Dickens az HBO-on - KARÁCSONYI ÉNEK (2019) kritika

Házimozi ajánló | 2020-12-26 | Vászláv

Charles Dickens klasszikusa, a Karácsonyi ének a világirodalom egyik legnagyobb hatású műve, melyet több százszor álmodtak már színpadra, komponáltak zenévé és természetesen adaptáltak filmvászonra. Ez nem is csoda, ha valaki ír egy bűn és bűnhődés történetet, melyet telepakol a létező leggroteszkebb figurákkal, megfűszerezi egy csipetnyi időutazással és végül összerázza egy antihős megváltásának rögös cselekményével. De hogy mi a pláne? A mű több, mint 150 éve íródott…

Az alapsztori ismert. A karácsonyt a velejéig megvető megkeseredett, smucig befektetőt, Scrooge urat, meglátogatja az ünnepek három szelleme, melyek lélektani utazásra repítik el hősünket téren és időn át, a múltba, a jelenbe végül pedig a jövőbe. Az út alatt mérlegre teszik Scrooge lelkét, hogy azt megtörtént, illetve későbbi cselekedetei alapján bírálják el, a befektetővel egyetemben…

Láthattuk ezt a történetet már számtalan köntösben a mozikban, így klasszikus adaptációként Patrick Stewart-tal, műfaji paródiaként Bill Murray-vel és persze mindent elsöprő animációs csodaként Jim Carrey-vel. Ezúttal a Tabu-t is jegyző HBO gárda pesztrálása alatt született meg egy három részes minisorozat, melyben az eddigiektől merően eltérő módon próbálták árnyalni nekünk Dickens mesterművét, melyet közel 3 órásra fel is duzzasztottak. A kérdés csak az, hogy kell ez nekünk?

A széria már az első pillanatban kimutatja a foga fehérjét, biztosítva a nézőt, hogy ez most bizony más lesz. Alvilág, purgatórium, szellemek és bűnök egész során vezetnek minket végig az alkotók, hogy megértsük, miért is volt romlott ember Ebenezer Scrooge. Bizony, itt már nem lehet elintézni annyival a karaktert, hogy azért, mert dolgoztatja még karácsonykor is szegény írnokát. Rettenetes bűnök nyomják, mind az ő, mind pedig hajdani üzlettársa lelkét, nemegy olyan is mely teljesen elfogadott az adott kor szellemének.

Viszont nem csak ebben próbál újat húzni a széria. A viktoriánus korabeli Anglia egy földhözragadtabb bemutatása és a vállalati értelemben vett üzleti racionalizmus filozofikus taglalása is erősen szerepet kap, amely egy rendkívül dicséretes és persze bátor dolog az alkotóktól. No persze, nem kérdés, hogy ki kell húzni valahogy 3 órásra a játékidőt, ugyanakkor nem pakolták tele felesleges romantikával vagy értelmetlen karácsonyi CGI-al, csak hogy pörögjön az óra. Az egyedüli negatívum talán a második etapban bemutatott kollégiumi szcéna, amely nemcsak erősen hatásvadász, hanem elég bénácska is lett, pláne a végeredmény tekintetében. Ezt a negyedórát leszámítva, töltelékjelenetekről, mint olyanról, nem igazán beszélhetünk.

Ugyanakkor a Karácsonyi ének esetében hiába beszélünk a bátor cselekményről vagy éppen a remek atmoszféráról, ha a karakterek nem lennének jól megírtak, ahhoz, hogy  érdemben odafigyelhessünk rájuk. Szerencsére azonban jelesre vizsgázik az alkotás, ugyanis a vállalkozó szellemisége melletti legnagyobb erénye a filmnek a remekül prezentált figuráiban rejlik. Ezúttal az eddigiektől egy nagyban eltérő Scrooge-ot kapunk, aki nem őrjöng, nem visítozik, egyszerűen csak szépen sztoikusan végigszemlél az események során, melyet elindított, hogy a lehető legösszeszedettebben próbálja megérvelni, hogy mit miért is tett. No persze idővel aztán jó párszor elszakad nála is a cérna, ugyanakkor jó egy ilyen tudatos, minden ízében racionális figura átalakulását végigkövetni a vásznon. Ehhez persze kellett egy tökéletes színész, melyet az eddig főként csak sorozatepizódok dirigálásával foglalkozó, Nick Murphy meg is talált. Guy Pearce Scrooge-ja vitán felül az egyik legnagyobb erő, amely miatt végig akarja ülni az ember a filmet. Nemcsak külsejében, hanem jellemében is tökéletesen hozza a figurát, mind a már megszokott srófák vagy éppen az újítások tekintetében. Mellette ezúttal néhai társa, Marley is nagyobb szerepet kap, amely szintén remek húzásnak bizonyult, ugyanis kifejezetten érdekes betekintést nyerhetünk karakterén keresztül a groteszk dickensi túlvilágba. A karácsony szellemeiről eddig viszonylag kevés szó esett, ám ez nem jellegtelenségük oka. Hiába nagyszerű figurák ők is, továbbra is főleg az asszisztálás a feladatuk, melynek köszönhetően nemegyszer szorulnak kissé háttérbe főhősünk mellett.

Egy ilyen remek casting és szkript mellé egy nagyon erőteljes rendezés dukál, amely meg is valósul…sajnos azonban csak hellyel közzel. Nick Murphy jó iparos módjára készítette el filmjét, amely bár így is jól sikerült, azonban lépten nyomon felvetődik a nézőben, hogy vajon nem lehetett volna, ezt kicsit jobban? Kicsit karakteresebben? Mégis igazságtalanság lenne azt mondani, hogy ne lenne a jó a direktor munkája, ugyanis nemegyszer akadunk bele nagyon kreatív vagy éppen hátborzongató megoldásokba. Egy jóval kisebb negatívum a zene, amely bár végig jelen van, ám „semmilyenségével” nem különösebben képes hozzáadni a történésekhez, kicsit hasonló filmje főhősének lelkivilágához, ingerszegény.

Minden egybevetve az HBO minisorozata egy kifejezetten szerethető és izgalmas alkotás lett, amelyet nem csak vállalkozó szellemisége vagy éppen újszerű cselekménye, hanem hatalmas szíve miatt is érdemes megnézni. Nem nagy bátorság kijelenteni, hogy Ebenizer Scrooge 2019-es inkarnációja rengeteget ad hozzá Dickens varázslatos énekéhez, így mindenkinek nagyon ajánlott tennie vele egy próbát.

Kiemelt kép

További képek: 1+2

A film Mafab oldala