A CineMániás - Az Online filmmagazin - Házimozi ajánló - Az apák bűnei

Az apák bűnei – HONEY BOY (2019) kritika

Házimozi ajánló | 2020-08-18 | Faragó Tamás

Shia Labeouf színészt még az is ismeri, aki nem tudja rendesen kimondani a nevét. A 2000-es évek elején elképesztő nagy sztár volt, mindenbe beletették, így láthattuk a Constantine – A démonvadászban, a Transformersben vagy akár az Indiana Jones-szériában is. Mára viszont visszavonult a blockbusterektől, sokkal jobban megválogatja a szerepeit, szívesebben játszik indie és művészfilmekben.

Emellett mindenféle őrül és polgárpukkasztó dolgot csinál, legyen az valami érthetetlen performansz vagy csak annyi, hogy részegen el akarja lopni egy csöves kajáját. Elképesztően megosztó figura, az emberek nem is tudják, mit gondoljanak róla. Talán ezért is írta meg a Honey Boy forgatókönyvét, ami az apjával való kapcsolatáról szól.

Otis egy feltörekvő színész, sorban kapja a szerepeket már gyerekkora óta. Egyik este balesetet okoz részegen és mivel nem ez az első összetűzése a rendőrséggel, választhat a rehabilitáció és börtön között. Nehezen fogadja el a központ módszereit, de szép lassan elkezd szembenézni a múltjával és azzal, hogy poszttraumás stresszben szenved. Visszaemlékszik a gyerekkorára és arra, hogy a börtönviselt, alkoholista apja miként egyengette a karrierjét.

Nem egy könnyű film a Honey Boy és nem azért, mert ne lenne egyértelmű, miről akar szólni, inkább azért, mert érzéseket akar közvetíteni. Nem egy klasszikus életrajzi film, nincsenek benne főbb pontok, amiket bemutat, nem egyértelmű az idő múlása sem. Olyan hatása van az egésznek, mint az emlékeknek, ahogy összefolynak egy ember fejében.

A rendezőnek, Alma Har'el-nek ez az első nagyjátékfilmje, de ez mégse érződik, biztos kézzel vezet minket végig a mozin. Gyönyörű képekkel támogatja meg a kevés helyszínen játszódó drámát, viszont legfőképp a színészekre fókuszál, a játékot helyezi előtérbe. Labeouf forgatókönyve viszont nem sok támpontot ad a nézőnek, fokozatosan nyílik meg. Megismerjük az apa, James múltját és valamennyi választ kapunk egocentrikus viselkedésére is.

A film ügyes párhuzamot von az apa és a fiú között. Megmutatja, hogy az idősebb generáció minként tudja továbbadni a saját frusztráltságát a leszármazottaknak, egy életre megnyomorítva azokat. Képet kapunk a felelősség hiányáról, a képmutatásról és mindenről, amiben Shiának fel kellett nőnie.

A film egyik negatívuma, hogy a lassú tempója ellenére rövid és csak szeleteket kapunk egy életből. Nehéz így megismerni valakit teljesen. Viszont amikor mutat, akkor meg nagyon szájbarágós. Persze a film a negatív hatásokra koncentrál és egyetlen szemszögből mutat meg mindent, de egy kis mélység mégis jobban állt volna neki.

A felnőtt Otist Lucas Hedges játssza. Őt már sokfelé láthattuk, egyértelmű, hogy egy borzasztóan tehetséges fiatal színész. Itt lényegében magát Labeoufot kellett eljátszania, méghozzá abból az időszakából, mikor a csúcson volt. Csípőből megy ez neki, viszont mivel ő sokkal karizmatikusabb figura, kicsit mégis kiugrik a képből, de nem úgy, mint Noah Jupe. A gyermek Otist játszó ifjú színész tökéletes választás, mind külsőben, mind kisugárzásban. Fiatal kora ellenére elég rutinosnak számít, emiatt valószínűleg testhez állt neki az állandóan dolgozó gyerekszínész szerepe. Mély érzelmeket jelenít meg és végig hiteles, nehéz nem együtt érezni vele. A film egyik legérdekesebb pontja pedig maga Labeouf, aki lényegében a saját apját játssza el. Nagyon erős pillanatokat ad a filmhez, hiszen egy borzasztó unszimpatikus figurát alakít, egy igazi prolit, aki a rodeó bohóc múltja miatt azt hiszi mindent tud a showbizniszről. Habár kegyetlen és undorító figura, mégis vannak olyan pillanatok, amik emberivé teszik. Megbocsátani nehéz neki, ez nem is a mi feladatunk, de talán magyarázatot kaphatunk arra miért is lett ekkor barom.