Zajos borzadály – VÁNDORLÓ KÁOSZ (CHAOS WALKING) (2021) kritika

Házimozi ajánló | 2021-04-15 | Sós Áron Árpád

Sosem jó előjel, mikor egy filmet 6-8 évig készítenek, nem beszélve arról, hogy a kész produkciót aztán 4-5 évig a stúdió fiókjának a mélyén pihentetik.  Ilyenkor az emberben valami akarva akaratlanul is el kezd motoszkálni, hogy itt valami nagyon nem kóser. Majd, mikor kiderül a filmmel kapcsolatban, hogy a rendezők és írók jöttek mentek, aztán legalább háromszor újraforgatták a kész alkotást, mert vagy a stúdió vagy éppen a tesztvetítés közönsége nem volt elégedett vele. Akkor már lehet tudni, hogy valami rettenet vár az emberre, ennek a rettenetnek pedig jelen esetben a Chaos Walking a neve.

A film maga egy Patrick Ness könyvadaptáció (idehaza Kés a zajban címmel jelent meg), akinek egyébként a Szólít a szörny című fantasztikus könyvet is köszönhetjük. Szóval az alapanyaggal nem voltak gondok, az adaptálással már annál inkább. Ahogyan már fentebb is említettem, az évek alatt a film nem egy rendezőt és nem is egy írót fogyasztott el (még Charlie Kaufmant is), aminek a következében a film mondanivalója, története, dialógusai, és úgy nagyjából mindene elveszett a rengeteg csere folytán. A stúdió pedig hiába szerződtetett le olyan neveket a produkciójához, mint Mads Mikkelsen, Tom Holland, Daisy Ridley, valamint Doug Liman, a végeredményen még ők se tudtak javítani. De ne rohanjuk ennyire előre.

2557-et írunk, az Új Világ néven ismert távoli gyarmatosító bolygón egy olyan kolónia él, amely tagjai csak férfiakból állnak. A bolygó maga rendelkezik egy különleges képességgel, miszerint a férfiak gondolatai hallhatóvá válnak, a helyiek ezt Zajnak hívják. Vannak olyanok, akik ezt a zajt képesek elrejteni, vagy épp hologrammal átverni másokat általa. Tom Holland karaktere egy kimondottan erős képességekkel rendelkező tinédzser, emiatt a kolónia vezetője - akit Mads Mikkelsen alakít -, mentorálja. A békésen gazdálkodó férfiak élete akkor változik meg egycsapásra, mikor a gyarmatosítók második hulláma megjelenik egy hatalmas űrhajóval a bolygó felett. Az új jövevények kiküldenek egy felderítő hajót, ami azonban balesetet szenved a landolás során, a legénység egyetlen túlélője pedig Daisy Ridley, aki ugye nő. Ekkor derül ki, hogy a bolygó képessége csak a férfiakra hat, a nők gondolatai rejtve maradnak, ám ők hallhatják a férfiak belső merengéseit. Továbbá ekkor tudjuk meg azt is, hogy mi lett az itt élő kolónia női tagjaival. A bolygó őshonos faja megölte őket még régebben. Persze semmi sem az, aminek látszik, Mikkelsen karakteréről pedig hamar kiderül, hogy nem az a jóságos télapó alkat.

Szóval Daisy jelezni akar a hajónak, Holland ebben segíti, miközben többször is ráizgul a hölgyre, Mikkelsen és a bandája pedig a hajót akarják megszerezni. Ennyi a sztori, na jó, közben kiderülnek a piszkos kis hazugságok, amelyeket a néző már jó előre kitalál. Köszönhetően annak, hogy az egész film hemzseg a borzalmasabbnál borzalmasabb kliséktől. A segítőkész lakos biztos meghal rövidesen, az űrlények rosszak, de mégsem, és a többi és a többi.

A film elején elhangzik az a mondat, hogy bele lehet halni az unalomba? Na, én ezt háromszor is feltettem magamnak eme alkotás nézése közben. Ugyanis senki ne számítson izgalmas akciójelenetekre, intelligens gondolatokra vagy epikus kalandra, mivel ezek közül egyik sincs meg ebben a műben. Helyette kapunk zagyva történetet, idegesítő zajokat, borzalmas egyszavas dialógusokat, kínos jeleneteket, valamint unalmas sétákat az erdőben. Pedig az alaphelyzettel rengeteg mindent lehetett volna kezdeni, a férfiak nem hallják a nők gondolatait, de a másik nem meg igen. Vagy magával Holland karakterével is rengeteg dolgot lehetett volna alkotni, például a karakterén át a férfiak pszichéjének ötletes és kreatív tanulmányozásával bemutathatták volna a jellemének fejlődését. Ám ehelyett kaptunk egy kanos tinit, aki vagy a saját nevét mondogatja folyton, vagy pedig azon jár az agya, hogyan tehetné magáévá Daisyt. Ha már Daisy, szerencsétlen színésznő az ég adta egy világon semmit sem tud kezdeni a karakterével, ugyanis mint olyat elfelejtettek neki írni. Mikkelsen közben kisujjából eljátssza a gonoszt, miközben azon mereng magában, hogy milyen filmet fog legközelebb Thomas Vinterberggel forgatni.

Doug Liman pedig hiába rendezett olyan alkotásokat régebben, mint A Bourne-rejtély, vagy A holnap határa, érdemi szkript nélkül sem a színészeivel, sem pedig a történettel nem tud mit kezdeni.

A látvány maga egy nagyobb költségvetésű sorozat pilot részének a szintjén mozog. A Zaj bár ötletesen lett megoldva, ugyanis képileg ez úgy lett megmutatva, hogy CGI felhő van mindenki feje körül, ami elárulja éppen mire gondol az adott egyén. A probléma ezzel csak annyi, hogy a karakterek egyszavas mondatokban elmélkednek, és sokszor több gondolat is keveredik egymással, ami teljes káoszt eredményez. A végére már nem lehet eldönteni, ki is beszél, és kinek a gondolatait halljuk és látjuk éppen. Ennek következtében pedig a film végére az ötletesnek mondható képi megoldás rém idegesítővé válik, nem beszélve arról, hogy sokszor nem is tudjuk emiatt, mi zajlik éppen a képernyőn.

A Chaos Walking jelen helyzetben történő bemutatása két szempontból is kapóra jön a Lionsgate-nek. Egyrészt, ha bukik, lesz mire fogni, másrészt a jelenlegi uborkaszezonban a nézők számára egy-egy híresebb név garanciát jelent a szórakozásra. Így pedig még hasznot is termelhet a stúdiónak a VOD-s megtekintésekkel.

Szóval a Chaos Walking egy borzalmas film lett végeredményben, így, aki teheti messzire kerülje el Mads Mikkelsen, Tom Holland, és Daisy Ridley közös filmjét, és valami értékelhetőbb dologgal üsse el az idejét a 3. hullám ideje alatt. De lehetőleg ne Az 5. hullám legyen az.

KIEMELT KÉP

TOVÁBBI KÉPEK: 1+2+3