik Branagh mozija vagy hosszabban vezet fel valamit a kelleténél, ennek ellenére játékideje alig 90 perc. Remekül eltalált ritmusérzék, ügyesen megkomponált jelenetek, izgalmas dialógusok, fülbemászó zene és kiszámíthatatlan cselekmény viszi előre a Mesterdetektívet. Újfent! A remake érezhetően jobban igazodik napjaink igényeihez, még akkor is, ha erősen lerí róla az a fajta színpadias báj, melyet Branagh rendre imád belecsempészni alkotásaiba. A befejezés ezúttal valóban fenomenális. Sokkal nagyobbat üt, mint az eredeti, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy 35 évvel később készült el. 

Minden pozitívuma ellenére, csupán szolid sikert aratott napjaink mesterdetektív párosa, mely fölött könnyen átsiklik az ember, ám ezt semmiképpen se tegye!

Melyiket is lenne érdemesebb pótolni? A válasz egyértelmű, mindkettőt! Alig érződik, hogy a két film egy és ugyanaz. Mindkettő egymás legendájához ad hozzá, melynek köszönhetően elmondhatjuk, hogy a valódi Mesterdetektív élményhez csak duplázással lehet eljutni. 

Az itt látható pontszám ezt az élményt összegzi. Nem hinném, hogy kortól, nemtől függetlenül lenne bárki, akit ne fogna meg ez a remek páros és azok fantasztikus története, ugyanis a Mesterdetektív egy igazi gyöngyszem, melyet érdemes mielőbb pótolnia minden filmrajongónak.

Képek: TMDb