Élni és meghalni Palm Springs-ben - PALM SPRINGS (2020) kritika

Házimozi ajánló | 2020-07-16 | Lubianker Dávid

Az idei Sundance Film Fesztivál kétségkívül legnagyobb dobása Max Barbakow romantikus sci-fi komédiája volt. A Palm Springs forgalmazási jogait a Neon és a Hulu rekord összegű 17,5 millió dollárért vásárolta meg, ezzel 69 centtel megelőzve a korábbi csúcstartó Egy nemzet születését. A kérdés már csak az: megérte-e a befektetés?

A történet in-medias-res kezdéssel egyenesen ott veszi fel a fonalat, ahova az Idétlen időkig a játékideje kétharmadánál jut el. A főszereplő egy időhurokban rekedve éli át ugyan azt a napot újra meg újra, sztoikus nyugalommal vegyes depresszióba temetkezve. Mígnem véletlenül sikerül egy társra akadnia, akit akaratlanul is magával ránt az örökké ismétlődő nap időcsapdájába.

Az időhurokra épülő történetséma filmen először Richard Lupoff novellájának adaptációjaként jelent meg, melyből 1991-ben készült Oscar-díjas rövidfilm (12:01 PM), majd két évre rá egészestés TV-s változat (12:01 – A kizökkent idő). A nagyközönség mégis Bill Murray klasszikusával azonosítja a koncepciót, ami a zseniális színészi játéknak és a kiváló forgatókönyvnek köszönhetően azóta is megunhatatlan. Természetesen idővel számos alkotó meglátta a koncepcióban rejlő lehetőségeket, így készült már többek között időhurkos horror, (Boldog halálnapot) akciófilm, (A holnap határa) és krimi (Mielőtt elmegyek) is. A Palm Spring azonban nem egy új műfaj feltérképezésével próbálkozik, hanem másképp csavar egyet a formulán: több szereplőt helyez egyszerre az időhurokba.

Ha ez első olvasatra nem is tűnik forradalmi koncepciónak, a film tematikáját jócskán meghatározza. Andy Samberg és Cristin Milioti kiváló párosa kerül a középpontba, akik az időhuroktól elvonatkoztatva is garantálják a teljes értékű karakterdrámát, némi keserédes humorral és a Samberg-től elvárható Lonely Island-féle parodisztikus felhanggal megfűszerezve. A főszereplők valósnak ható, mindennapi problémái a sztoriban előrehaladva nem várt fordulatokkal törnek felszínre, amihez az időhurok csak a keretet szolgáltatja. Ez pedig tudományosan éppen annyira van kidolgozva, hogy ne merüljenek fel újabb kérdések, de a fő eseménysorhoz képest háttérbe is szorul, így kevésbé tűnnek fel az időnkénti mondvacsinált magyarázatok, esetleges logikai bukfencek.

Minden erénye ellenére a film mégsem képes kilépni a könnyed nyári limonádék sorából, noha azok között is kimagasló élményt nyújt. Max Barbakow rendező az elsőfilmesek gyakori hibájába ütközik és túl sokat próbál beleszuszakolni a másfél órás játékidőbe. Ezáltal a kiváló ötletek és megkezdett szálak sűrűje szétfeszítik a film keretét, ami a feszes tempó miatt már-már kapkodónak is tűnik. A megfelelő helyeken nincs elég ideje a gondolatoknak leülepedni, a karaktereknek levegőt venni. A kevesebb néha több alapon a Palm Springs is maradandóbbá tudott volna válni. Miközben az ismétlődő napokból adódó monotonitást ügyesen elkerüli, addig a romkomok jól ismert szabályszerűségein nem képes túllendülni. Ezen pedig a show-t ellopó J.K. Simmons időről-időre felbukkanó mellékkaraktere sem segít.

Összességében Andy Samberg legújabb agymenése hozza a színész/komikus korábbi filmjeinek színvonalát. Esetenként pedig még túl is tesz rajtuk, tehát a rajongók biztosan nem fognak csalódni. Ahogy az időhurok koncepciójának hívei is valami újdonsággal gazdagodhatnak a Palm Springs megtekintése során, miközben a konvencionálisabb romkomok szerelmesei is megtalálhatják benne a maguk szórakozását. A film egyetlen hátulütője, hogy ez már túl sok a jóból.

Képek forrása