Mindörökké Shakespeare! - MACBETH (2015) kritika

Házimozi ajánló | 2017-06-15 |

William Shakespeare nem csak az angol reneszánsz legkiemelkedőbb alakja volt, hanem a világirodalmi „Hírességek Csarnokának” is oszlopos tagja. Műveit számtalanszor adaptálták, interpretálták filmvászonra, változó sikerrel. Ennek legfőbb oka, hogy a shakespeare-i szövegek ma nem biztos, hogy táptalajra találnak a befogadó közönségnél, és az sem biztos, hogy drámáinak helyszínét átültetni mai környezetbe, mai korba, mindig jó ötlet. Általában egyébként igen, mert témájuknál fogva ma is aktuális problémákat járnak körbe, a többi meg rendező, és színészek kérdése.

A 2015-ben filmre vitt Machbeth, Justin Kurzel rendezésében, megtartotta az eredeti szöveget, és a kort, melyben eredetileg játszódik.

A történet hőse Macbeth (Michael Fassbender), megbecsült katona, és Glamis thánja, jóslatot kap három boszorkánytól. Megjövendölik, hogy király lesz, barátjának, bajtársának, Banquonak pedig azt, hogy gyermeke fog ülni a trónon, uralkodó lesz belőle. Mikor Lady Macbeth értesül a jóslatról, kételkedés nélkül arra buzdítja férjét, hogy ölje meg, az egyébként jó, és szeretett királyt, Duncant (David Thewlis). Macbeth megteszi, felesége segítségével, a király fiát (Jack Reynor) állítva be annak gyilkosaként. Pontosabban a király két őre a bűnbak, de a herceg parancsára. Legalábbis ez van elhitetve. A király meggyilkolása csak az első lépés Macbeth totális őrülete felé, melynek következtében rémeket lát, és mindenkit el akar tüntetni az útból, akiről úgy gondolja, veszélyt jelent rá. A korábbi jó ember zsarnokká válik. Felkeresi a boszorkákat, hogy sorsát megtudja, s feleletként azt kapja, hogy kit anya szült, nem árthat neki, és félnie is csak akkor kell, ha Birnam erdeje Dunsinan dombján megindul ellene, valamint óvakodjon Fife thánjától (Sean Harris).
Megkezdődik Machbeth utazása a Shakespeare által mesterien ábrázolt őrület poklába.

Mivel a film megtartotta az eredeti helyszínt, gyönyörű, alsó hangon is festői képeket kapunk a ködös Skócia (és Anglia) tájairól, elismerő bólintás kíséretében emlegetve az operatőri munkáért felelős tagot, akit Adam Arkapawnak hívnak.
Rögtön az első jelenetnél, ami nem mellesleg csatajelenet, egy egészen ritka technikai kivitelezést láthatunk. Nem sima, mezei slow motionben zajlik az öldöklés, hanem mintha megállt volna az idő. Minimális, lassú mozgás van, ahogy ki-ki a másikba szúrja kardját, tőrét, de Macbeth az egyetlen, aki real time-ban szemléli a körülötte történteket. Ez a technika visszatér még a film során, de nem élnek vissza a nézői türelemmel, nem az unalomig dobálóznak vele. Felmerülhet a kérdés, hogy az egyébként sem pörgős cselekményű drámát mennyire segíti a képi lassítás, de úgy gondolom hasznára van. Kevés filmnél látni ilyen megoldást (úgy, hogy indokolt, és nem öncélú), így csettintve konstatáljuk az ötlet eredetiségét, és pozitív hatását., úgy, hogy az ellenkezője is megjelenik: Macbeth statikus pont, körülötte a mozgás gyors pörgetésben megy, mint egy VHS szalagon.

Köztudott (remélem), hogy a drámák nem a cselekmények sorjázásáról híresek, hanem egy érzelemközpontú műfajról van szó. Ennél fogva senki ne várjon hegyén-hátán öldöklést, mint a 300-ban. A hangsúly Macbeth tettein van, és annak szükséges következményén, a bűnhődés velejárójaként fellépő őrületen. Amit Fassbender elképesztően fantasztikus módon jelenít meg. Ha nem is vote for president, de alakításáért a zsebébe nyomnék borravalónak egy Oscar-díjat. És hogy párnak egy Marion Cotillard van mellette, csak fokozza az élvezeteket. A kettejük köré épült dráma megtalálta a neki való színészeket, akik ösztönösen képesek azt megmutatni, amit Shakespeare megírt. Azt a lelki vívódást, azt az összeomlást, azt az elszántságot.... Én ugyan nem tárgyaltam Shakesperare-rel, de ilyennek képzelhette ő is a figuráinak megelevenedését.
Szerves rész még a nyelvezet is, amiről már említettem, hogy nem lett modernizálva, hanem az eredetit tartotta meg a film. És működik. Sanszos, hogy az eredeti kor, és helyszín megtartása miatt, de működik. Bármennyire hat először idegennek, végig érthető, és olyan nyelvi fordulatokkal, hasonlatokkal áll elő, amire az államat kaparom a földről. De ez Shakespeare.
Jár a sminkeseknek, jelmeztervezőknek is a kalapemelés, pöpec munkát végeztek, a zenei munkatársak nemkülönben. A borongós skót stílus megelevenítése megragadó.

Egyetlen negatívumként talán a lassúságot emelném ki, ami a drámának, mint műfajnak a velejárója. Kell hozzá egy Shakespeare-szimpatizáns néző, mert sok cselekménnyel nem rendelkezik a film (mivel a dráma sem), mármint tevőlegessel. Tény, hogy az ókorban is színpadra szánt műnek tekintették, de ott sem kívül történtek az események, hanem belül. És itt lépnek képbe a színészek, akik vagy átadják a belső harcokat, vagy nem. Esetünkben igen, úgyhogy fellélegezhetünk.

És mivel a film több ponton is jelesre vizsgázott nálam (meg még szimpatizáns is vagyok), 7,5 pontot adok rá, amennyit elfogultság nélkül is megérdemel Azon Shakespeare adaptációk sorát gyarapítja, amik nem csak korrektül, de egyenesen nagyon jól sikerültek, érdemesnek a megnézésre.