A sokak által a Trónok harcából ismert szinésznő karrierje egy fontos állomáshoz ért, ugyanis hamarosan a kamera másik oldalán fogja kipróbálni magát, méghozzá az első játékfilmje miatt.
A „Violet” című thriller két nőről fog szólni, akik egy ázsiai utazás közben találkoznak egymással. Azonnal megvan a kémia a kettejök között és együtt folytatják tovább az útjukat a kontinens szivében, ám egyikük sem az, akinek mondja magát. A szinopszis egy feszült és fordulatos thrillert igér, amely bebizonyitja, hogy alapja van annak a mondásnak, hogy ne áljunk szóba idegenekkel.
A Megszállottak viadala és A tehetséges Mr. Ripley keresztezéseként leírt film, S.J.I. Holliday szerző bestseller regényén alapszik majd. Bár az előzetes megjelenésig várni kell, az biztos, hogy egy macska-egér történetre számíthatunk, amely tele lesz fordulattal és ármányal.
Annak ellenére, hogy ez a nagyjátékfilmes debütálása, Headey számára nem idegen a rendezői szék. Rendezett már egy BAFTA-jelölt rövidfilmet valamint két videóklipet is.
Érdekesség, hogy mindegyik alkotásában együtt dolgozott egy korábbi Trónok harcás szinésztársával: Michelle Fairley-vel valamint Maisie Williamsszel. Ebből kiindulva nem lenne meglepő ha a Violet-ben is felbukkana egy-egy ismerős arc.
A két videóklippet itt tudjátok megtekinteni:
Amikor arról kérdezték, hogy milyen lesz elmesélni a történetet, Headey a forrásanyagot dicsérte és kihangsúlyozta, hogy rendezői debütálása egy összetett női karakterekre összpontosító projekt lesz:
„Susi [a szerző] könyve olvastatja magát. A befejezése sokáig velem maradt – izgalmas, hogy rendezőként az első filmem egy ilyen intenzív thriller lesz. Ez egy vad utazás lesz, amelynek középpontjában két nagyon összetett nő áll, akik a film során teljesen kibontakoznak. Alig várom, hogy elkezdjük a forgatást.”