A kocka el van vetve – KASSZANDRA ÁLMA (2007) kritika

Házimozi ajánló | 2020-06-13 | Szombati Zoli

Ritka az olyan Woody Allen film, melyben nincs egyetlen rá jellemző poén sem. A Kasszandra álma épp ilyen, egy viszonylagosan könnyedebb hangvétellel indító, majd komor, néhol borzongató hangulatba átforduló krimi/dráma, mely téma - jelesül a gyilkosság mint aktus - egyébként Allen karrierjében nem egyszer előfordult már a korábbiakban is. A rendező korai filmjei persze rá nézve a legemblematikusabbak, az esetlenül csetlő-botló, az élet alapkérdéseit feszegető, a nőkkel hadilábon álló, de meglehetősen lelkes, önironikus fazonnal a fókuszban. Idővel egyre inkább megjelent Woody Allen alkotásaiban a tragikum, elsősorban a tragikomédia stiláris keretei között. (Például az 1993-as Rejtélyes manhattani haláleset is ilyen, melynek sztoriját eredetleg az Annie Hall szerves részeként akarta Allen elővezetni, de "nézőbarát" megfontolásoknak engedve akkor kénytelen-kelletlen kivette a történetből). A gyilkosság igazán drámai tálalásban elsősorban a 2000-es évektől jelent meg a filmjeiben, kisebb-nagyobb sikerrel. Erre az időszakra egyúttal az is elég jellemző, hogy az egykor hőn szeretett New York-i (forgatási) helyszíneket rendre - szintén kozmopolita - európaiakra váltotta, így az évtized közepén három angliai forgatása is volt a mesternek zsinórban, éppen a Kasszandra álma a harmadik. Az imént említettek közül a meglehetősen sikeres Match Point (2005) témafelvetésében elég szoros párhuzamokat mutat a most tárgyalandó filmmel, hiszen az is a bűn és bűnhődés aspektusaira van kihegyezve, de mint tudjuk a rendezőnek vannak kisebb-nagyobb alkotói korszakai, úgyhogy ez nem meglepő. A Kasszandra álma az én tetszésemet jobban elnyerte, mint az említett másik, bár kritikailag és a mozipénztáraknál is amaz volt a sikeresebb. A művet természetesen Allen is írta szokás szerint, színészi szerepet azonban ezúttal sem vállalt.

(F)

Woody Allen ismert arról is, hogy nem szokott túl sokat pepecselni a szereplőválogatással, ennek ellenére a legtöbbször sztárokkal dolgozik, akik aztán remek alakítást nyújtanak (nyilván a rendezővel forgatni presztízskérdés is). A Kasszandra álma egyik legnagyobb erőssége éppen a színészi játék minősége, melynek főszerepeiben Colin Farrell és Ewan McGregor hasít. Mivel a testvérpár karakterei (Terry és Ian), és a köztük feszülő, egyre dramatikusabb kölcsönhatás - a rendezőre jellemzően - színdarabhoz hasonlító precizitással kidolgozott, így nem véletlenül a film ezen szegmense talán a legerősebb. A casting ezúttal egyáltalán nem tartalmaz tengerentúli szereplőt. Colin Farrell teljesítménye külön kiemelendő, hiszen az ír sztár képes nem csak a (számára nyilvánvalóan könnyebbnek tűnő) macsó szerepekben helytállni, hanem zseniálisan játszik veszteseket, olykor lúzerebb figurákat is, sőt mintha ezek a karaktermegformálások állnának neki sokkal jobban (nyilván a legtöbbünk számára nagy kedvenc például az In Bruges). A testvérpár életében kiemelt fontossággal bíró nőket Sally Hawkins (Kate) és Hayley Atwell (Angela) testesíti meg, utóbbi ezzel a mozifilmmel debütált a nagyvásznon. Kiemelést érdemel még a veterán Tom Wilkinson, Howard nagybácsi szerepében. Adott tehát egy londoni testvérpár, nem túl kedvezően pozicionált társadalmi státusszal. Az autószerelő Terry javíthatatlan és megrögzött gambler, így élete egy nyomorult hol fenn, hol lenn hullámvasút, mivel bőven a lehetőségein túl próbál nyerni, előbb-utóbb elkerülhetetlen az összeomlás. Ian az apja éttermében dolgozik, de ennél sokkal nagyobb terveket szövöget: gazdag befektető akar lenni, de készpénze ehhez jelenleg vajmi kevés akad. Megismerkedik egy színésznővel, aki magas igényszintű, így Ian blöffölni kényszerül annak érdekében, hogy kezdetben egyáltalán legyen esélye, s mivel később bele is szeret, ezért komolyabb pénzhez illenék jutnia a folytatáshoz. Gyakorlatilag tehát mindketten durván le vannak égve, de ami nagyban különbözik, az a személyiségük érzelmi oldala. Terry sokkal érzékenyebb és irrealista álmodozó, Ian megfontoltabb és törtető, érzelmileg stabilabb, sőt sokszor ridegebb is, álmai valamelyest reálisabbak, de önerőből ugyanúgy megvalósíthatatlannak látszanak. És ekkor bukkan fel a sikeres amerikai karriert felmutató dörzsölt üzletember, Howard nagybácsi, aki már kihúzta őket a pácból időnként a múltban is. Úgy képzelik mindketten, hogy anyagi segítséget kaphatnak amint hamarosan hazalátogat, azonban nem sejtik, hogy milyen kaliberű kéréssel rukkol majd elő a rokon. Mivel Carlito Brigante óta tudjuk, hogy "a szívesség veszedelmesebb a golyónál", így könnyen lehetséges, hogy ezúttal Howard bácsi kérése túl magas árnak bizonyul...

(F)

A feldolgozott történet a rokoni kötődés természete mellett azokat az alapkérdéseket feszegeti, hogy végletesnek gondolt kényszerhelyzetben ki mire lenne képes, meddig menne el, mi az a morális határ, amit már nem lehet kárhozat nélkül átlépni, illetve meddig terjed egy főbenjáró bűn önigazolása. Klasszikus Dosztojevszkij-típusú dramatikus alaphelyzet tehát, a bűn és bűnhődés, erről szól a film. Érdekesség, hogy a két testvér bűne teljesen azonos, motivációik és reakcióik viszont meglehetősen különbözőek, ahogyan a jellemük is lényegileg tér el, mint ez a végjáték felé haladva egyre inkább realizálódik is, és egy helyrehozhatatlan konfliktust generál a meglévő mellé. Egyébként a mű címe egy hajó neve a történetben, de nyilvánvalóan szimbolikus, hiszen Kasszandra, a trójai hercegnő a bekövetkező komor jóslat szimbólumaként ismert. A Woody Allen-féle abszurditás végig érezhető a filmen, de ezúttal a fajsúlyosabb drámai oldalon és finoman adagolt formában. A karakterek jobban kidolgozottak, mint maga a sztori (amely lényegében - ha a meglepő fordulatait leszámítjuk - viszonylag egyszerű), ám a történet íve egész jó. A meghökkentő felvetés ábrázolásán túl a legjobb elem az említett színészi teljesítmény, no és persze a párbeszédek is élvezetesek, ahogy az a rendezőtől elvárható. A történetvezetés néhol döcögősebb, de szórakoztató, sőt elgondolkodtató is a felvetései miatt, míg az atmoszféra ismét kissé színdarabra hajazó, de ebben sincsen semmi meglepő. Kiemelendő érdekesség, hogy a filmet Zsigmond Vilmos fényképezte, a tőle megszokott igen magas nívón (róla, néhány nap múlva, a 90. születésnapján külön írással is jelentkezem). Neves operatőrünk összesen háromszor dolgozott Allennel (ez a film volt a második együttműködés), jobbára pozitív tapasztalatokról számolt be, s hogy mi volt az egyetlen negatívum, az majd derüljön ki a cikkből... :) A művet a kikötő kivételével Londonban és környékén forgatták teljes egészében. Néhány érdekesebb, konkrét helyszín álljon itt végezetül. A tengerparti jelenetsor és a zárókép Southampton közelében a Hoo Marina Yacht Club, Ianék éttermének helyszíne Londonban a Thurloe Street. A szerelőműhely a Stable Way-nél van ("Westway Auto"), Martin Burns lakásának helye a Cleveland Square. Angela színielőadásai a Wilton’s Music Hallban zajlottak, a nő apartmanja a Barlby Roadon található meg. Az agárversenypálya pedig az azóta bezárt Wimbledon Greyhound Stadium volt. A legizgalmasabb szerintem a gyilkossági helyszín, mely a Chelsea Old Church melletti kis parki sétány (Cheyne Walk).

Kiemelt kép

A film Mafab oldala