Rövidke kedvcsináló érkezett a Netflix Resident Evil című sorozatához
A héten debütált a mozikban A kaptár – Raccoon City visszavár című új Resident Evil adaptáció, amely nemcsak a kritikusoknál, de a pénztáraknál is elbukni látszik. Ám nem ez egyetlen Resident Evil adaptáció, amely készül. A Netflix égisze alatt is kap egy feldolgozás a Supernatural egykori showrunnerének kezei között. A projekt maga már 3-4 éve mozgásba van, de mostanában jutott el a megvalósítás fázisába.
A sorozat egyik főhőse Albert Wesker lesz, aki a játékok egyik kulcsszereplője. A történet középpontban két lánytestvér fog állni, akik 14 évesen New Raccoon City-be költöznek, és a mesterséges iparvárost rögtön többnek érzik, mint aminek elsőnek tűnik. Közben az apjuk sötét titkokat őrizget, amelyek a világ pusztulásához vezethetnek.
A sztori egyébként két idősávon fog játszódni, az egyik a múltban az előbb említett két lánytestvérrel a középpontban, míg a másik idősáv már több, mint egy évtizeddel későbbi, amikor már kevesebb, mint 15 millióan élnek a Földön, 6 milliárd szörnyeteg társaságában, akiket a T-vírus fertőzött meg. Itt már csak az egyik lánytestvár van jelen, aki sötét titkokat rejteget a múltjával kapcsolatban.
Rövidke előzetesben egy T-vírussal megfertőződött kutya látható és a sorozat címe. Sokat nem árul el a sorozatról a kedvcsináló, ez csak amolyan helyzetjelentés, hogy még mindig életben van a projekt.
A premier dátumáról még nem lehet tudni semmit.
Forrás: Youtube