This Is The Way! - THE MANDALORIAN 2. ÉVAD (2020) kritika

Házimozi ajánló | 2020-12-20 | Sós Áron Árpád

A kritika spoileres!

Rendszerint azzal szokták csúfolni a The Mandalorian szériát, hogy csupán egy Baby Yoda show, ám a valóság az, hogy ennél jóval több, ugyanis ez a Star Wars-sorozat több szempontból is mérföldkő a messzi-messzi galaxis univerzuma számára. Egyrészt, az első élőszereplős széria a galaxis történelmében, másrészt egy új út nyitódarabja.

Mielőtt azonban belemerülnénk a második évad Világos és Sötét oldalának kibeszélésébe, fontosnak tartom, hogy beszéljünk egy kicsit a Star Wars jövőjéről, merre is tart jelenleg George Lucas egykori birodalma. A nemrégiben megrendezett befektetők napja alkalmából a Disney nem egy Star Wars-projektet jelentett be, és ami a legérdekesebb volt az egészben, hogy csak egyetlenegy film szerepelt a listán, a többi sorozat volt. Jelen kritikám tárgyát képző alkotás pedig összesen 3 spin-off szériát kapott. Ezek alapján a Star Wars jövője egyértelműen a sorozatokban van, ez pedig összecseng Bob Iger, az egeres cég egykori vezérigazgatójának a szavaival, miszerint a Csillagok háborújának a jövője a streamingen van. Oldalakat lehetne írni arról, hogy ez miért alakult így, röviden elég annyit tudni, hogy a folytatástrilógia és a Solo: Egy Star Wars-történet című film katasztrofálisan leszerepeltek valamely szempontból, a streaming pedig egyre jobban utat tör magának, és egy bizonyos sorozat hatalmas siker lett tavaly, az előbb említett platformon. Ugyanis a The Mandalorian sikere utat nyitott a többi produkciónak, és bebizonyította, hogy az élőszereplős Star Wars nem csak a mozivásznon működik, hanem bizony az otthoni képernyőkön is. Ezért is tartottam fontosnak, hogy beszéljünk egy kicsit a messzi-messzi galaxis jövőjéről, mert a The Mandalorian nagyban befolyásolta és még most is befolyásolja azt.

Réges régen egy messzi-messzi galaxisban, hőseink története ott folytatódik, ahol az előző évadban véget ért. Din (a címszereplő) megkapta feladatául, hogy a kis csöppséget szállítsa le a Jedikhez, ám derék hősünk, talált gyerekként nem igazán tudja, mi fán is terem a Jedi, így hát nekilódul a galaxison keresztül, hogy más mandokat megkeresve, valami fogalma legyen a béke őreiről. Ettől a ponttól kezdve pedig elkezdődik ugyanaz az a sztoriépítkezés, mint az első évadban, annyi változtatással, hogy most a bolygóról bolygóra menésnek fontosabb céljai vannak. Ugye az első évadban annyi volt, hogy meneküljünk a fejvadászok elől, idén ez annyiban változott, hogy hol egy személyt kell megtalálni, hol egy romot, de általában az előbbi célokból volt több. Ezeket a missziókat pedig egy-egy híresebb Star Wars szereplő vendégszereplése dobja fel (róluk majd később).

Nem fogok kertelni, a The Mandalorian története ismételten nem lett valami acélos, úgyis mondhatnám rém egyszerűre sikerült megírni, megint. Ám a sorozat erőssége nem is a sztoriban van, hanem a karaktereiben, és a köztük lévő interakciókban. Nem az a lényeg itt, hogy Din elvigye Baby Yodát, akarom írni Grogut a Jedikhez, hanem hogy az odavezető úton a két karakter viszonya miként mélyül el. Nem a cél a fontos, hanem az odavezető út, és ebből a szempontból a sorozat kiváló.

Sokan egyébként azzal vádolják a szériát, hogy olyan, mint egy videójáték, ugyanakkor én azt mondanám inkább olyan, mint egy anime, nemegyszer jutott eszembe róla a Dragon Ball és a One Piece. Azokban vannak hasonló epizódok, hogy „akkor segítek neked, ha te is segítesz nekem”. Szóval a The Mandalorian története egy Star Wars köntösbe bújtatott, western elemekkel tarkított, keleti mese, érdekes karakterekkel megfűszerezve.

És akkor jöjjenek a vendégszereplők, akikből jó pár akadt az idei évadban is. Az animációs sorozatokon át a filmekig, de még a könyvek lapjairól is érkezett egy-egy karakter az idei évadba. Timothy Olyphant Marshallja utóbbira volt példa az évad első részében. De megérkezett Ahsoka Tano is az élőszereplős produkciók világába, Rosario Dawson alakításában. Dawson könnyedén vette az akadályokat, és tökéletes Ahsoka volt a képernyőn. Látszott az alakításán, hogy nagy odafigyeléssel és tisztelettel nyúlt a karakterhez. Egyébként hozzá köthető az évad egyik emlékezetes része is.

Ahsoka után Boba Fett robbant be, akiről kiderült, hogy sikeresen kimászott a Sarlacc verméből, bár közben elhízott egy kicsit, de ennek ellenére badass maradt. Megmondom őszintén sose nyűgözött le igazán a karakter, mivel a filmtörténelem egyik leggázabb kiírását kapta meg A Jedi visszatérben. Szerencsére a készítők egy igazán menő karaktert faragtak belőle itt, aminek a köszönhetően kíváncsian várom az önálló sorozatát jövőre.

Magát a karaktert egyébként Temuera Morrison keltette életre, aki ugye az előzménytrilógiában Jango Fettet alakította. Morrison kimondottan jól hozta a szűkszavú és badass páncélú Boba-t, akihez nem egy vicces megszólalás köthető az idei évadban. Fett-el egyébként Fennec is visszatért az első évadból, akit ismételten Ming-Na Wen alakított. Hozzá csak annyit fűznek, hogy szeretnék úgy mozogni és kinézni, mint ő 57 évesen. Végezetül pedig volt egy Luke Skywalker cameo, az utolsó epizódban. A készítők meglépték vele a leglogikusabb döntést, amit lehetett, ugyanis a galaxisban jelenleg ő a legismertebb Jedi, így adta magát az, hogy ő jön el Groguért. A karaktert Max Lloyd Jones és Mark Hamill alakították, előbbi a mozgását kölcsönözte , míg utóbbi a hangját adta Luke-nak. Vele egyébként húztak egy olyat, mint Leia-val és Tarkinnal a Zsivány Egyesben, tehát megfiatalították az arcát digitálisan. Véleményem szerint ez nem sikerült annyira jóra, és néhol nagyon látszott a vizuális belenyúlás.

A fentebb említett szereplőkön kívül, egyébként volt egy Bo-Katanunk is, akit a nézők A klónok háborújából, és a Lázadók című sorozatból ismerhetnek. A karakter hozta a kötelezőt, és felvezették vele Din jövőjét is. Ám míg az előbb említett animációs sorozatokban egy szerethető karakter volt, addig itt eléggé unszimpatikus volt.

A visszatérő karakterek esetében pedig ment az építkezés. A legfontosabb fejlődésen maga a címszereplő esett át, aki fokozatosan hagyta maga mögött a nem veszem le a sisakot törvényt. Arról nem is beszélve, hogy az évad végére közte és a kicsi között egy igazi apa-fia kapcsolat alakult ki, ami az egyik legérzelmesebb Star Wars-jelenethez vezetett az évadzáró részben. Egyébként Pedro Pascal castingja most hálálta meg magát igazán. Baby Yodáról pedig idén több információt is megtudtunk, egyrészt azt, hogy Grogunak hívják, másrészt a Jedi Templomban nevelkedett, és sikeresen megúszta a 66-os parancsot, meg, hogy volt már egy rakat mestere. Cara Dune-ról kiderült, hogy az Alderaan bolygón született, és mivel a Birodalom az Egy új reményben felrobbantotta a planétát, egy hontalan katona lett mára. Ennek az új információnak köszönhetően pedig kimondottan érdekes lesz látni őt a Rangers of the New Republic című sorozatban. A visszatérők közül mindenképpen kiemelném még Mayfeldet, aki az évad egyik legérzelmesebb jelenetét szállította le nekünk, mikor a volt felettesével beszélgetett. Finn karakterének valahol ilyennek kellett volna lennie az új trilógiában. Bill Burr alakítása egyébként pazar volt, remélem még látni fogjuk őt a későbbiekben. Giancarlo Esposito pedig Giancarlo Esposito volt, Gideont zseniálisan formálja meg, hála az égnek jövőre is visszatér a karakter.

A végére jöjjön a Sötét oldal, mert bizony nem minden szép és jó a Mando világában. Egyrészt a látvány néhol nagyon kilógott. Kezdve az első részben, a buckalakók „kutyáival”, majd a későbbiekben nem egy olyan jelmez és maszk került elő, amelyek azt a benyomást keltették a nézőben, hogy egy amatőrök által készített produkciót néznek. Ám ezeknél is nagyobb probléma volt a részek hosszának a felosztása, egyszerűen nem tudok rájönni, de szerintem mások sem, mi szerint határozzák meg a készítők az epizódok játékidejét. Azt meg főképp nem tudom megérteni, milyen elhatározásból lett az évad első része több mint 50, míg az évadzáró epizód csupán 44 perces, ugyanis az utóbbi estében nagyon hiányzott az a bizonyos 10 perc plusz játékidő. Mivel hiába volt nagyon érzelmes a zárás, az egész olyan hamar véget ért, hogy az ember azt hitte, hogy elvágták félúton a történetet, emiatt pedig az évadzáró nem érződött évadzárónak, nem volt normális lezárása a szezonnak. Hiába ért véget Din küldetése Groguval, a többi szál érdemi kifutást nem kapott, összecsapták az egészet. Ez pedig nagyon szomorú egy drámai apa-fia jelenet után.

A The Mandalorian második évada nem fogja megváltani a világot, aki merész, kreatív történéseket vár ettől a sorozattól az bizony csalódni fog. Az első élőszereplős Star Wars-sorozat egy limonádé széria, nem is lesz több annál sosem, de nem is akar. Ám mindenképpen jó látni, hogy a sorozat képes fejlődni, egyrészt végre van karakterfejlődés, másrészt a küldetések nem alibi céllal vannak a történetben. Bár az is kiderült idén, hogy az előző évad töltelék részei is okkal kaptak szerepet a történetben. Ezt a fajta tudatos építkezést pedig jó látni. És mit hozz a jövő? Egyrészt Grogu kikerült a képből, vélhetőleg nem örökre, de tippre egy ideig nem fogjuk látni Din mellett. Emiatt pedig érdekes lesz a sorozat további alakulása, no meg a nézettségé is. 

Az érkező spin-off sorozatok pedig tovább szövik a The Mandalorian idősíkját. A készítők ezzel kapcsolatban elárulták, hogy a szériák szorosan fognak egymáshoz kapcsolódni, és nem egy közös crossover lesz, továbbá a négy sorozat együtt vezet majd el az Első Rendhez, Snoke-hoz és Palpatine-hoz. Ezekből is kitűnik, hogy a The Mandalorian célja nem más mint, hogy feljavítsa új trilógiát, ahogy annak idején A klónok háborúja is tette az előzménytrilógiával.

Egyébként Ludwig Göransson valami eszméletlenül hangulatos zenéket komponált indén a szériához.

Jövő decemberig pedig mindenkivel az Erő legyen!

Kiemelt kép

További képek: 1+2+3+4

A sorozat Mafab oldala