Az apokalipszis lovasai – MAD MAX: A HARAG ÚTJA (2015) kritika

Házimozi ajánló | 2021-07-31 | Szombati Zoli

A végítélet témáját felvető filmek (és sorozatok) már önmagukban is kimagasló potenciállal kecsegtetnek, így nem meglepő, hogy bőven akadnak jól sikerült, vagy akár klasszis színvonalú, drámai töltetű alkotások a palettán. A való élet horizontján időnként a távolban már felsejlő, de jelenleg még szerencsére csak a fantáziákban létező, az ismert társadalmi rend széthullásával járó posztapokaliptikus világ mozgóképes ábrázolása a tartalmi lehetőségek mellett érdekfeszítő vizualitást is ígér (akár kifejezetten kimért a tempó, akár zúzda), így komplexitása okán szívesen nyúlnak hozzá színvonalas rendezők is. Persze forgatókönyve válogatja, hogy az adott történet mit tesz meg narratívája kiindulópontjának, hiszen nyilvánvalóan nem teljesen mindegy, hogy esetenként milyen okból kifolyólag üt(het) az emberiség utolsó órája. Elég jól körülhatárolható eredete szokott lenni az ábrázolt világvégének: ezek legtöbbször az atomtámadást, valamilyen (vírus)fertőzést, idegen inváziót, vagy tolerálhatatlan éghajlati anomáliát tesznek meg az összeomlás kiváltójának - nagyjából ebben a mennyiségi sorrendben. A legnépszerűbb tehát az atomtámadást követő világ, a nukleáris holokauszt filmes ábrázolása (melyben humán error, vagy az embert valami módon uralma alá hajtó gép szerepelhet oki tényezőként), sőt erre a központi gondolatra nem is egy sikeres franchise épült az idők során (Mad Max-széria, Terminátor franchise), mivel ez rejti magában a legváltozatosabb lehetőségeket. Ebben a témában olyan zseniális filmdrámák is születtek már, mint például John Hillcoat rendezése, Az út. Az ausztrál filmgyártás egyik első nagy dobása, az 1979-es Mad Max - bár nem a széria legerősebb darabja - akkori újszerűségével olyan inspirálónak számított, hogy hatására még emlékezetes tévéfilmek is képesek voltak megszületni a '80-as években (Másnap, Testamentum), melyek az atomháború végzetes következményeinek rémére irányították a figyelmet. A valamelyest távolibb jövőre kitekintő filmekben háttértörténeti szálként, vagy akár lényegi csattanóként jelenhetett meg az egykoron lezajlott nukleáris háború (Mátrix, A majmok bolygója). Főleg az utóbbi pár évtizedben lett egyre inkább népszerű az emberiséget ért végzetes vírusfertőzés következményeként ránkszakadt mutáns- és zombiapokalipszis ábrázolása (28 nappal később, Legenda vagyok). Az alien-inváziót feldolgozó legismertebb klasszikus a H.G. Wells tollából eredő Világok harca, melyből 2005-ben Spielberg készített egy viszonylag jó filmet. Végezetül, az éghajlati okokból bekövetkező katasztrófára példa a monumentális költségvetésű, Kevin Reynolds nagy buktájaként elhíresült (egyébként egyáltalán nem olyan szörnyű) Waterworld. 

A legjobb alapokat kétségtelenül az ausztráloknak köszönheti a közönség, elsősorban a Mad Max filmek "atyjának" számító George Miller rendező egyedi víziójának. Az 1979-es nyitódarab nem csak ő, hanem Mel Gibson debütálását is jelentette a nagyvásznon, ennélfogva már csak ezért is megkerülhetetlen. A film kedvező fogadtatása két további folytatást eredményezett a '80-as évek első felében, melyek közül egyértelműen a Terminátor - A halálosztó (1984) fő inspirálójának megnevezett Mad Max 2. - Az országúti harcos (1981) a lényegesen színvonalasabb, sőt a 2015-ben premierre került, rebootnak számító negyedik rész elkészültéig a széria legjobbjának számított. És persze Mel Gibson '80-as évekre tehető világsztárrá válásában is további jelentős tényezőként szerepelt az említett film. George Miller nem véletlenül ehhez az alkotásához mérte a Mad Max: A harag útját, és a legtöbb kapcsolódási pont, illetve visszautalás ezzel összefüggésben érhető tetten az új filmben. Miller pályáját a Mad Max mozik teljesen meghatározták, holott eleinte hobbiként tekintett a filmezés lehetőségére, hiszen orvosi egyetemet végzett, sőt a Mad Max előtt évekig praktizált is. Nem nevezhető ezen túl különösebben termékeny rendezőnek, ráadásul hosszú szünetek is voltak a karrierjében, ha jól emlékszem magánéleti tragédiák miatt. 1998-ban - legalábbis a legendárium szerint - egy forgalmas Los Angeles-i kereszteződésben járva jutott eszébe a gondolat, hogy érdekes aspektust adhatna egy új Mad Max filmnek, hogyha egy szakadatlan, őrült üldözés adná a történet teljes keretét, amolyan száguldó kerekeken zajló apokaliptikus neo-westernként. Ekkor még szintén Gibsont képzelte a főszerepbe, ám az ötlettől a premierig jó másfél évtized telt el, mivel számos tényező szólt közbe (pénzügyi, 9/11, kedvezőtlenné váló forgatási körülmények), így folyamatosan halasztgatni kellett. A passió előkészületei, majd megrendezése annyira lekötötte Gibsont 2004 környékén, hogy emiatt is tolni kellett, végül már olyan sok év telt el, hogy a rendező egy fiatalabb színészben kezdett gondolkozni. 2010-ben jelentették be, hogy Max Rockatansky-t (a negyedik részben jelent meg először a karakter teljes névvel) majd Tom Hardy fogja eljátszani (korábban Michael Biehn és Heath Ledger is szóba került), akire egyébként Mel Gibson is "áldását adta", utólag pedig teljesen meg volt elégedve a mutatott teljesítményével, hiszen a film világpremierjén ő is ott ült Miller oldalán. Kiemelt női karakter terén komoly előrelépést jelentett Imperator Furiosa, a lázadó amazon jelenléte, akit a szinte kopaszra nyírt Charlize Theron játszott, megidézve nekünk a hőn szeretett Ellen Ripley erős nőt szimbolizáló alakját. Theron számára nem idegen a disztópiák világa, hiszen Az út egyik főszerepét is játszotta korábban, mint ahogy ideális olyan szerepekre is, ahol a sors által megtépázott karaktert kell hoznia. A fő antagonista hadúr, Immortan Joe meglehetősen viseltes bőrébe az indiai-ausztrál Hugh Keays-Byrne bújt ezúttal, aki korábban már játszott Mad Max filmben. A franchise érdekessége, hogy bevett szokás, miszerint ugyanaz a színész tűnik fel később egy másik karakter megformálójaként. A szélsőséges szektavezérnek is beillő, személyi kultuszt építő Immortan Joe jellemzője, hogy nem hasonlít igazán a mozitörténet egyik antagonistájára sem. Sziklavár egyik fanatikus, de később megtért harcosát (Nux) Nicholas Hoult alakítja. Szerencsére Immortan Joe szexrabszolgáinak sem vagyunk híján, valóban szemrevaló lányokat toboroztak ismert zenészpalánták (Elvis Presley unokája, Lenny Kravitz lánya) vagy divatmodellek képében (például Jason Statham barátnője), hiszen érdemi színészi kvalitásokra itt nem volt szükség.

A sztori viszonylag egyszerű, hiszen a koncepcióhoz elég volt egy-két alaphelyzetet felvázolni ezen a téren. Nem így a technikai megvalósításhoz, de erről picit később. A nukleáris holokauszt utáni barbár világban az emberiség java kihalt, a Föld teljesen elsivatagosodott, így a legértékesebb erőforrások a víz, a növényi magvak, de nélkülözhetetlen a lőszer és a gépszörnyek motorjait működtető benzin is. Az egykori anarchia romjain egy dekadens, primitív rend van felemelkedőben, melyben a még megmaradt javak feletti uralmat gyakorló kegyetlen önkényurak döntenek életről-halálról. Sziklavár ura, Immortan Joe is ilyen figura, akit hűséges alattvalói bálványként imádnak. Diktátorként uralkodik a világ neki jutó szegletében, ő dönti el, a nép mikor juthat némi vízhez, és persze gyönyörű, fiatal nőket tart tenyészcélból. Az őt mindenben kiszolgáló, parancsait feltétel nélkül követő hadfiak szükség esetén bármikor feláldozzák érte az életüket annak ígéretével, hogy cserébe az általuk hitt mennyországba, Valhallába jussanak. A pusztában bolyongó Maxet Sziklavár katonái kézrekerítik, és vérbankként igyekeznek felhasználni. Közben a Furiosa nevű tábornoknő fellázad, és megszökteti a despota szexrabszolgáit. Nem ismerjük Furiosa múltját, de nyilvánvaló, hogy sanyarú sorsa lehetett a farkastörvények uralta beteges világban. A fellegvár ura fékevesztett hajszát indít a szökevény elfogására, ennek érdekében beveti a gépseregeit és mindenre kész harcosait. Szükség esetére magukkal hurcolják Maxet is... George Miller nem "csak" rendezője, hanem vizionáriusa is volt a filmnek. Sokatmondó tény ezügyben, hogy a mintegy 3500 részből álló storyboard előbb készült el, mint maga a forgatókönyv, mely egyébként igen kevés dialógust tartalmaz. A kevés beszéd ellenére mégis jól érzékelhető a jelenetek összességének egységét biztosító erős kohézió, ami egy ennyire technikai elemeket előtérbe helyező filmnél mindenképpen bravúr. Érdekes és sokatmondó adalék, hogy forgatás közben a színészeknek nagyjából fogalmuk sem volt, hogy milyen lesz majd a kész film. A párbeszédek minimumra redukálása ellenére a (női) karakterkidolgozások mégis egész jók, különösen Furiosáé, aki szerintem Maxnél érdekesebb, és több mélységet visz a történetbe. Néhányan persze feminista vonásokat láttak bele, hiszen nincs a filmben negatív női karakter. Furiosa nyilván szörnyű dolgokra kényszerült, meg is csonkították, de mint kiderül, lelkiekben egyáltalán nem veszett el, és erre Max is fokozatosan ráébred. Számára a harag útja valójában a megváltásé. Kényszerszülte párosuk a kezdeti nehézségek ellenére kiállja ennek a rövid, ám annál fontosabb időnek a próbáját. Érdekes paradoxonként jelenik meg, hogy bár egyes személyek visszaszerzéséért folyik a könyörületet nem ismerő harc, az emberi élet mégsem ér fabatkát sem, ha az többé nem a gépezet fogaskerekeinek része. A film technikai portfóliója, dinamizmusa ténylegesen lenyűgöző, ami egyedivé teszi annak ellenére, hogy Miller igazából egy régivágású, feszült akcióorgiát komponált, modern eszközökkel, szokatlan stílusban. Minden részlet a helyén van, olyan az egész, mint egy mozgóképes műalkotás. A robbantásokkal kombinált kaszkadőrmunka egészen brilliáns, ráadásul rendkívül aprólékos tervezést követelt a szekvenciálisan forgatott jelenetekben. Szinte csoda, hogy komolyabb sérülés vagy haláleset nem történt a százötven fős kaszkadőrstábban, főleg annak ismeretében, hogy a látott akció közel 90%-a nem digitális effekt! Bár széleskörűen alkalmazták a CGI-t (az utómunka rengeteg időt is követelt), leginkább a hátterek kiegészítéséhez, a színvilág felturbózásához, a robbanások fokozásához, a citadella embertömegének megalkotásához, a kaszkadőrfelszerelések és Furiosa karjának "eltüntetéséhez" kellett. 

A rendező a Mad Max 2. - Az országúti harcos egykori operatőrével, Dean Semlerrel tervezte ezúttal is a munkát, aki végül pont nem ért rá, így a veterán John Seale váltotta, aki tíz kamerát használt. Az volt Miller kérése, hogy az adott jelenet főszereplőjét mindig középre pozicionálja, hogy a néző szemének ne kelljen a film gyors vágási stílusa miatt a képernyőn keresgélnie. (Miller felesége végezte a vágást a közel ötszáz órányi nyersből, ráadásul úgy, hogy megelőzően sosem vágott még akciófilmet). A néhány éjszakai felvételt is nappal lőtték, szándékosan túlexponálva azokat. A képkockák sebességével történő elég gyakori manipuláció miatt időnként picit szaggatottá válik a mozgás, ami sajnos szembetűnő néhány jelenetrészben. A spéci dizájnelemek fontossága egész lényeges, a rendező nem hagy kétséget efelől, hiszen már a filmet indító ötletes WB logó is a film hangulatára hajaz. A direktor úgy vélte, hogy a speciális díszítőelemeknek lényegi szerepe kell legyen a vizuális atmoszféra teljessé tételében. Különösen szembetűnő volt ez a törekvése a costume design terén, de a százötven, valóban működőképes, speciálisan átalakított gépcsoda esetében is nagyon menők a kiegészítők. Furiosa járgányához (War Rigs) egy csehszlovák gyártmányú, összkerékhajtású katonai járművet (Tatra T815) vettek egyébként alapul. A bő négyhónapos élőszereplős forgatás igazán embertpróbálónak bizonyult, és a hangulat sem volt tökéletes, sőt Hardy és Miller kifejezetten rossz viszonyba került, melyért Cannes-ban a színész nyilvánosan bocsánatot is kért. Nem nagyon működött az összhang a két főszereplő közt sem (ráadásul a színésznő véletlenül eltörte Tom Hardy orrát), valószínűleg a forgatás extrém nehézségei és hossza miatt. Az eredeti elképzelés szerint ugyanúgy Ausztráliába (Broken Hill) vitte volna a forgatást Miller, mint korábban, de mivel pont az extrém ritka esőzések egyike zajlott le, így a kopár táj kizöldült. Maradt az ezredforduló környékén kigondolt eredeti terv, azaz a namíbiai sivatag, Swakopmund térségében, ahol nagyobb sziklaképződmények is akadtak (Dorob National Park). Érdekes módon nem csak a hőséggel gyűlt meg a baja a stábnak, hanem időnként a jelentős hideggel is. Legutoljára, külön forgatták le a Sziklavárban játszódó részeket. Filmstúdiót Fokvárosban használtak, illetve az utómunkálatokhoz Sydney-ben (Fox Studios). A Mad Max: A harag útja egyediségéból kifolyólag remek fogadtatásban részesült, sőt az Oscar gálán is kifejezetten jól szerepelt. Hat fontos technikai díjat nyert úgy, hogy korábban még csak jelölést sem kapott egyetlen rész sem a szériából, így a legelismertebb ausztrál filmmé vált. Jelenleg úgy néz ki, hogy George Miller tető alá fogja hozni a Furiosa előzményfilmet, mely a nevezett karakter előéletéről szóló spin-off lesz. Izgalmas a szereposztás, hiszen Anya Taylor-Joy és Chris Hemsworth nevei kerültek ezügyben a fókuszba. Meglátjuk...

Kiemelt kép

További képek: 1+2+3