A repülés szerelmese – AVIÁTOR (2004) kritika

Házimozi ajánló | 2021-01-31 | Szombati Zoli

Rögtön az elején megvallom, hogy mindig is különleges vonzalommal viseltettem Martin Scorsese ezen életrajzi alapokon nyugvó, epikus keretek közt elkészített filmje iránt, vagyis még szubjektívebb leszek, mint egyébként. :) Ennek oka, hogy a repülés és a filmek világát én is varázslatosnak tartom, hiszen pont ez az a két hobbi, amelyet leginkább magaménak vallok, így elég jól érteni vélem a címszereplő Howard Hughes életművének indíttatását, és annak mozgatórugóit. Mindig is lenyűgözött Hughes személyiségének ezen impulzív része, amely a repülés iránt érzett féktelen szenvedélyéből táplálkozott. Egy olyan nagy formátumú rendezőnek, mint Scorsese, ennyi persze önmagában valószínűleg nem lenne elegendő, inspiráció és kihívás gyanánt. Azonban a texasi születésű aviátor személyisége sokkal összetettebbnek bizonyult, ráadásul Scorsese-nek egyúttal alkalma nyílhatott az egykori klasszikus Hollywood kulisszái mögé is bepillantást nyújtania filmjével, mindezt a '30-as-'40-es évek Amerikájának tükrében. Egy ilyen életút természetesen korábban már számos nagynevű rendező érdeklődését felkeltette, köztük volt Christopher Nolan (Jim Carrey lett volna a főszerepben), Milos Forman (Edward Nortonra gondolt a főszerepben), de kacérkodott a megfilmesítés gondolatával Steven Spielberg, Brian De Palma és Warren Beatty is. A 2000-es évek elején azonban Michael Mann volt az, aki majdnem bele is vághatott a projectbe, ám a legutolsó pillanatban inkább a Collateral - A halál záloga mellett tette le a voksot, ugyanis nem akart egymás után három biopic filmet is rendezni, azonban felajánlotta a lehetőséget Scorsese számára. A mestertől nem volt idegen ez a műfaj a maga monumentalitásával, hiszen a nagy gengszterfilmjei is mind valós személyiségeken alapultak, és persze ott volt korábban a Dühöngő bika is. Mann vállalta, hogy producerként részt vesz a munkálatokban, sőt John Logan eredeti forgatókönyvének végső finomításában is közreműködött (a neve nem jelenik meg ebben a vonatkozásban sehol, tehát uncredited, ami nem számít teljesen szokatlannak). A script forrásmunkájaként a '90-es években megjelent két könyv szolgált (Howard Hughes: The Secret Life és Howard Hughes: The Untold Story). Az Aviátort a Warner Bros. és a Miramax karolta fel, egy ilyen százmillió dollár feletti nagy költségvetésű film azonban némileg szokatlan terep volt Scorsese számára. A stúdófőnökökkel való viták időközben annyira megviselték, hogy a forgatás befejeztével kis híján búcsút mondott a rendezői pályának...

A rendező nem sokat gondolkodott a főszereplőt illetően, hiszen kezdettől Leonardo DiCaprio volt a kiszemeltje, akivel egy alkalommal már forgatott korábban (New York bandái). Együttműködésük napjainkig öt közös filmet számlál, köztük jelentős sikerekkel. Úgy vélem, DiCaprio egy egész kicsit talán fiatalabb volt az ideálisnál ekkoriban, ám alakítása ennek ellenére is érett, nagy formátumú, sőt számomra egyenesen az egyik favorit. Nem véletlenül Howard Hughes megformálásáért járt a sztár első komoly Oscar-jelölése. (Hughes személyiségéből később olyan mozikarakterekhez is merítettek mint Bruce Wayne, vagy Tony Stark). A színész találkozott Jane Russellel is a felkészülése során, aki Hughes westernfilmjének (A törvényenkívüli, 1943) női főszereplője volt, így elsőkézből származó információkhoz is hozzájuthatott. Mindezeken túl, DiCaprio frissen alapított produkciós cége (Appian Way) révén a gyártásba is beszállt némi pénzzel. Scorsese nyilván nem dolgozik kutyaütőkkel, így a szereposztás többi része is igen impozánsnak mondható, tele olyan nagy nevekkel, akik nívós játékukkal bármikor garantálják a minőségi szórakoztatást. Hollywood két legendás színésznőjét Cate Blanchett (Katharine Hepburn), és a szépséges Kate Beckinsale (Ava Gardner) alakítja, Hughes ugyanis gyakran folytatott kisebb-nagyobb magánéleti viszonyt a filmsztárokkal. Bár túl mélyre nem ás, de rajtuk keresztül a rendező bepillantást nyújt az álomgyár akkori színfalai mögé, ami az Aviátor egyik izgalmas szegmensét jelenti a maga retro külsőségeivel, és a filmpremiereket övező korabeli felhajtással. Cate Blanchett egyébként gondosan készült a szerepre, Hepburn összes filmjét alaposan tanulmányozta, hogy elsajátíthassa a rá jellemző mimikát és kiejtést, valóban élményszámba megy minden mozdulata. (Érdekesség, hogy egy Oscar-díjas színésznőt alakítva nyert érte szobrot, ami először fordult elő a díj történetében). Hughes igyekezett körülvenni magát afféle "mindenesekkel", ezekre a megbízható embereire nagy szüksége volt, hiszen sok döntést hozott, és azokat is többnyire gyorsan. A repülés témakörével kapcsolatos két legjobb karakter a filmben a szakmai kivitelezéseket irányító repülőmérnök, "Odie" Odekirk, és az üzleti ügyekkel közvetlenül foglalkozó könyvelője, Noah Dietrich: őket Matt Ross és John C. Reilly személyesíti meg, mindketten remek karakterszínészek, sőt Ross újabban rendezésre adta a fejét, nem is sikertelenül. Hughes két nagy ellenlábasa is természetesen megjelenik, akik a repülési üzletágban a Pan American Airways érdekeit képviselték Hughes nagyvállalatával szemben. Alec Baldwinnak mindig is jól álltak ezek a törtető, cinikus karakterek (Juan Trippe), ezúttal is kellőképpen tenyérbemászó. A Trippe érdekeit Hughes rovására érvényesíteni kívánó gátlástalan politikust pedig Alan Alda játssza, aki ezért a szerepéért kapta az egyetlen Oscar-jelölését. Egyebekben olyan nagy nevek is felbukkannak rövid ideig a filmben mint Jude Law, Ian Holm és Willem Dafoe.

Az Aviátor kronológiai sorrendben mutat be fontos szemelvényeket Howard Hughes rendkívüli életéből. Scorsese egy komplex személyiségrajzot ábrázol, miközben sikerrel közvetíti a néző felé azt a megalkuvást nem ismerő motivációt, mellyel az aviátor rendelkezett, és ami miatt egészen lehengerlő tudott lenni a személyisége. Persze az éremnek ezúttal is két oldala volt: az állandó tökéletességre való törekvése komoly kényszerbetegségbe torkollott, a film kiemeli ennek a pszichés tehertételnek a drámaiságát, és az emberekhez fűződő igen ambivalens kapcsolatait. Mivel gazdag houstoni családból származott, eleve megvolt benne a versenyszellem, magasra tette a lécet, és az elképzeléseihez szinte rögeszmésen ragaszkodott, így a külvilág szemében amolyan akaratos különcként jelent meg. Legfőbb szívügye, sikereinek és kudarcainak elsődleges terepe mindvégig a repülés volt, de nyomot hagyott a filmiparban is. Neve elsősorban a polgári repülés legszebb lapjain maradt fenn, de több, általa tervezett prototípus révén a katonai repüléshez is köze volt. Scorsese a maga szórakoztató stílusában a következő életeseményekre tér ki nagyobb hangsúllyal a filmben, két évtizedes intervallumot fogva át: A pokol angyalai (1930) mozifilm grandiózus forgatása és bemutatója; Hughes Kate Hepburnnel folytatott hullámzó kapcsolata; a Hughes Aircraft megalapítása, a Hughes H-1 berepülése és rekorddöntése; a TWA és a Pan Am folyamatos harca, mely egy üzleti párbaj volt Howard Hughes és Juan Trippe között; Hughes Ava Gardnerrel folytatott viszonya; az XF-11 berepülése és Hughes súlyos balesete, melynek során a géppel Beverly Hills lakóépületeire zuhant; kényszerbetegségének elhatalmasodása, az aviátor fokozatos elszigetelődésének drámai bemutatása; a H-4 Hercules felszállása Long Beach kikötőjéből; a Pan Am interkontinentális monopóliumát bebiztosítani kívánó, Brewster szenátor vezette politikai boszorkányüldözés a Hughes Aircrafttal szemben, illetőleg az ebből fakadó szenátusi meghallgatások. A terjedelmes, közel három órányi játékidőt átfogó alkotás technikai háttere sem érdektelen. A Hughes által tervezett eredeti prototípusok egy része szerencsére ma is megtekinthető az Egyesült Államok legnívósabb repülési múzeumaiban, de a filmhez számos replicát építettek meg, kisebb-nagyobb részletgazdagsággal. A Lockheed Constellation viszont eredeti volt, a National Airline History Museum jóvoltából. A production design az Aviátor talán legnagyobb erőssége, bravúros hangulati elem, ami nem véletlenül ennyire pazar, hiszen Dante Ferretti az egyik legnagyobb név ebben a szakmában. A korhűség egyebekben is hatásos, az időnként szükségesnek bizonyuló vizuális effektek azonban sikerülhettek volna sokkal jobban is. Robert Richardson a korszak filmjeire jellemző világítástechnikát igyekezett alkalmazni, ráadásul a színtónusok hangsúlyait is ennek az elvnek a mentén választották meg. Tapasztalatom szerint az Aviátort többnyire méltatlanul alulértékelik, bár a tizenegy Oscar-jelölés némileg túlzásnak mondható, a megnyert - zömében technikai - díjak viszont megérdemeltek. A három hónapos forgatás kisebb része Kanadában, nagyobbik fele természetesen Los Angelesben és környékén (például Santa Clarita, San Bernardino, Long Beach) zajlott, sőt forgattak Hughes egykori házában is (S. Muirfield Road), de szerteágazó ismertetése meghaladná a kereteket. Annyit megjegyeznék még, hogy érdekes módon Kanadába helyezték a stúdiómunkálatokat, sőt a Hepburn-birtok felvételeit szintén Montreál szomszédságában lőtték (Senneville, Quebec).

Kiemelt kép

További képek: 1+2