Széfrablás, apróbb malőrökkel – BANKI MELÓ (2008) kritika

Házimozi ajánló | 2020-12-30 | Szombati Zoli

A heist-movie mint népszerű akciófilmes műfaj szórakoztató és izgalmas tud lenni, persze ebből sem készül túl sok olyan, amely az igazán kiemelkedő kategóriába tartozna: nálam a Szemtől szemben viszi a pálmát egyértelműen (Michael Mann a műfaj nagy öregje, korábban ő készítette az Erőszak utcáit is). Európai rendezők közül a sajátos stílusú Guy Ritchie-t emelném ki, akinél Jason Statham kihagyhatatlan volt egy időben (A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső; Blöff). A Banki meló főszereplője is a nagy formában lévő Statham, ezúttal azonban a rendező egy neves új-zélandi, jelesül Roger Donaldson volt. Róla elsősorban a Kevin Costnerrel elkövetett remek filmjei juthatnak eszünkbe (Nincs kiút, Tizenhárom nap - Az idegháború - utóbbi az egyik legjobb politikai témájú mozi), de Anthony Hopkins is több alkalommal forgatott vele. Donaldson ezúttal az egyik legjobb heist-filmet tette le az asztalra angol stábbal, egy hamisítatlan angol sztorival a középpontban. A rendező jól teremti meg a feszült hangulatot, és a mozgalmasabb fordulatokat is hangsúlyosan, dinamikusan ülteti vászonra már nem először. Statham ezúttal is a húzónév, akinek tehát nem idegen ez a műfaj egyáltalán. Itt azonban nem a black comedy elemek dominálnak, bár a Banki meló nincs híján humoros beszólásoknak sem. Úgy gondolom Statham legjobb filmje ez, legalábbis az én ízlésem szerint, hiszen nem a zsáner tucatmozijáról van szó. Itt nem volt elég a karizmájára építő (többnyire elégséges) biztonsági játéka sem: Statham ezúttal remek színészi képességeiről tesz tanúbizonyságot, azonban ez a film inkább az üdítő kivételek közé tartozik. (Úgy tűnik egy minőségi sztori, és egy jónevű rendező kell neki, máris remekel színészi fronton is). Természetesen a teljes mellékszereplői gárda is kifejezetten jó színvonalú, elsősorban David Suchet (Lew Vogel), Saffron Burrows (Martine Love), és Richard Lintern (MI5 titkosügynök) érdemel említést, mert nekik kiemeltebb a szerepük. Nagy poén, hogy Mick Jagger is feltűnik mint banki alkalmazott. (Mivel uncredited, így csak cameoszerep, de nem olyan könnyű kiszúrni elsőre, hiszen rá eleve nem igazán gondolnánk). A forgatókönyv zseniálisan kidolgozott lehetett, egyrészt a történet szövevényesebbé tétele érdekében (mely az izgalomfaktor egyik letéteményese egy üldözésről szóló film esetében) képbe hozza az angol kormányköröket és a titkosszolgálatokat is (nem csak a Scotland Yardot), így jól keveri a szálakat, sőt a dialógusok is kifejezetten igényesek, semmi töltelékdumás alibizés nincsen. Roger Donaldson dinamizmusra építő rendezői hozzáállása kiválóan képes érzékeltetni mindvégig a tét nagyságát. Kifejezetten gördülékeny a közlésmód (melyet a remek vágás is elősegít), ami persze egy szórakoztató akciókriminél sosem árt, sőt megnyugtatásul, a végére Statham jól bevált ökle is előkerül. :)

A sztori alapjául több esemény is szolgál, melyet a történetvezetés nagyvonalúan egybegyúr. Sokkal inkább úgy volna a helyes, ha ihletésről, vagy félig fikcióról, és nem megtörtént eseményekről szólna a film nyitánya ez esetben, hisz urban legend kategória is szerepet kapott a történetben, így tartalmilag a "loosely based" volna a helyes megközelítés. Az viszont tény, hogy az elhíresült 1971-es londoni Baker Street-i bankrablással - és annak nyomozásával kapcsolatosan - meglehetősen sok az egyezés, Jason Statham karakterét (Terry Leather) is valós személy ihlette, és Margit hercegnőnek állítólag valóban léteztek ezek a jamaikai kalandjai... A '70-es évek legelején járunk Londonban. Terry Leathert a hitelezői szorongatják, így az autókereskedésének úgy tűnik lassan búcsút mondhat, ami nem túl szívderítő perspektíva, hiszen felesége és - felelős családapaként - két gyönyörű kislánya van. Kölyökkori ismerőse Martine Love, akihez gyengéd szálak fűzik. A nő egy szép napon felajánlja életük nagy lehetőségét, azaz egy rövid ideig fennálló biztonsági rést kihasználva kirabolni a Baker Street-i Lloyds bankfiók sokmillió fontot, ékszereket és egyéb magánvagyonokat rejtő páncéltermét. Az óvatos Terry némi gondolkodás után végül maga köré gyűjti  a profinak semmiképp sem nevezhető, ám annál megbízhatóbb haveri csapatot, feltérképezik a terepet, majd megtervezik a rablást. A kivitelezés lényege, hogy alagutat kell ásniuk a szomszédos üzletek alatt, és alulról bejutni a bankba. Bár a nő gyanúsan viselkedik kezdettől, amit Terry persze észre is vesz, ám hogy pontosan mit is akart rajtuk keresztül a bankrablás ürügyén megszerezni, az a legvadabb képzeletét is felülmúlja. Margit hercegnő jamaikai szexfotóit, melyet az MI5 titkosszolgálat akar megkaparintani attól a Michael X nevű alvilági bűnözőtől, aki ezeket a hatóságokkal és a politikai élet fejeseivel szembeni aduászként jó ideje a bank páncéltermében rejtegeti. A tippet üzlettársától, a Soho pornókirályától, Lew Vogeltől kapta, aki a markában tartja a korrupt rendőröket, és semmitől sem riad vissza, hogy visszaszerezze a fotókat és azt a főkönyvet, amiben a helyi zsaruknak kifizetett összegek tételesen szerepelnek. Megindul a versenyfutás a súlyosan kompromittáló képekért, Terry-ék élete innentől viszont fabatkát sem ér. A lehetetlennel határos módon kell megpróbálniuk megúszni a hajszát, sőt ha már ennyire belesétáltak a présbe, végül valami módon nyertesként távozni a fenyegető zűrzavarból...

A forgatás londoni helyszínei közül legalább három felettébb érdekes, így ezeket emelném ki. A belvárosi Baker Street/Marylebone Road (Marylebone negyed) kereszteződésben ma is ott van a Lloyds Bank, de a valós külső helyszínt csak azokban a jelenetekben használták, amikor a szemközti háztetőről Eddie figyeli a bejáratot (és ekkor is némi CGI utómunkával, a korhűség szükségessége miatt). A jelenetek többségéhez ugyanis a Pinewood Studios területén húzták fel a kereszteződés pontos mását, ami aránylag ritka, mert az angol stúdiókban nem túl sok külső, "utcán" zajló forgatási fázist szoktak tartani, többnyire fedett soundstage-re specializáltak a komplexumok, és az időjárás sem mindig kedvező. A metrójelenet nem a nevezett Tottenham Court Road állomáson zajlott, mivel nagyon sokat modernizálódott 2008-ra. Így egy 1994-ben már lezárt, de javarészt funkcióképes megállót nyitottak újra a forgatás kedvéért. Az Aldwych Tube Station megjelenése egyébként a V mint vérbosszú fináléja kapcsán talán a legemlékezetesebb. Ritka eset, amikor Londonban manapság "meg mernek" próbálkozni működő vasúti pályaudvaron történő on location forgatással, jelen esetben a filmben elhangzó Paddington Station viszont tényleges helyszínként szerepelt, legalábbis azok a részek, melyek a peronoknál játszódtak. Roger Donaldson egy interjúban kész rémálomnak nevezte az itteni munkafázist, hiszen rengeteg előkészületet, tervezést, engedélyeztetést igényelt, és mindemellett extrém rövid forgatási időt kaptak. (A megelőző évben Woody Allen is forgatott itt egy ennél rövidebb jelenetet, a Kasszandra álma kapcsán). A végjátékhoz a vasútállomás kinti részeit a téglaépületekkel már másutt vették fel, mégpedig Londontól keletre, a Temze torkolatától nem messze lévő elhagyatott dokképületeknél (Chatham Historic Dockyard). Érdekesség, hogy ugyanitt lőtték Az ember gyermeke egy részét is. Végezetül felsorolásszerűen négy további forgatási lokáció a filmből, kronologikus sorrendben: Chambers Street (az autókereskedés - sajnos az épületet teljesen lebontották), Blossom Street (Vogel nightklubja), Cinnamon Street (a szajré szétosztása). A zárójelenet a hajóval Szardínia szigete.

Kiemelt kép

További képek: 1+2