Gettónindzsák nyomában – AZ UTOLSÓ MŰSZAK (2012) kritika

Házimozi ajánló | 2020-11-07 | Szombati Zoli

Az amerikai nagyvárosi zsarumozik egyik üde színfoltját jelentette David Ayer filmje a '10-es évek elején, mely tudatosan konstruált áldokumentarista stílusával mindenképpen egy érdekes, és meglehetősen egyedi kísérletnek bizonyult. (A főcím valóban utal a napi szolgálat befejezésére, de átvitt értelemben használják akkor is, ha egy rendőrt munka közben éri utol a végzete). Az író/rendező közismerten szeret a rendőrség, jelesül az LAPD működésének belügyeivel foglalkozni, és a Los Angeles-i gettó fekete, és különösképpen latino bandáinak nem éppen felemelő világát érzékletesen bemutatni. Ayer egyébként a USN kötelékében szolgált egy tengeralattjárón radartechnikusként, tehát military tapasztalattal ő maga is rendelkezik. Az "egyenruhás" téma talán ebből kifolyólag is mágnesként vonzza, ami szinte minden egyes filmjében kiütközik. A másik gyakran felbukkanó motívum nála L.A. South Central sajátos "mikrokörnyezete", mely nem meglepő módon a bandák földje (az ezredfordulón a kerületet átnevezték L.A. South-ra). Ez a belvárostól közvetlenül dél-délnyugatra elterülő, igencsak kiemelkedő bűnözési rátával rendelkező kerület manapság már elsődlegesen spanyolajkú, azaz mexikói származású latino lakossággal bír, a népesség harmada pedig fekete. A rendező maga is itt élt tinédzserkorától kezdve az unokatestvéreinél, ami nem lehetett könnyű, hiszen a fehér rassz részaránya csupán néhány százalék, szóval ha van jó ismerője ennek a nem igazán turistacsalogató térségnek a filmesek közt, akkor az biztosan David Ayer. Ennek következtében elég hitelesen jön le a vászonról az általa teremtett hangulat, mindemellett olyan rendőrségi szakértőket is be szokott vonni, akiket a barátainak mondhat (ebben a filmben a Newton divízióból). Ayer a Kiképzés forgatókönyvével hívta fel magára eddig a legnagyobb figyelmet az ezredfordulón (amely alapvetően ugyanitt játszódott), a rendezései közül pedig a most tárgyalt filmje az egyik legjobb. Megbízható rendezőnek mondanám összességében: csinált már közönségsikert világsztárral a főszerepben, de akadt már bukása is (a Schwarzeneggerrel elkövetett Szabotázs lett pont vérlázítóan gyenge, az kifejezett csalódás volt nekem). A II. világháborús Harag sikere után már nagy költségvetésű produkciók mellé is felkerülget a neve, meglátjuk hova fut ki a dolog...

A rendőrségi témájú filmjei elsősorban a korrupció, és a kulisszák mögött megbúvó bűn témakörével foglalkoztak, utóbbiak az utcai bandák világát jelentik, így egyfajta alulról vett multikulti látleletet is jelentenek. Ayer 2012-re elérkezettnek látta az időt, hogy a rendezőként jegyzett harmadik mozifilmje végre olyan lehessen, melyben a zsaruk egyértelműen etikus, sőt pozitív hősök, és már nem ellentmondásos (mondjuk korrupcióba keveredő) karakterek. Tartalmi megközelítést nem könnyű írni ezúttal, mivel a cselekmény a film stílusjegyeiből adódóan nehezebben körülírható, és szerintem ezúttal nincs is rá szükség, főleg ha nem akar az ember nagyot spoilerezni. Elég hozzá annyi, hogy alapvetően egy zsarupáros mindennapjaiba (munka és magánéleti szál egyaránt) kapcsolódhatunk be, mégpedig a felhasznált filmes eszközök nyomán meglehetősen szokatlan, ám annál élvezetesebb, mondhatni "húsbavágó" szemszögből. A szolgálat Los Angeles ezen térségében természetesen nem hétköznapi körülményeket jelent, hiszen fokozottan leselkedik az utcán a veszély. A forgatókönyv nem lehetett valami kidolgozott (és valószínűleg az alkalmazott stiláris megközelítés okán nem is volt rá különösebben szükség), hiszen Ayer egy héten belül megírta, és nagyjából egy óra alatt el is lehetett olvasni az egészet. Amint Jake Gyllenhaal ezt megtette, azonnal felvette a kapcsolatot a rendezővel az egyik főszerep kedvéért. Jómagam igen nagy rajongója vagyok a színésznek, filmográfiája tele van jobbnál jobb megmozdulásokkal, és bizony ezúttal is jól vizsgázott Brian Taylor karakterének hiteles megformálása terén. A társát a mexikói származású, és mára már eléggé befutott Michael Peña játssza (Mike Zavala). A barátnő/feleség szerepkörben Anna Kendrick és Natalie Martinez látható, tehát ők négyen nevezhetőek a főszereplőknek. Rajtuk kívül még két mellékszereplőt emelnék ki, akiket általam egyébként kedvelt karakterszínészek játszanak, jelesül David Harbour és Frank Grillo. Feltűnnek a vásznon persze valódi zsaruk is, a színészek zömének pedig volt már hasonló tapasztalata a múltban, elsősorban zsarusorozatokból érkeztek többen is, melyre kifejezetten odafigyeltek a casting során.

A legszembetűnőbb stiláris jegy, hogy a film zömét kézikamerákkal rögzítették, ennélfogva statikus, sőt konvencionálisabb felvétel is kevés akad. Összesen egyébként négy kamerát használtak a járőrözési és az akciójelenetekben, az egyiket Gyllenhaal kezelte, és az autóban is mindvégig ott volt egy. Nagyon ritkán tűnik szükségesnek ez a filmben megfigyelhető szélsőséges kameramozgás, a csapongó áldokumentarista és egyszersmind életszagú stílushoz azonban ezúttal teljességgel passzolt, ennélfogva nem tűnt mesterkéltnek sem. Nem meglepő, hogy a sztorizgató dialógusok igen jelentős része improvizatív jelenet volt a főszereplőpáros részéről. Gyllenhaal és Peña az öthónapos felkészülés során olyan összhangba kerülhetett, melynek folyományaként a barátság, és a vállvetve egymásért is a végletekig kiálló bajtársi attitűd egyaránt hitelesen tudott megjelenni, ami alapvető szempont kellett legyen. Természetesen taktikai képzésben is részesültek az LAPD Newton Division közreműködésével (az ő logisztikájuk szerepelt a filmben), melynek kapcsán elsajátíthatták a fegyverkezelést, a bevett eljárásokat. Heti háromszor éjszakai műszakoztak a főszereplők valódi zsarukkal éles bevetéseken is, hogy előálljon a megkívánt "combat ready" állapot. Gyllenhaal rögtön az elsőn gyilkosság szemtanúja volt, szóval a színészek egyből a mélyvízbe lettek dobva, a hitelességen állt vagy bukott ugyanis a választott koncepció. A film egyébként is kemény és nyers hangulata a végkifejletig hatásosan képes eszkalálni a feszültséget, amely mindvégig jelen van, még a felhőtlenebb jelenetekben is. Egyébként pedig akad az utcai tűzpárbajtól a sikátoros autós üldözésen át a drogkartelles gyomorforgató sokkjeleneteken keresztül az egymást zrikáló, káromkodva heccelő zsarukig bezárólag minden, ami csak kell. Az egzaltáltabb jelenetek ellenpontozására a magánéleti szál hivatott az oldottabb hangulatot megjeleníteni, sőt akad megható rész is. A végkifejletet a tesztvetítések eredménye miatt valamelyest módosították, erről természetesen nem beszélek, de rendben volt még így is a tónusa, bár bevallom nekem az eredeti jobban tetszett volna. Mindenesetre ritkán látni ennyire "szilánkosra" széttagolt filmet, amely a végére mégis ilyen egységesnek hat, és nem érződik hatásvadásznak. Azt pedig gondolom mondanom sem kell, hogy Gyllenhaal mennyire kiemelkedőt nyújtott ezúttal is, aki az egyik kedvenc saját filmjének ezt nevezi meg rendszeresen. Konkrét forgatási helyszínt ezúttal nem fogok írni két okból: egyrészt ember nincs, aki önként odamenne turistaként megnézni (valószínűleg én se erőltetném, pedig nálam kevesen imádják jobban a filmforgatási helyszíneket), másrészt a hektikus kamerahasználat miatt alig lehet bármi konkrétumot kiszúrni ezügyben, a South Central Avenue mindenesetre nem egyszer kerül képbe. (Az irodajeleneteket a Newton Division épületében vették fel, ugyanitt). Ezúttal érdemes megelégedni azzal, hogy valóban South L.A. volt a tágabb helyszín, ami nyilván nem okoz különösebb megrökönyödést a narratíva hitelességének ismeretében.

Kiemelt kép

További képek: 1+2 

A film Mafab oldala