Az igazi C(s)ODA  – CODA (2021) kritika

Házimozi ajánló | 2021-09-18 | Juhász Péter

Régóta nem ejtett már rabul ennyire film. Talán a Juno váltott ki legutóbb akkora eufóriát, mint most Sian Heder hibátlan rendezése. Nálam a Coda abszolút az év filmje.

Ruby Rossi a Massachusetts-i Gloucesterben él. Siket család sarjaként a legnagyobb felelősség az ő vállát nyomja. A család egyetlen egészséges tagjaként ő a szülei, valamint bátyja és a világ közötti szócső. Segít a családi vállalkozásban, azt tervezi, hogy a középiskola befejezése után majd teljes munkaidőben csatlakozik hozzájuk.

Az iskolai kórus meghallgatásán azonban kitűnik gyönyörű hangjával, így a tanár úr arra biztatja, hogy legyen sokkal magabiztosabb és bátran jelentkezzen majd egyetemre.

A lánynak, akinek a reggeli halászat után leginkább iskolás társai gúnyolódásával kell felvennie a harcot, egyetlen szórakozása, hogy magának énekel. Van hozzá tehetsége, csak nem elég bátor kibontani tehetségét. A menőbb lányok állandó célkeresztjében ugyanis még álmai pasiját sem tudja megközelíteni, nemhogy kiálljon a többiek elé énekelni. Egy nap aztán a sors úgy hozza, hogy álmai lovagjával kell duettet énekelnie. Bohém szülei, és bátyja szemei előtt elsősorban a halászat lebeg, mivel hosszú évtizedek óta abból tartják fenn magukat. Nem meglepő hát, hogy Ruby jövőbeli elképzelése szinte felfoghatatlan számukra. A lány azonban bármennyire is szereti családját, előbb-utóbb nehéz döntés elé kényszerül; ott marad a hajón, segíti szüleit, vagy végre a tettek mezejére lép, és elkezd felkészülni a nagybetűs életre, aminek irányítója csakis egyvalaki lehet, saját maga.

Nos, mint azt már fentebb is írtam, rég láttam már ennyire megkapó, megható, kiváló humorú, lenyűgöző karakterekkel megpakolt, őszinte és emberi filmet. Annyira profi az egész, ahogy bemutatja, milyen nehézségekkel jár egy siket ember élete, micsoda kihívás harcolni a családoddal, akik imádnivalóak ugyan, de közben akaratlanul az őrületbe kergetnek. Tanulni akarnál, de apuék túl hangosan készülnek vacsorához? Bátyád oltári jó fej, de képtelen lehalkítani telefonját tinderezés közben? Rajongsz szüleidért, de ugyanakkor a hajad téped, mikor megjelennek a suli előtt, és bömböl a gengszter rap a kocsiból? Te vagy a suli cikije, mert már korán reggel halakat pucolsz, és ezt egész nap érezni rajtad? Oly aprónak tűnő dolgok, mégis lehengerlő, ahogy Sian Heder filmre vitte. Ruby története egy tinédzser lány drámája, akinek az átlagnál sokkal különlegesebb család jutott, és ezáltal nehezebb utat jár be a felnőtté válás során. A Coda ennek az útnak nehézségeiről mesél, őszintén, és nagyon szerethető módon.

Ez a film már nagyon kell nekünk! Az effajta, szívre és lélekre egyaránt gyógyító balzsamként ható alkotások szó szerint életmentők lehetnek. Jómagam azt vettem észre, hogy elindul a film, megismerkedtem a kiváló főszereplőkkel, Ruby-val (Emilia Jones), édesanyjával (az Oscar-díjas, siket színésznő; Marlee Matlin), édesapjával (a legnagyobb arc Troy Kotsur), valamint Ruby bátyjával (Daniel Durant), és Bernardoval, az énektanárral (Eugenio Derbez), és hol hasam fogom a nevetéstől, majd könnyeimet törölgetem nagy hevesen. Egyszerre vicces, érzelmes, lehengerlő és letaglózó. Van benne öröm, bánat, fájdalom, minden, ami kell, őszintén és hitelesen tálalva. Amikor úgy érzed, nem is filmet látsz, hanem lehetőséget kaptál, hogy betekinthess egy szeleburdi család hétköznapjaiba, páratlan élménnyel gazdagít. Ráadásul, ez a család messze az átlagon felüli!

A siketséggel járó nehézségek és különlegességek tűpontos ábrázolása adja a Coda velejét. Fele ennyire lenne csak jó a film, ha az alkotók nem ebbe a környezetbe invitálnak minket. Az alapsztori természetesen ott is működne, de az a tucatnyi plusz, ami hol roppant mókás, hol nagyon fájdalmas módon tárul elénk, csakis ennek a bolondos családnak az érdeme. Annyira könnyedén bújnak a színészek a karakterek bőrébe, hogy el is felejted, csupán egy filmet látsz.

A Coda legnagyobb pillanatai ugyanis az életből valók. Anya és lánya őszinte elbeszélgetése, az áhított szerelem beteljesülése, édesapa óvó ölelése, bátyád állandó élcelődése, tanárod elismerő bólintása, legjobb barátnőd bátorító jelenléte, minden, ami az életben apróságnak tűnik, mégis a legfontosabb dolgok. Egyedi hangulatához, a lenyűgöző karaktereken túl, nagyon kellett a tökéletes helyszín kiválasztása, és a kiváló filmzene. Paula Huidobro képeihez remekük illik Marius de Vries ihletett aláfestő muzsikája, melyek által a Coda az év abszolút befutójává válik.

„A közönség valóban süket embereket lát a filmben. Annyi szint van, amellyel azonosulhatnak, akiknek nincs kapcsolatuk, akik soha nem találkoztak még siketekkel, láthatják őket normál, mindennapi körülmények között. Az emberek azt gondolják, hogy a süketek rendíthetetlenek az élethez való viszonyuk szempontjából. És ez a film felrobbantja végre ezt a mítoszt. De ahhoz, hogy felrobbantsuk, a lehető leghitelesebben kellett elmondani. Ki kell szakadni a falakon túlra, és fel kell ismerni, sokkal több lehetőség adott.” - mondták a film siket főszereplői a film kapcsán.

Legszívesebben 200%-ot adnék erre a csodás alkotásra, mert nagyon rég nem éreztem már azt, amit a Coda megtekintése alatt. Amikor átjár a jókedv, harsányan felnevetsz, felszabadulsz végre a napi gondok irtózatos nyomásától, és közben még a lelked is megrezdül. Ilyenkor mondom én mindig, a film bizony hatalmas csoda, az emberiség egyik legnagyszerűbb találmánya. A művészetek azon ága, melyben kép és zene, hangulatok, érzések tökéletes egésszé állnak össze. A Coda a mozi nagybetűs ünnepe, nehogy kihagyjátok!

Képek: TMDb

A CODA elérhető az AppleTV+ kínálatában!