A bálványok kora lejárt – JESSE JAMES MEGGYILKOLÁSA, A TETTES A GYÁVA ROBERT FORD (2007) kritika

Házimozi ajánló | 2020-07-25 | Szombati Zoli

Nagyon kedvelem azokat a filmeket, melyek különleges színt visznek egy adott zsánerbe, vagy/és nem feltétlenül illenek az addig alkalmazott konvencionális stiláris jegyek által jellemzett, többé-kevésbé meghatározott műfaji keretek közé. A röviden elégikus neo-westernként aposztrofálható Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford annak rendje és módja szerint meg is bukott a mozipénztáraknál, azonban a kritikai visszhangja - teljes joggal - jónak volt mondható. A film több szempontból is érdekes és figyelemreméltó, ezek kibontására fogom a fő hangsúlyt fektetni magam is. Komoly érdekesség, hogy a főszerepet játszó Brad Pitt legnagyobb kedvence éppen ez a film a saját karrierje vonatkozásában. Ami ugyan meglepő lehet, ám annak ismeretében érthető, mennyire fontos volt számára, hogy az alkotás megszülessen (a Plan-B produkciós cége irányította a gyártást). Pitt szintén szerződésben kötötte ki a terjesztő Warnerrel, hogy a film címét nem lehet sem rövidíteni, sem megváltoztatni. Az alkotás már a Nincs bocsánat utáni korszakban született meg, ennek a ténynek pedig komoly jelentősége van bizonyos szempontból. Clint Eastwood mesterműve végleg leszámolt a hagyományos westernek heroizáló, túlzó narratívájával, ebből következően már nem igazán volt tanácsos ezt követően a klasszikus ecsetvonásokkal elkészített westernekkel előrukkolni. A Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford sem épít a hősi eposzokra jellemző hangulatkeltésre, amely törekvés teljességgel szembehelyezkedik az addig megszokott hozzáállással. Hiszen a törvényen kívüli Jesse James figurája hogy is szokott megjelenni a western folklórban? A legendás vonatrabló bandita, akin nem fog a golyó, amolyan vadnyugati mitikus Robin Hood: ha valami nem jellemzi, az az esendőség. Nos, ebben a filmben messze nem ezt a képet láttatja meg Andrew Dominik rendező, aki teljességgel a realisztikus, leleplező megközelítés mellett tette le a voksot (a James-leszármazottaknak egyébként nagyon tetszett a film). A forgatókönyvet is ő jegyzi, Ron Hansen hasonló című novelláját adaptálta. A direktor nem amerikai, hanem új-zélandi, ennek a ténynek pedig kellett legyen szerepe az elégikus, meglehetősen egyéni látásmóddal kapcsolatosan...

(F)

A Dominik által alkalmazott realisztikus hangvétel engem Sean Pennére emlékeztetett, akinek hasonló, a táj képein is gyakran elidőző stílusa köszönt vissza számomra (például Út a vadonba, Az ígéret megszállottja). A direktorral egyébként Brad Pitt még egy filmet jegyez, az Ölni kíméletesen nagyjából visszhang nélkül maradt, viszont az sem egy szokványos stílusú film a maga fanyar, szatirikus hangvételével, erősen visszafogott tempóválasztásával. Visszakanyarodva a westernhez: Pitt, de úgy nagyjából a teljes főszereplőgárda érdekes módon jóval idősebb volt (bőven évtizednyi eltéréssel), mint az általuk megformált eredeti karakterek, azonban nem lehet felfedezni emiatt semmilyen hitelességi defektust. Brad Pitt Jesse James alakítása kivételesen jól sikerült, bár interjúkban olvastam tőle, hogy ő maga nem volt teljesen megelégedve a saját teljesítményével. Az antagonisztikus főkarakter, az áruló Bob Ford szerepét Casey Affleckre osztották, a neves casting director, Mali Finn ismételten nem hibázott. (Eredetileg ugyan Shia LaBeouf merült fel komolyabban, szerencsére sikerült megúsznunk). Azt kell mondjam, hogy a film legkiemelkedőbb alakítása egyértelműen az övé, szinte erre a szerepre született, és nagy hibának tartom, hogy az Oscart nem kapta meg érte (a jelölést igen). Ritkán látni ennyire bicskanyitogatóan irritáló figurát a vásznon, a filmet már csak a két főszereplő jutalomjátéka miatt is kötelező megnézni! Affleck kifogástalan teljesítménye révén tárul elénk a teljességgel karizmátlan Robert Ford ellenszenves és hamissággal telt, végletesen frusztrált, majd később mégis meghasonló személyisége. A karakterszerepekben olyan nagy nevek jelennek meg és nyújtanak maradandót, mint Sam Rockwell, a nemrégiben elhunyt Sam Shepard, Jeremy Renner (kezdetben ő is képbe került Robert Fordként, de túl idősnek bizonyult), vagy Ted Levine. Az évtizednyi időkeret az 1881-es Blue Cut vonatrablástól (Ford és testvére ekkor csatlakozik Jesse James rablóbandájához), egészen Bob Ford mihaszna életének dicstelen befejezéséig (1892) tart, és értelemszerűen Jesse James életének utolsó évét is részleteiben taglalja, aki ezidőtájt egyre inkább magába forduló, sőt paranoiás viselkedésűvé lett. A tálalás alapvetően szekvenciális (a balladisztikus hangvételhez tökéletesen illő választásként), mely a James banda történetét, de alapvetően a James/Ford konfliktust, és annak utózöngéit tartja a fókuszpontjában. A film legalább annyira szól Robert Fordról ("egy gyáva áruló gazfickó, aki nem érdemli meg, hogy nevét ideírják"- Jesse James sírfeliratáról idézve), mint magáról a vadnyugati ikonról, és egy jobbára a felszín alatt megbúvó furcsa, teljesen egyoldalú rivalizálást tár elénk részleteiben...

(F)

Adva van egy szinte felfoghatatlan mértékű, ám egyúttal kétes tiszteletnek örvendő mitikus figura, a filléres ponyvaregények hőse, míg a másik fél csak szeretne ezzé válni, bármi is legyen az ára: Ford tehetetlenségében egyszerűen elirigyli Jesse James karizmáját és a korszellembe illeszkedő sztárstátuszát. Ám az ehhez szükséges kvalitások híján törekvése nem lehet különösebb diadalmenet, amit ő is érez, így más lehetőség nem lévén az ördöggel köt alkut (átvitt értelemben, egyébként pedig a hatóságokkal), sőt orgyilkos tettére még büszke is lesz. Hasonló, mindent egy lapra föltevő rivalizálásra volt már felfűzve zseniális film (például Christopher Nolan mesterműve, a Tökéletes trükk, vagy Milos Forman ikonikus drámája, az Amadeus), azonban nagyon komoly különbség, hogy Bob Ford egyszerűen híján van azoknak a meggyőző tulajdonságoknak, melyekkel Jesse James rendelkezik, s melyek az ő nevét is halhatatlanná tehetnék az utókor számára. Ellenben egy végletekig megkeseredett, behízelgő modorú, beteges ambíciójú személyiség, akit senki nem vesz és vett sohase komolyan, így várhatóan előbb-utóbb kitörhet a mélyben lefojtott, egyre inkább elmélyülő indulata. A két jellemábrázolás olyan erős, hogy Andrew Dominik minden mást háttérbe szorított a százhatvan percnyi játékidő során (az első vágás egyébként négy órányi volt!), viszont a kor egyik hírhedt legendáját és annak gyilkosát is tökéletesen megismerhetjük. A szinte végletes realizmusra törekvő, lassú tempóválasztású, még a klasszikus vadnyugati párbajokat is teljességgel nélkülöző film végig narrálva van (a narrátor nem konkrét személy, mintegy a korszak szájhagyományát képviseli), mégpedig rendszeres időközönként, ami a hangulatot még líraibbá, vagy ha úgy tetszik balladaivá teszi. És mindemellett ott van Roger Deakins egészen kivételes minőségű fényképezése, illetve a különleges zene is, a filmtechnikai eszköztár lényeges alapelemeiként. Roger Deakins nem tudom hogyan "úszhatta meg" Oscar-díj nélkül, ezért a teljesítményért oda kellett volna ítélni neki, s talán nem meglepő, hogy személyes kedvenceként ezt a filmet szokása megnevezni. A képek fakó színárnyalatai, a széli kontúrok elmosottsága (melyeket a múltban alkalmazott lencsék speciális használtatával, nem pedig utómunkálatokkal értek el) sok esetben dagerrotípia benyomását keltőek, viszont a film vizualitása egyáltalán nem hatásvadász, hanem nagyon is beleillik ebbe az elégikus hangulatba, melyet méginkább kiemel Nick Cave és Warren Ellis szomorkás, monotóniára felépített dallamvilága. A forgatás Kanadában zajlott Alberta tartományban (Calgary környéke), nagyon szép és autentikus háttérképeket nyújtva ehhez a hangulatos filmhez. Néhány utcai (Kansas City, Missouri) és a színházjelenethez Winnipeg városa adta a helyszíneket. A Blue Cut vonatrablást a Fort Edmonton Parkban vették fel, mely történeti park Kanada legnagyobbja. Ennek a területén építették meg azt a setet is, mely Jesse James házát és annak belterét jelenítette meg, azaz a kulcsjelenetek helyszínéül szolgált. Végezetül: a filmvégi, Bob Ford elleni támadást nem az eredeti, kicsiny városkában forgatták le (Creede, Colorado), hanem - szintén Kanadában - inkább felépítették a szükségesnek ítélt részeit.

Kiemelt kép

A film Mafab oldala