Hidegvér, vasfüggöny, atombomba. – AZ U. N. C. L. E. EMBERE (2015) kritika

Házimozi ajánló | 2015-05-16 | Jung István

Guy Ritchie munkásságának ékköveként nehéz lenne egyetlen filmet kiemelni, pláne úgy, hogy a rendező új stílust teremtett szerethető (néha csetlő-botló) gengsztereivel, és azok sajátságos humorával. Kezdte ezt 1998-ban, A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacsővel, ami kultuszfilmmé nőtte ki magát. Aztán még magasabbra tette a lécet, jött a Blöff (2000), ami immár 17 éve töretlen népszerűségnek örvend, és úgy tűnik soha nem fog kimenni a divatból (amit a magyar szinkron is megtámogat). Sherlock Holmes figurájának újszerű elgondolása is a közönség kedvence lett kétszer is (2009, 2011), így mondhatjuk, hogy amihez Guy Ritchie nyúl, arannyá változik. Nos, amihez esetünkben nyúlt, az egy roppant szórakoztató, ritka, és egyedi stílusúnak nyugodtan nevezhető kémtörténet.

A két örök rivális világhatalom, az USA, és a Szovjetunió két legjobb ügynöke kénytelen együtt dolgozni, hogy megakadályozzák a nukleáris fegyver receptjének rossz kezekbe kerülését. Ehhez viszont meg kell találniuk annak készítőjét, Udo Tellert (Christian Berkel), aki a magyaroknál Teller Ede néven fut, mint a hidrogénbomba atyja. A CIA képviseletében Napoleon Solo (Henry Cavill), a bűnözőből lett ügynök, a KGB részéről pedig Ilja Kuryakin veti bele magát az ügybe, hozzájuk csapódik Teller bácsi lánya, az autószerelő Gaby (Alicia Vikander).

Az idáig felsorolt színészek neveit látva nem kell égig érő siralmakat zengeni rossz szereposztás miatt, és mikor Hugh Grantet először megláttam, elgondolkoztam, hogy „úristen, ez az ember még él?”. Naná, de komolyan értékelhető filmmel szerintem nem mostanában jelentkezett, így hát kíváncsian vártam mit produkál.

Hugh Granten túllépve, magáról a filmről dicshimnuszokat lehetne zengeni. A korai '60-as éveket megteremtő atmoszféra szagát még a székben ülve is éreztem, ez pedig megspékelve a korra jellemző zenével elérte azt a hatást, hogy egy perc alatt behúzott a film az általa reprodukált világba. Egy olyanba, ahol az autós üldözések Trabanttal zajlanak. És ha már a zenét megemlítettem: párszor a Becstelen Brigantyk zeneiségét idézte, a lehető legjobb értelemben. Nem a hasonló soundtrackek miatt, mert egyáltalán nem hasonlítanak Morricone munkájára, hanem a zene-jelenet hatás viszonylatában. És ezért jár a pacsi Daniel Pembertonnak, aki az ügyelets dallamfelelőse volt a filmnek.

Guy Ritchienek meg még nagyobb pacsi, amiért mesterien használta a két ügynök közötti adok-kapokot, végig humorral telítve azt, helyenként kivetítve a két ország rivalizálására, szintén humorral. Már csak ezért is érdemes megnézni a filmet.

Kicsit olyan „fíling” környékezheti meg a nézőt, hogy az Archer című rajzfilmsorozat megfilmesített, trágárságot nélkülöző verzióját látja. (Aki nem ismeri a rajzfilmet, az pótolja, mert érdemes). Solo karaktere abszolúte ezt az érzést kelti, és ez tettekben is lecsapódik. Az elegancia, karöltve a nőcsábász természettel, és már-már angolos hidegvérűséggel. Olyannal, aminek köszönhetően végig azonos hangszínen beszél a szereplő. Ha kutyaszorítóba került, és az élete a tét, ha udvarol, ha kioktatja a KGB ügynökét... És ennek ellenére nem unalmat kelt bennünk a figura, hanem egy személyiséget tár fel. Említett KGB ügynök, Ilja dühkezelési problémával küzd, de azzal nagyon. A személyiségnek egyébként is fontos szerepe van a filmben, mert véletlenül sem átlagos emberekkel, ügynökökkel van dolgunk, hanem pszichológiai profilokkal, de nem lövök le semmit; stáblistás jelenet nincs, helyette betekinthetünk kartonjaikba.

Lehet, hogy egyedül leszek a véleményemmel, de Napoleon Solo figurája Henry Cavill legsikerültebb szerepe. Már az Acélember gúnyáját is rá szabták, de ez a szerep képes überelni azt, és mivel a film végét (valószínűleg szándékosan) úgy fejezték be, hogy egy esetleges folytatás ne erőltetettnek, hanem természetesnek tűnjön, akár a Kingsman esetében, talán láthatjuk még Mr. Solót, aki nem Han.

Az U. N. C. L. E. embere egyértelműen megérdemli a magas pontszámot, nem csak összkép tekintetében, hanem részekre bontva is. 8,5 korrekt, és jelzi, hogy hiba lenne kihagyni. A kémfilmek szerelmeseinek meg ugye nem kérdés.