Csapdahelyzetben – LOCKE - NINCS VISSZAÚT (2013) kritika

Házimozi ajánló | 2021-05-08 | Szombati Zoli

Van a kamaradrámáknak egy speciális fajtája: ezekben a filmekben (akár ténylegesen is) egyetlen szereplőre fókuszál a történet, sőt a kamera is, mindemellett a helyszín egy kényszerszülte, elszigetelt, vagy a külvilágtól akár teljesen elzárt - időnként klausztrofób - tér, ami az izgalmas alaphelyzethez szervesen hozzátartozik. Ez lehet akár egy koporsó (Élve eltemetve), akár egy telefonfülke (A fülke), vagy épp esetünkben egy haladó gépjármű utastere. A legtöbb sztoriban balesetből fakad a nem kívánt izoláció, jó példa rá A számkivetett, a Minden odavan, és a 127 óra is. Jelen esetben a film címe - azaz a főszereplő neve - nyilvánvalóan egyfajta bezártságra engedi eleve asszociálni a nézőt, így meglehetősen találó. Mivel egyetlen szereplő, egyetlen helyszínen képezi a film gerincét, ráadásul a történet jellegéből adódóan annak ismertetése szinte azonnal spoilerezésbe torkollna, így a szokásosnál kevesebb triviaelem miatt minden bizonnyal ez lesz az eddigi legrövidebb irományom: a véleményem persze most sem tartom titokban, de legalább az olvasó fellélegezhet kicsit :) Nos tehát, Ivan Locke szerepében Tom Hardy nyújt emlékezeteset (akkor is tud ilyet, ha nem badass szerepben van, a rendező eleve őt akarta). A film meglehetősen minimalista költségvetéssel készült, így ismét bizonyítja, hogy nem feltétlenül szükséges a minőségi szórakoztatáshoz, a drámai helyzet érzékeltetéséhez kismillió dollár, bőven elegendő egy jó sztori, értő rendezés, és egy belevaló színész. Hardy a forgatókönyv kiválósága okán vállalta a közreműködést, illetve volt egy olyan dealje Steven Knight angol direktorral, hogy utóbbi besegít a Taboo című misztikus sorozata írói munkálataiba, melyben a színész szintén főszereplő. A Locke - Nincs visszaút egyébként szerzői munka, tehát a rendezés mellett Steven Knight írta a sztorit is. Leginkább írói tevékenysége a jelentős, de egészen nézhető Jason Statham mozit is összehozott már (Kolibri-kód).  

A kamaradarab történetének felvezetése elmondható: adva van egy nagy tapasztalatú, megbízható, szakmájában jó névnek számító építkezési szakember, aki az alapozásokhoz szükséges betonmunkálatokat koordinálja irodaházak, felhőkarcolók építésekor. Jelenleg épp a legfontosabb, sőt legnagyobb volumenű kihívása küszöbén áll, a kivitelezésnek másnap kora reggel haladéktalanul meg kell kezdődnie az építkezésen. Minden le van szervezve, az utolsó, ám fontos simításokat követően elstartolhat az épület alapozásának kényes művelete. Ivan Locke előző este azonban kocsijával elindul valahová, és ez a döntése meghatározhatja egész további életét. A klasszikust idézve "útelágazódáshoz" érkezik, nem is annyira képletesen... A film különlegességét elsősorban a koncepciója adja, vagyis a telefonbeszélgetéses dialógusok (szám szerint harminchat) jelentik a dramaturgia vezérfonalát, de akad pár kisebb monológ is, miközben csak és kizárólag Tom Hardy-t mutatja a kamera mindvégig. A teljesen minimalista megközelítés ellenére azonban jó hír, hogy a hangulatteremtés kompakt, a tempó kellően feszes, két fő okból. Egyrészt Hardy karizmatikus személyisége okán (feltétlenül eredeti nyelven javaslom a megtekintést emiatt, a színész egyébként wales-i akcentussal szólal meg), másfelől pedig annak köszönhetően, hogy az eseményeknek húsbavágó a tétje az egyénre nézve, így a sztori egy banális indítás után kiteljesedő drámába torkollik. Ivan Locke átlagemberi karakterként is jól azonosulható, az olyan történetek pedig mindig realistán átélhetőek, melyek alapja egy karakán döntés, majd az abból eredő (morális) dilemma, illetve pszichés teherrel járó bizonytalanság. A közel másfél órányi telefonálgatás első pillantásra talán nem kecsegtet túlzottan nagy filmes élménnyel, ám a kiválóan megírt, jól rétegzett sztori gondoskodik a szükséges fordulatokról, így a cselekmény sikeresen vonja be a kezdetben talán még kétkedő nézőt. A sztori különben érdekes kérdéseket is fölvet. Egyetlen döntésünk befolyásolhatja-e a teljes jövőnket? Egy döntés helyessége lehet kizárólag nézőpontfüggő? Ésszerűtlen döntés is lehet az egyedüli helyes? Egyszereplős film lévén, Hardy arcjátéka, minden rezdülése, mondandójának stilisztikai jellemzői, azaz hanghordozása, hangsúlyozása komoly szerepet kap (a színész tulajdonképpen visszafogottan alakít nagyot, ami egyébként is jellemző rá), hiszen abszolút limitált az eszköztár, amely rendelkezésére áll ilyen helyzetben, tehát szokatlan kihívást kell jól megoldania. A kamera folyamatosan Tom Hardy arcát pásztázza, természetesen különféle szögekből, random vágóképként az éjszakai autópálya elmosódott fényei is megjelennek a kocsival, ami engem néhol a Collateral - A halál záloga című Michael Mann akciókrimire emlékeztetett. (Tegyük hozzá, hogy a Los Angeles-i éjszakai miliő azért sokkal izgalmasabb volt, de a hangulati párhuzam érzékelhető). Poén, hogy mi magyarok is előkerülünk egy cseppet dehonesztáló mondatban: "The blow heater was taken by the fuckin' Hungarians!" No comment. :)

A forgatás az angliai M6 Motorway éjszakai útjain zajlott, mindössze hat napon keresztül. A stáb egy BMW X5-öst bérelt, a kocsit pedig egy spéci trélerre rögzítették, elkerülendő, hogy művi stúdiófelvételek legyenek szükségesek. Tom Hardy-t három kamera vette, ugyanennyi súgógép segítette őt eltérő irányokból, hogy szükség esetén puskázhasson (lásd kép). Minden éjjel szünet nélkül dolgoztak, két etapban rögzítették a teljes szövegkönyvet, magyarán éjjelente felvették a teljes filmet, ami extrém módon szokatlan, viszont ezúttal meg lehetett tenni. A végső vágás során értelemszerűen a legjobban sikerült jelenetek kerülhettek be a filmbe. Mivel a színész tényleg meg volt fázva, ahogy teltek a napok, egyre fáradtabb, indiszponáltabb is volt, ezért igyekeztek az időben később zajló eseményekhez a forgatási szakasz második feléből választani az anyagot. Poén, hogy a színész valós beszélgetéseket folytatott, a karakterek egy londoni szálloda konferenciatermében ültek mindeközben, a rendező pedig különböző instrukciókkal látta el őket, így biztosítva a dialógusok valósághű dinamikáját. A telefonvonal túloldalán olyan ismert színészek adták a hangjukat a produkcióhoz többek között, mint Olivia Colman, Tom Holland, Ruth Wilson, Danny Webb. Hardy kérése volt, hogy a karakter szakállt viseljen, vaskos pulóvert hordjon, ugyanis ez az együttes egy hajóskapitány fizimiskájára emlékeztette, összhangban azzal az analógiával, hogy Locke éppen viharban próbálja kormányozni élete "hajóját".

Kiemelt kép

További képek: 1+2