Craven-művek ezúttal repülőgépen – ÉJSZAKAI JÁRAT (2005) kritika
Wes Craven, a Rémálom az Elm utcában és a Sikoly-filmek atyja pontosan 15 évvel ezelőtt, időskori virágzása csúcsán hozta tető alá klasszikus sémák mentén építkező moziját, mely ennyi év elteltével is abszolút működik, minden hibája ellenére is.
A történet szerint Lisa Reiser (Rachel McAdams), a Lux Atlantic Hotel menedzsere épp nagymamája temetéséről tart hazafelé az utolsó éjszakai járattal. A reptéren találkozik Jackson Rippnerrel (Cillian Murphy), aki elsőre nagyon kedvesnek bizonyul. A repülőgépen aztán a férfi felfedi eredeti szándékát. Lisa édesapja (Brian Cox) veszélyben van, a férfi társa egyetlen telefonhívásra megölheti. Lisa nagyon egyszerű feladatot kell teljesítsen: fölhívja a szállodát, és az éppen oda érkező politikus Charles Keefe (Jack Scalia) lakosztályának számát megváltoztatja. Ha eleget tesz a kérésnek az apja megmenekül. Lisa elsőre az összeomlás szélére sodródik, majd feléled benne a túlélő, és szembeszáll a férfival, bármennyire veszélyes is döntése.

A film mai szemmel sem lóg ki túlzottan a trendi sikerfilmek sorából. Nem avult el története, kellőképpen izgalmas, színészei pedig jól játszanak. Craven rendezése is simán állja a sarat.
Emlékszem, elsőre magával ragadott Cillian Murphy, akit Christopher Nolan Batman mozijaiból ismerhetünk, és az Éjszakai járat előtt Danny Boyle 28 nappal később című filmjében tűnt fel először úgy igazán. Jéghideg tekintete tökéletesen illik a pszichopata gyilkos karakteréhez, akinek szerepében az ír színész nagyot lépett előre karrierjét tekintve.
Rachel McAdams szintén jól hozza a kissé szétszórt, majd idővel egyre határozottabbá váló Lisa karakterét, aki valóságos amazonként tör előre a történet végéhez közeledve. A film legnagyobb hibája pont ez lesz.
Wes Craven, ugye nem okozok nagy meglepetést, ha azt mondom, egy roppant jól működő zsánert, a tinihorror műfaját emelte a fellegek közé. 1984-es első Elm utcai rémálmával szabadította ránk a filmművészet egyik legikonikusabb figuráját. Freddy Krueger, a szétégett, pengés kesztyűvel felvértezett mészáros, aki az Elm utcai fiatalokat kaszabolta le álmukban, a horrorfilm egyik legismertebb karaktere lett.

Nos, Craven tökéletesen ért a pszichopaták csatasorba állításához, ezúttal is kiválóan lavíroz figuráival. A bibi ott indul, amikor a megszeppent Lisa szép lassan átvált Terminátorba, mókás nevű ellenfele pedig legyőzhetetlen ellenféllé avanzsál.
A Craven-stílusnak megfelelően a film első felére jellemző, amúgy remekül felépített hitchckock-i feszültség átvált a Sikoly-filmekre jellemző, bugyuta, szaladgálós-sikítozós végső nagy megmérettetésbe, ahol olyan szintű túlzásokba estek a film alkotói, mint amihez fogható blődségek Michael Mann, amúgy kiváló Collateraljának végén láthatók.
Egyáltalán nem rossz mozi ez, csak képtelen feljebb lépni annál, ami a rendező örök védjegye volt. Ez nem lenne feltétlenül gond, de az Éjszakai járat parádés kezdését, a kiválóan adagolt feszültséggel megírt forgatókönyv történéseit felülírják a film második felének gigantikus túlzásai.
Míg Murphy iszonyat jól indít szúrós tekintetét mosolyra váltó karakterének bőrében, és Rachel McAdamsnek is elhiszem őszinte kétségbeesését, kilátástalannak tűnő próbálkozásait, hogy segítséget szerezzen, úgy omlik össze végül az egész a film Tom és Jerry-s fináléjával.

Ha Wes Craven nem akart volna feltétlenül klasszikusai nyomdokain haladni, és ezúttal szakít – amúgy jól működő - hagyományával, akkor ez a rendezése feltétlen az életmű legjobb darabjai között foglalna most helyet.
Így azonban, egy pengényivel lejjebb került, köszönhetően a film második felében teljesen feleslegesen ellőtt, túl nagyot durranó, szilveszteri petárdáknak. Sokkal jobb lett volna, ha Wes Craven egy klisés film helyett csinál egy hatásos thrillert, melyben a brutális feszültségre, a nagyszerűen megírt forgatókönyvre és a színészek játékára koncentrál elsősorban, a jól bevált, ezerszer látott fogások ismételgetése helyett. Nem kell azért megijedni, ebben a rekkenő hőségben még így is egy nagyszerű popcorn-mozi, de nem tudok elmenni szó nélkül amellett, hogy lehetett volna sokkal több is belőle.
Kiemelt kép
További képek
A film Mafab oldala
Főszereplő(k): Rachel McAdams, Cillian Murphy, Brian Cox, Jack Scalia, Jayma Mays Műfaj(ok): krimi, dráma, thriller Címkék: krimi, dráma, thriller, rachel mcadams, cillian murphy
Értékelés: