Termékek vagyunk mind! – TÁRSADALMI DILEMMA (2020) kritika
Nagyjából 20 évvel ezelőtt kaptam első mobiltelefonomat. Félelmetes érzés volt kezemben tartani azt a kis eszközt, mely pillanatok alatt utat biztosított barátaim, ismerőseim felé. Pár évvel később újabb csodával szembesültem, az internet világával. A mobiltelefon adta lehetőségek tárháza még nagyobbra tátották szájukat. Az online univerzum gyorsan elnyelt, a virtuális végtelenség csak úgy szippantott magába. Viszonylag későn, 20-as éveim második felében döntő lépést tettem, becsatlakoztam én is a Facebook közösségébe, melyet az idehaza oly ismerős és közkedvelt fejlesztés, az iwiw vezetett fel.

A közösségi háló csak azért nem volt képes totálisan eluralni, mert abból a korból származom még, ahol az utcai telefonfülkék számítottak igazán menő dolognak. Az Instagram, TikTok, WhatsApp, Snapchat és társaik pedig épp csak megérintenek, igazából nem is szándékozom alávetni magam annak a kísérletnek, melynek elképesztő eredményeiről regél a Netflix legújabb produkciójában, a Social Dilemma című alkotásban.
Ez a drámai dokumentumfilm a közösségi média veszélyeit járja körül úgy, hogy a fejlesztők tárják elénk a maguk alkotta birodalom árnyoldalait. Hol van a határ a kedves családi fotók megosztása és az ember tudatos manipulálása között? Mennyire dönt romba egy még éretlen tinédzsert a különféle appok által megszépített valóság illúziója? Miképp sarkal lázadásra egy-egy szélsőséges csoport az okostelefonokon keresztül? Ehhez és hasonló kérdésekre keresi a választ a film.
Nem mondok újat azzal, hogy sem a Facebook, sem az Instagram nem tekinthető károsnak mindaddig, míg normál hétköznapjainkat nem uralják el teljesen. A világháló szinte összes területe ugyanúgy rizikós lehet, mint a legújabb TikTok-őrület. A legfontosabb kérdés, az egyén miképp tudja kezelni észrevétlen függőségét? Mert ami ártatlan posztolásnak indul, kőkemény torzulással végződhet, már ami a személyiségünket illeti.
A balesetek, öngyilkosságok statisztikai adatainak növekedésénél ma már egyértelműen kimutatható a mobiltelefonok és az azokban leledző reális veszélyforrások tömkelegének hatása.

A Social Dilemma hangulatában David Fincher Social Network című produkcióját juttatta eszembe. A bő másfél órában vázolt, ijesztő világkép kézzelfogható valósága szép lassan kúszott be életünkbe. Ma már szinte nincs olyan, aki ne találkozott volna a fentebb felsorolt „lehetőségek” egyikével. Az évről-évre bővülő, szuperebbnél-szuperebb appok megalkotói idővel kénytelenek voltak tükörbe nézni, és konstatálni az ijesztő tényt, alkotásuk szép lassan eluralja az emberiséget.
Természetesen ezeknek valóságalapját legtöbbünk nem vitatja. A Social Dilemma enyhén erőszakosan, nagyon finoman kidolgozott eszköztárral igyekszik roppant hatásos produkció formájában üzenni a nagyérdeműnek. Pontosan ezzel volt a legnagyobb bajom megtekintése alatt. A jól felvezetett és tényleg hatásos bevezető után bemutatkozó fejlesztők, írók, és szakértők személyes történetükön keresztül érezhetően megpróbálják belénk verni a csúnya, gonosz közösségi média veszélyeit.
Nem vitatom, technikai és működési oldalának vázolása valóban érdekes adalékkal bővíti alapvető ismereteimet, a bajom mindösszesen az, hogy idővel erősen túllő a célon, és majdnem szétesik az egész. Amikor már a Terminátort vetik össze hétköznapi életünkkel, nem tudtam nem elmosolyodni.

Értem én a szándékot, valóban oda kell figyelni arra, mennyit engedünk a csábításnak. Természetesen, a mostani generáció sokkal nagyobb veszélyben van. Hülyén hangzik, de igen, a mai fiatalok sokkal többet lógnak a neten, sokkal jobban kiteszik magukat a Facebook és társaik hatásának. Mégis, amit a film felvázol, sokszor művinek és nagyon megrendezettnek hat.
A Social Dilemma őszintének tűnő interjúkkal és hatásosan rendezett szituációkon keresztül jut el végül odáig, amit már a film első 10 perce után éreztem. Az üzenet a következő; óvatosan kezeld, mint mindent életedben, és akkor biztonságban maradnak az igazán fontos dolgok. Élettered nem szűkül, nem leszel függő, nem ural majd el teljesen a posztolási kényszer, nem alakul ki depresszió vagy kényszerbetegség, nem akarsz majd radikális lépéseket tenni, képes leszel akár több napig is lógva hagyni a közösségi háló okozta dilemmákat.
Kiemelt kép: IMDb
További képek:1+2+3
A film Mafab oldala
Értékelés: