Ahol nem vár rád semmi - A KÉK AJTÓ MÖGÖTT (2016) kritika

Házimozi ajánló | 2020-06-15 | Turner

A kék ajtó mögött egy újabb film a traumák és az álomvilág összefonódásáról, némi csavarral, de közel sem elég ahhoz, hogy lekösse a nézője figyelmét.

A lengyel író, Marcin Szczygielski azonos című könyve 2010-ben jelent meg. Története szerint Lukasz és édesanyja balesetet szenvednek, utóbbi kómába kerül, a kisfiú pedig nagynénjéhez kerül. Az új házban Lukasz felfedez egy titkos ajtót, ami mögött egy másik világ és sok veszedelem rejlik.

A Szólít a szörnyhöz és az I Kill Giants-hez hasonlóan egy kisgyermek kalandjait mesélik el az alkotók, aki a vele történt borzalmak elől egy képzelt világba menekül, ahol meg kell küzdenie a rá váró nehézségekkel. Nem túl újszerű, és közel sem kiemelkedő. Minden elemében visszaköszön valami, amit már láttunk korábban, csak minden rosszabbul, mint az elődeinél. A már említett filmek sztorijával dolgozik, de nem tartogat semmi izgalmat számunkra, leszámítva a végkifejletet, ami viszont nem menti meg a forgatókönyvet a teljes unalomtól.

A főszereplő kisfiú csapnivaló, és egészében a színészi gárda nem erőltette meg magát. Lukasz és nagynénje között rettentően fura dinamika van, a fiú látszólag nem képes megbarátkozni az új helyzettel, a nő pedig nem tudja, hogyan neveljen gyereket. A köztük lévő hullámzó kapcsolat érthető, de szinte egy konfliktus sincs felvezetve, és csak találomra történnek a nagy veszekedések és egymásra borulások, amikben alig találni koherenciát.

Hasonló a helyzet az akciójelenetekkel is. Egy esésnek, ütésnek van lendülete, ritmusa, de a színészek mintha csak mímelnék a mozdulatokat, a vágás pedig nagyon lassú ahhoz a tempóhoz képest, ami már kiadná a valóságosság illúzióját. Legyen szó arról, hogy valaki legurul a lépcsőn, vagy hogy beveri a fejét.

A képi világa műanyag, egyes színeiben, városképében mintha Dave McKean inspirálta volna az ajtón túli világot. Viszont a misztikum hiányzik belőle, inkább giccsbe hajlik. Az ismeretlen világban lakó fenyegetés, Varroda úr kivitelezése ötletes, ugyanakkor nem tudjuk meg, mi a célja, miért támad a gyerekre, miért lakik az ajtó mögött. A karakterek egysíkúak, és az ok-okozatiság ugyanúgy hiányzik a jellemábrázolásból is, mint a cselekményből. Ha logikusan gondolkodom, én egy számomra idegen világban fejvesztve menekülnék egy fonalból készült, fene tudja honnan jött és miért létező lénytől, akinek külseje nem túl megnyerő. Ezzel szemben a szokásos gyermeteg megoldáshoz folyamodtak, és Lukasz egyik percben mintha szabadulna tőle, a következőben pedig már kedélyesen cseverésznek, miközben Varroda úr fogva tartja. És amit végképp nem tudtam értelmezni, az az élő GPS-ként funkcionáló, szőrös madarak (és ezt a szó legszorosabb értelmében kell érteni).

Miközben a film egészére rásüthető az infantilis jelző, és hozzávetőleg 10 éves korig lehet élvezhető, olyan szintű horrorelemet sikerült beletenni, amitől még én is megrendültem. A jumpscare még hagyján, de a plafonon pókszerűen mászkáló, kitekert nyakú, elmaszkírozott nagynénit egy embernek sem ajánlanám 16 év alatt. Számomra elképzelhetetlen, hogy egy kvázi gyerekmesében hogy gondolták a készítők, hogy megengedhetnek maguknak ilyesmit. Most akkor melyik korosztályt akarták lenyűgözni?

Összességében senkinek nem ajánlanám A kék ajtó mögött című fantasyt, különösen óva intem a szülőket, akik egy barátságos tanmese gyanánt ültetnék elé a gyereket. Elbagatellizálja a felvetett kérdéseit a hiányról, a tragédiákról, a család fontosságáról, a betegségekről, az ismeretlen helyzetek kezeléséről, nem használja a gondolat erejét és a képzelőerő adta lehetőségeket, és még csak nem is olyan mű, amit öröm nézni. Aki a következő Narniát várta, csalódni fog.

Képek forrása: TMDb